Várjuk a Fijiről érkező ciklont, az étterem bezárt, így
négyen a kanapén kuckózva moziestét tartunk, Iron Man 2-őt nézünk. Kopog az eső
a tetőn, rángatja a szél a kéményünket, de a narancssárga naplemente így is
gyönyörű. Azt túlzás mondani, hogy a 10 méteres hullámok és a riasztás
mindennapos dolgok itt, de azért a helyiek nem most látnak ilyet először, szóval
ezentúl a mi életünknek is része lesz.
Kezdenek a hétköznapok valóban hétköznapok lenni, minden
szépségével és nyugalmával együtt. Még csak két hónap telt el mióta mama
hazament és elkezdődött a suli, mégis olyan hosszúnak tűnik, és nem is telt
unalmasan.
Az egyik legnagyobb változás, hogy lett egy segítségem. Mármint
az kérdéses, hogy mennyire segítség, mert nem a babysitterek gyöngye, de el
tudtam kezdeni dolgozni. Egyelőre másik munka híján - amit keresgélek én
folyamatosan - a Sage-ben dolgozom, heti 2-3 napot, ami tökéletes arra, hogy
kiszakadjak otthonról egy kicsit, emberek közt legyek és egy kis színt hozzon a
hetekbe. Mindeközben Nik van Márkkal (Simon meg suliban), vagy inkább azt mondanám,
hogy elvannak. Ő egy helyi fiatal kiwi csaj, ismeri sok másik anyuka is és
mindenki nagy sóhajjal reagál a hírre. Már látom én is, hogy miért is, valóban
kupit hagy, telefonozik, és nem nagyon próbálkozik szórakoztatni a fiúkat, de
arra tökéletes, hogy elkezdtük Márk leválasztását rólam és egy kicsit
fellélegezhettem. A Russellben potenciálisan nyitó oviról lemondtunk, és Márkot
beírattuk az Opua oviba, ami ugyan a komp másik oldalán van, de még így is
olcsóbb, mintha ugyanezt az időt a semmittevő babysitterrel töltené.
Szóval az Ovi. De inkább hívjuk napközinek. 25 gyerek lehet
max, egészen a pár hónapostól a 4 évesig. Erre 5 felnőtt van, és ők csinálnak
mindent. Forgóban vannak beosztva, ki a kertbe, ki a kicsikhez stb. Így mikor
az első nap mondtam, hogy szerintem kellene majd egy felnőtt, akihez Márk
jobban el kezd kötődni, húzták a szájukat, mert ez itt nem így működik. De
második nap reggelére már egyet értettek velem :-D. Mint ahogy plüsst sem
vihetnek be a gyerekek, de hamar belátták, hogy igen csak nagy segítség lenne,
ha eleinte ott lehetne vele a bálnája…
Úgy alakul a beszokás, ahogy vártam. Márk ellenkezik, senkit
sem szeret, én meg ne menjek el. Az elköszönések nehezek lesznek, de meg fogja
szokni, a szabályokat már érti, csak a többi gyereket kell megszoknia. Heti 3
napot lesz ott (amúgy is csak 4 napig van nyitva) és amíg nincs rendes munkám
addig a három nap is elég. Így csökken a babysitterrel töltött idő, meg a
kiadás is. Már csak rendes munkát kellene találnom, és akkor tényleg minden a
megfelelő sínen lenne.
Ameddig ezen dolgozom, addig szórakoztatom magam a torta
sütéssel. Végre rávettem magam, hogy csináljak egy FB és Insta oldalt a
tortáimnak, Hedon Cakes lett a neve. És képzeljétek már sütöttem összesen 4
tortát rendelésre, és egyet a suli tombolájára is. Mindegyik nagyon jól
sikerült, de utóbbival nagyon betaláltam, azóta minden tanár nagyon kedvel és
mosolyogva nagyot köszön. Nagyon sokan látták, hogy én csináltam, szóval
abszolút megérte a munka. Márciusban nagyon beindult ez a biznisznek nem
nevezhető szórakozás, de most megint csend van... Pénzt nem nagyon fogok vele
keresni, elég drágák az alapanyagok és sok pénz kéne elkérnem, hogy megérje,
amit az itteni spúrok meg nem fizetnek meg... De attól még élvezem, és azt is,
hogy végre egy helyen van az összes képem :-)
A barátkozás itt még mindig kemény dió, de igyekszem. Nem rég
volt egy csajos estém, és jövőhét vasárnap is átmegyek bandázni egy anyukához.
Az a pár ember, akivel eddig úgy érzem tudok beszélgetni egyik sem vérbeli
kiwi. Ez sokat elmond. De kevésbé érzem
magam magányosnak vagy elszigeteltnek és jól esik a munkahelyen is dumálni másokkal.
Ezek az apró dolgok mind segítenek. De természetesen hiányzik az a kapcsolat,
amit otthon van az embereimmel, és most, hogy 10 óra az időeltolódás különösen
nehéz összehozni normális, hosszú beszélgetéseket online. De majd ezt is
megoldjuk....
Simon ennél sokkal ügyesebb. Márciusban béke volt suli
fronton, nem mesélt rossz élményeket, és a szemeszter végén a tanára is nagyon
megdicsérte. Továbbra is tombol a foci láz, és iszonyat jó látni mennyit fejlődött.
Minden szombaton és vasárnap a foci pályán töltjük a délelőttöt. Az egyik
osztálytársát mindig kihozza az apukája a bátyával együtt, és így 4en szoktak
focizni szombatonként, vasárnaponként meg családi foci van, csomó gyerek és
felnőtt együtt játszik meccset. És tényleg nagyon ügyes Simon, nagyon meg
szokták dicsérni, és ő majdnem az egyedüli gyerek, aki végig bírja a meccset és
nem szállingózik át a játszótérre. Elindult a suli utáni foci club is, így
elkerülhetetlen volt, hogy kapjon rendes foci cipőt és sípcsont védőt, így már
nagyon menőn is néz ki. Mindig a magyar mezében focizik, mi meg büszkén
drukkolunk neki.
Foci után, és amúgy minden nap, bármikor a legfőbb vágy a
rákvadászat. Kb. egy hónapja tart, már minden partszakasz minden szikláján
tudjuk hol rejtőznek a rákok. Először hetekig csak bottal piszkálták őket,
aztán csináltunk egy eszközt, amivel ki tudjuk őket húzni a szűk résekből, és ez
egészen más szintre emelte a rák vadászatot. Nem mondom, hogy nem kezdem unni
ezt a bulit, de az nagy móka volt, mikor először fogtak ki rákot, főleg amikor
itthon bele kellett varázsolnunk őket egy kis dobozba, amiben beraktuk őket a
fagyóba, hogy elaludjanak mielőtt megfőzzük őket. Szegények elszaladtak, a
konyhában kergettük őket csipesszel, sikongatva :-D. Elmagyaráztuk nekik, hogy
csak akkor ér őket kifogni, ha meg is esszük, különben csak cél nélkül kínzás
az egész.
Mindig próbálunk kicsit utazni is, ha az idő engedi, így
márciusban is volt egy egész nap amikor a környéken barangoltunk. Átmentünk a
nyugati partra, homokdűnéket néztünk, átautóztunk Waipoua Kauri erdőn és láttuk
Tane Mahutát, a világ legnagyobb kauri fáját. Hatalmas méreteit abszolút nem
adják vissza a képek, 45 méter magas, 15 méter törzsének kerülete és bőven több
mint ezer éves. Csak ez az egy fa is megéri a kitérőt, de az egész erdőn
átvezető út nagyon gyönyörű. Az út célja a Kai Iwi Lakes volt, ami 3 tó
együttese, de igazából csak az egyik híres vakító fehér homokjáról. A tavak egy
régi dűnerendszerben alakultak ki. A szél és az eső kimosta a sötétebb
ásványokat, és főleg a világos kvarc maradt, ennek köszönhető a fehér homok.
Mivel dűnék közt jöttek létre, a meder nem lapos, hanem meredek, és nincs folyó,
ami hozza a hordalékot, így megmarad a mélysége. Egészen sokáig be lehet sétálni,
aztán egyszer csak a combig érő vízből be tudsz ugrani a mélységbe. Tényleg
egészen különleges látvány.
Nagyon hasznos és egyben szuper jó program, amikor lemegyünk
Whangerei-be bevásárolni a Pak N’Save-be, ami sokkal, de sokkal olcsóbb, mint
bármi a környékünkön, és ha már ott vagyunk körbe is nézünk. Egy folyó
torkolatban van a város, nagyon hangulatos kis központtal, hatalmas Hundertwasser
házzal, szép épületekkel és szuper jó játszótérrel. Amit nem rég fedeztünk fel,
hogy a játszótér mellett van egy mechanikus hatalmas óraszerkezet, amit imádunk
figyelni a srácokkal. Vízesést is néztünk már a városban, és leutóbb a part
menti hosszabb úton haladtunk, így ismét megnéztük régi kedvencünket, a Whale
Bayt. Gyönyörű a part messziről is, közelről is, jó sziklás, így gondoltuk tökéletes
lesz rákvadászatra. Azt nem nagyon találtunk, de észrevettem egy kis sziklák közti
medencében egy polipot. Iszonyat menő volt ilyet látni nem akváriumban, ez volt
mindannyiunknak az első. Jó lett volna még többet utazni mielőtt beköszönt a
tél, a szünetre terveztünk egy nagyobbat, de hát a ciklon…
Most éppen tart az őszi szünet vagy mi. Vége az első
szemeszternek a suliban, így április 2-20ig otthon vannak a gyerekek. Ahogy
otthon húsvétkor minden erejével dübörög a tavasz, úgy itt egyre gyarapodnak az
esős napot, és a hideg éjszakák. De mivel minden suliban ilyenkor van a szünet,
így végre Gáborék el tudtak hozzánk látogatni Hamiltonból. Gergő gyerekkori barátja,
felesége Kate, aki itt született és 2 hasonló korabeli gyerekük van. Nagyon
sokat segítettek mikor 10 éve itt voltunk, és bár ritkán tudunk találkozni, de
mindig olyan jó velük. Szóval velünk töltötték a húsvétot, így extrán izgatott
voltam, hogy megpróbáljak a mamák nyomdokaiba lépni az ünnepi ebédet illetően.
A Sage séfje segített csülköt rendelni, de csak remélhettük, hogy kb
megközelítő lesz ahhoz, amit otthon szoktunk enni. Itt nincs hatalmas sertés
fogyasztás, és sokszor egészen máshogy vágják/kezelik a húsokat. De
szerencsénkre, 4-5 óra főzés után pont ugyan olyan szuper lett, mint otthon
szokott lenni. Volt a számomra kihagyhatatlan majonézes kukorica (én csak ezt
eszem a sonka mellé) és a Vas-megyei fiúknak pedig tökmagolajos krumpli saláta.
Ismét neki ugrottam a kalácsnak, ami minden lett csak nem kalács, de Simon
hatalmas örömmel ette, szóval nagy mosolyok közt telt a húsvéti ebéd. Volt
csoki tojás keresés is - mivel szakadt az eső a lakásba tojta a nyuszi a sok
finomságot, de a gyerekek ugyanolyan izgatottsággal rohangáltak körbe, őket egy
percre sem zavarta, hogy nem a bokor alatt, hanem a Hot wheels sárkány szájában
találják meg a tojást. Nagyon jól kijöttek a srácok, Simon élvezte, hogy tud
kivel játszani, és a végére Márk is megszokta őket, hagyta, hogy Erzsi tanítsa angolra,
vagy egy órát mellette ült és ismételgette a szavakat. Kicsit se volt fárasztó
vagy túl sok, hogy 8an voltunk a lakásban, olyan családias érzete volt az egész
ünnepnek. Nagyon jól esett.
Amióta elkezdtem írni, már másnap van, úgy tűnik a ciklon
központja elkerült minket, máshol nagyobb pusztítást hagyott. Még egy hét van
hátra a szünetből. Már újra csak 5 napot van nyitva az étterem, így holnap
végre 4en leszünk 2napot, aztán újra ovi látogatás, pénteken meló és vasárnap
csajos este. És utána indul is a második szemeszter…
(még több kép:)
