Ott tartottunk, hogy egy héten belül megjött mama, Simonnak szülinapja volt és a karácsony is elérkezett: így indult a nyári szünet. Ami otthon a pokrócban begubózás, vörösbor iszogatás, télikabátok és kesztyűk időszaka, az itt a strandok, kirándulások és fagyik ideje.
6 hétig tart a nyári szünet (anyukák, ne hüledezzetek, hogy
mennyivel könnyebb 1,5 hónapot kitölteni, mint 2,5-et, a különbözetet itt is
megkapjuk csak évközben 3x18 nap szünettel…), aminek az első két hete
észrevétlenül röppent el karácsony után. Az esősebb vagy kevésbé strandolós
napokat legózással, én számfestővel és az új játékokkal töltöttük, és ha az idő
engedte, felfedeztünk mindent újra mamával a környéken. Jézuska hozott a fiúknak
egy nagy trambulint, az nagy kedvenc lett. Aztán a január a meleget is meghozta
a helyi nagy turizmus dömpinggel együtt. Az eddig csendes, nyugodt kis Russellünk
felpezsdült, tele lettek a parkoló helyek és ellepték a várost a turisták.
Amikor csak tehettük mentünk a strandra, a Long Beach lett a törzshelyünk. Jeges
kávék, rákolló keresés, labdázás, snorkelezés, és egy szerencsés rája les, így
teltek a mindennapok. Mikor Gergő szabin volt akkor horgászni is eljutottunk
párszor, ugyanis a jézuska azt is hozott a fiúknak. Hát a büszkeségüket nem
sértve inkább nem számolok be a sikerességről, még van hova fejlődni… :-D
Nagyon vártuk a két napos Farnorth túránkat, amiről már be
is számoltam. Annyira jó volt utazni, hogy egy napig agyaltam és számolgattam,
hogy a köv szabad hétfő-kedden, amíg még itt van mama, hova mehetnénk el… Még jó,
hogy a nagy tervem, Coromandel túl messzinek bizonyult, ugyanis Ausztrália után
Új-Zélandot is elérte egy nagy ciklon, aminek köszönhetően 4 nap alatt annyi
eső esett lett, mint 4 hónap alatt kéne. Így leírva is sok, de mégsem hangzik
annyira drámainak mint, amilyen volt itt az északi szigeten. Mi szerencsések
vagyunk, egy dombtetőn lakunk, így nem érhetett minket baj, de rengeteg helyen
kiáradtak a folyók, víz alá kerültek települések, útszakaszok, földcsuszamlások
taroltak le kempingeket, életeket is követelve. A 4 nap esőből volt egy nap,
amikor reggeltől estig, ugyanolyan iszonyatos intenzitással esett az eső. A
papírvékony faházban amúgy is minden szél és eső hangos, de az egész napos
vízözön nem csak iszonyat zajjal jár, de félelmetes is. Valahogy itt érezni, hogy
milyen pusztító ereje tud lenni a természetnek.
Egy hét erejéig szerencsére még visszatért kicsit a nyár
mielőtt mamától el kellett volna köszönnünk. Valahogy az utolsó 1-2 hét sokkal
gyorsabban telt el, mint az eleje. Megnéztük végre Russell kisebb túraútvonalait
is. A Flagstaff Hill Historic Reserve a város feletti dombon van, a Waitangi
szerződés megkötésekor itt húzták fel először az egyesül törzsek zászlaját.
Nagyon jó kilátás van innen a városra, lehet látni a kikötőt, Simon suliját és
minden utcát, amiken mindennap járunk. Felsétáltunk a Big Chair-hez is, ami szó
szerint egy hatalmas fa szék, gyönyörű kilátással. Ebben az volt a legjobb,
hogy Márk is teljesített a kb 40-50perces túrát Gergő nélkül, aki nem volt ott,
hogy cipelje. Szóval nagyon büszkék voltunk rá :-D
Január végén sokat készültünk Márk szülinapjára is.
Kérésének megfelelően itthon tartottuk a bulit, és csak két vendéget hívhattam meg
:-D. Egyelőre nem nagy társasági lény szegényem, de elfogadta a vendéglistámat,
ami igazából minden olyan ember és család, akikkel kicsit jobban
megismerkedtünk az elmúlt hónapokban. Természetesen pókember témában kellett
mozognom, így miután levittük az összes asztalunkat és székünket a kertbe,
felkerültek a piros-kék lufik és beüzemeltük a karácsonyra kapott pizza kemencénket
is. Nagyon jó érzés volt, hogy ennyi ember eljött a kedvünkért, és hogy nagyon
baráti hangulatban telt. Márk a mai napig emlegeti, hogy milyen jó volt a
szülinapja…
Mama gépe csütörtök este szállt fel Aucklandből. Aznap
délelőtt még strandoltuk egyet, hogy elbúcsúzzon a Long Beachtől, majd ebéd
után felkerekedtünk Auckland felé. Útközben Orewa Beachen tartottunk egy fagyinyi
megállót. Ez már Aucklandhez közel van, sokan ingáznak innen, iszonyatosan
teleépített az egész környék, hatalmas lakóparkokkal. Nagyon nyaraló város érzete
volt, rengeteg emberrel, sok-sok szolgáltatóval. Amikor anno, 10 éve átmentünk
a városon a part mentén, nagyon nem ez az élmény maradt meg…
Innen egyből a reptérre mentünk, hogy mama jó helyre tudjon
becheckolni. Nehéz volt hat hét után elköszönni. Olyan könnyű volt az együtt
töltött idő. Nyilván nagyon nagy segítség volt a mindennapi teendőkben, hogy
nem egyedül kellett az összes étkezésről, mosásról, takarításról gondoskodnom,
de ennél sokkal többet jelentett, hogy a magányomat is megszüntette. Engedtem,
hogy erre a 6 hétre hatalmába kerítsen az a segítség és könnyítés, ami tudtam,
hogy csak egy ideig tart, és mindemellett nagyon jó volt újra együtt lenni. Szóval
hálás vagyok, hogy ez neki és nekem sosem volt gond, és olyan kapcsolatunk van,
nem csak velem hanem Gergővel meg a fiúkkal is, hogy még egy lakásban sem gond a
6 hét folyamatos együtt töltött idő. Szóval Simonnal megkönnyeztük a búcsút
Aucklandben…
Gondoltam másnap legyen valami figyelem elterelés, így
elmentünk a Sea Life-ba, ami Auckland Mission Bay kerületében van. Nagyon-nagyon
tetszett a környék, mint kiderült, az egyik legdrágább környéke a városnak, jól
kinéztem magamnak :-D. De bármennyire is nagyon tetszett, nem éreztem azt, hogy
le akarnám erre cserélni a kissé eldugodtabb, csendesebb kisvárosi életet.
Szóval SEA LIFE Kelly Tarlton's Aquarium. Kb másfélszer akkora,
mint otthon a Tropicarium. Gergő kételkedett, hogy megéri-e, nem-e túl
lepukkant-e, de nagyon nem bántam meg, hogy elmentünk. Amit én a legjobban
vártam: itt van a déli félteke legnagyobb szubantarktiszi pingvinkolóniája és
itt működik Új-Zéland egyetlen Teknősmentő Központja is. Több fajta cápa,
hatalmas ráják, sok-sok teknős, és rengeteg egyéb tengeri állat. Nagyon-nagyon
jó volt, és a figyelmünket is elterelte. Aztán haza jöttünk, mert következő
héten kezdődött a suli.
Elindult a február, a nyár csendesebb időszaka, és ezzel együtt
a következő tanév is. Sajnos a várva várt napköziről továbbra sincs más hír,
mint hogy a papírokat várják, és a Term 1-ra tervezik a nyitást (Febr 2 - Ápr 2).
De ennyi… Nagyon nem akarnék még egy
évet elpazarolni Márk angoltanulása és munka nélkül, így megpróbálunk valami
alternatív gyerekfelügyelet után kutatni. Itt nagyon elterjedt, hogy ha az embernek
van egy üres szobája, akkor pár hétre-hónapra kiadja munkáért cserébe. Írtam
minden létező Au Pair csoportba, hogy napközbeni játszótársat keresünk Márk
mellé, de még semmi… na mindegy, próbálkozunk, és bízom benne, hogy 1-2 hónapon
belül valami változás csak lesz. Márknak el kell kezdenie valahogy szokni az
angolt, én meg szeretném, ha elkezdődne a munkaviszonyom, hogy egy lépéssel
közelebb kerüljünk a letelepedéshez. Előttünk áll 5 hónap otthoni látogató
nélkül. Ideje újra felvenni a kesztyűt, barátkozni, beilleszkedni, menni előre…
Képekben jön sokkal több apró pillanat a nyarunkból:
