extraordinary together: Everyday Magic

Várjuk a Fijiről érkező ciklont, az étterem bezárt, így négyen a kanapén kuckózva moziestét tartunk, Iron Man 2-őt nézünk. Kopog az eső a tetőn, rángatja a szél a kéményünket, de a narancssárga naplemente így is gyönyörű. Azt túlzás mondani, hogy a 10 méteres hullámok és a riasztás mindennapos dolgok itt, de azért a helyiek nem most látnak ilyet először, szóval ezentúl a mi életünknek is része lesz.

Kezdenek a hétköznapok valóban hétköznapok lenni, minden szépségével és nyugalmával együtt. Még csak két hónap telt el mióta mama hazament és elkezdődött a suli, mégis olyan hosszúnak tűnik, és nem is telt unalmasan.

Az egyik legnagyobb változás, hogy lett egy segítségem. Mármint az kérdéses, hogy mennyire segítség, mert nem a babysitterek gyöngye, de el tudtam kezdeni dolgozni. Egyelőre másik munka híján - amit keresgélek én folyamatosan - a Sage-ben dolgozom, heti 2-3 napot, ami tökéletes arra, hogy kiszakadjak otthonról egy kicsit, emberek közt legyek és egy kis színt hozzon a hetekbe. Mindeközben Nik van Márkkal (Simon meg suliban), vagy inkább azt mondanám, hogy elvannak. Ő egy helyi fiatal kiwi csaj, ismeri sok másik anyuka is és mindenki nagy sóhajjal reagál a hírre. Már látom én is, hogy miért is, valóban kupit hagy, telefonozik, és nem nagyon próbálkozik szórakoztatni a fiúkat, de arra tökéletes, hogy elkezdtük Márk leválasztását rólam és egy kicsit fellélegezhettem. A Russellben potenciálisan nyitó oviról lemondtunk, és Márkot beírattuk az Opua oviba, ami ugyan a komp másik oldalán van, de még így is olcsóbb, mintha ugyanezt az időt a semmittevő babysitterrel töltené.

Szóval az Ovi. De inkább hívjuk napközinek. 25 gyerek lehet max, egészen a pár hónapostól a 4 évesig. Erre 5 felnőtt van, és ők csinálnak mindent. Forgóban vannak beosztva, ki a kertbe, ki a kicsikhez stb. Így mikor az első nap mondtam, hogy szerintem kellene majd egy felnőtt, akihez Márk jobban el kezd kötődni, húzták a szájukat, mert ez itt nem így működik. De második nap reggelére már egyet értettek velem :-D. Mint ahogy plüsst sem vihetnek be a gyerekek, de hamar belátták, hogy igen csak nagy segítség lenne, ha eleinte ott lehetne vele a bálnája…

Úgy alakul a beszokás, ahogy vártam. Márk ellenkezik, senkit sem szeret, én meg ne menjek el. Az elköszönések nehezek lesznek, de meg fogja szokni, a szabályokat már érti, csak a többi gyereket kell megszoknia. Heti 3 napot lesz ott (amúgy is csak 4 napig van nyitva) és amíg nincs rendes munkám addig a három nap is elég. Így csökken a babysitterrel töltött idő, meg a kiadás is. Már csak rendes munkát kellene találnom, és akkor tényleg minden a megfelelő sínen lenne.

Ameddig ezen dolgozom, addig szórakoztatom magam a torta sütéssel. Végre rávettem magam, hogy csináljak egy FB és Insta oldalt a tortáimnak, Hedon Cakes lett a neve. És képzeljétek már sütöttem összesen 4 tortát rendelésre, és egyet a suli tombolájára is. Mindegyik nagyon jól sikerült, de utóbbival nagyon betaláltam, azóta minden tanár nagyon kedvel és mosolyogva nagyot köszön. Nagyon sokan látták, hogy én csináltam, szóval abszolút megérte a munka. Márciusban nagyon beindult ez a biznisznek nem nevezhető szórakozás, de most megint csend van... Pénzt nem nagyon fogok vele keresni, elég drágák az alapanyagok és sok pénz kéne elkérnem, hogy megérje, amit az itteni spúrok meg nem fizetnek meg... De attól még élvezem, és azt is, hogy végre egy helyen van az összes képem :-)

A barátkozás itt még mindig kemény dió, de igyekszem. Nem rég volt egy csajos estém, és jövőhét vasárnap is átmegyek bandázni egy anyukához. Az a pár ember, akivel eddig úgy érzem tudok beszélgetni egyik sem vérbeli kiwi. Ez sokat elmond. De kevésbé érzem magam magányosnak vagy elszigeteltnek és jól esik a munkahelyen is dumálni másokkal. Ezek az apró dolgok mind segítenek. De természetesen hiányzik az a kapcsolat, amit otthon van az embereimmel, és most, hogy 10 óra az időeltolódás különösen nehéz összehozni normális, hosszú beszélgetéseket online. De majd ezt is megoldjuk....

Simon ennél sokkal ügyesebb. Márciusban béke volt suli fronton, nem mesélt rossz élményeket, és a szemeszter végén a tanára is nagyon megdicsérte. Továbbra is tombol a foci láz, és iszonyat jó látni mennyit fejlődött. Minden szombaton és vasárnap a foci pályán töltjük a délelőttöt. Az egyik osztálytársát mindig kihozza az apukája a bátyával együtt, és így 4en szoktak focizni szombatonként, vasárnaponként meg családi foci van, csomó gyerek és felnőtt együtt játszik meccset. És tényleg nagyon ügyes Simon, nagyon meg szokták dicsérni, és ő majdnem az egyedüli gyerek, aki végig bírja a meccset és nem szállingózik át a játszótérre. Elindult a suli utáni foci club is, így elkerülhetetlen volt, hogy kapjon rendes foci cipőt és sípcsont védőt, így már nagyon menőn is néz ki. Mindig a magyar mezében focizik, mi meg büszkén drukkolunk neki.

Foci után, és amúgy minden nap, bármikor a legfőbb vágy a rákvadászat. Kb. egy hónapja tart, már minden partszakasz minden szikláján tudjuk hol rejtőznek a rákok. Először hetekig csak bottal piszkálták őket, aztán csináltunk egy eszközt, amivel ki tudjuk őket húzni a szűk résekből, és ez egészen más szintre emelte a rák vadászatot. Nem mondom, hogy nem kezdem unni ezt a bulit, de az nagy móka volt, mikor először fogtak ki rákot, főleg amikor itthon bele kellett varázsolnunk őket egy kis dobozba, amiben beraktuk őket a fagyóba, hogy elaludjanak mielőtt megfőzzük őket. Szegények elszaladtak, a konyhában kergettük őket csipesszel, sikongatva :-D. Elmagyaráztuk nekik, hogy csak akkor ér őket kifogni, ha meg is esszük, különben csak cél nélkül kínzás az egész.

Mindig próbálunk kicsit utazni is, ha az idő engedi, így márciusban is volt egy egész nap amikor a környéken barangoltunk. Átmentünk a nyugati partra, homokdűnéket néztünk, átautóztunk Waipoua Kauri erdőn és láttuk Tane Mahutát, a világ legnagyobb kauri fáját. Hatalmas méreteit abszolút nem adják vissza a képek, 45 méter magas, 15 méter törzsének kerülete és bőven több mint ezer éves. Csak ez az egy fa is megéri a kitérőt, de az egész erdőn átvezető út nagyon gyönyörű. Az út célja a Kai Iwi Lakes volt, ami 3 tó együttese, de igazából csak az egyik híres vakító fehér homokjáról. A tavak egy régi dűnerendszerben alakultak ki. A szél és az eső kimosta a sötétebb ásványokat, és főleg a világos kvarc maradt, ennek köszönhető a fehér homok. Mivel dűnék közt jöttek létre, a meder nem lapos, hanem meredek, és nincs folyó, ami hozza a hordalékot, így megmarad a mélysége. Egészen sokáig be lehet sétálni, aztán egyszer csak a combig érő vízből be tudsz ugrani a mélységbe. Tényleg egészen különleges látvány.

Nagyon hasznos és egyben szuper jó program, amikor lemegyünk Whangerei-be bevásárolni a Pak N’Save-be, ami sokkal, de sokkal olcsóbb, mint bármi a környékünkön, és ha már ott vagyunk körbe is nézünk. Egy folyó torkolatban van a város, nagyon hangulatos kis központtal, hatalmas Hundertwasser házzal, szép épületekkel és szuper jó játszótérrel. Amit nem rég fedeztünk fel, hogy a játszótér mellett van egy mechanikus hatalmas óraszerkezet, amit imádunk figyelni a srácokkal. Vízesést is néztünk már a városban, és leutóbb a part menti hosszabb úton haladtunk, így ismét megnéztük régi kedvencünket, a Whale Bayt. Gyönyörű a part messziről is, közelről is, jó sziklás, így gondoltuk tökéletes lesz rákvadászatra. Azt nem nagyon találtunk, de észrevettem egy kis sziklák közti medencében egy polipot. Iszonyat menő volt ilyet látni nem akváriumban, ez volt mindannyiunknak az első. Jó lett volna még többet utazni mielőtt beköszönt a tél, a szünetre terveztünk egy nagyobbat, de hát a ciklon…

Most éppen tart az őszi szünet vagy mi. Vége az első szemeszternek a suliban, így április 2-20ig otthon vannak a gyerekek. Ahogy otthon húsvétkor minden erejével dübörög a tavasz, úgy itt egyre gyarapodnak az esős napot, és a hideg éjszakák. De mivel minden suliban ilyenkor van a szünet, így végre Gáborék el tudtak hozzánk látogatni Hamiltonból. Gergő gyerekkori barátja, felesége Kate, aki itt született és 2 hasonló korabeli gyerekük van. Nagyon sokat segítettek mikor 10 éve itt voltunk, és bár ritkán tudunk találkozni, de mindig olyan jó velük. Szóval velünk töltötték a húsvétot, így extrán izgatott voltam, hogy megpróbáljak a mamák nyomdokaiba lépni az ünnepi ebédet illetően. A Sage séfje segített csülköt rendelni, de csak remélhettük, hogy kb megközelítő lesz ahhoz, amit otthon szoktunk enni. Itt nincs hatalmas sertés fogyasztás, és sokszor egészen máshogy vágják/kezelik a húsokat. De szerencsénkre, 4-5 óra főzés után pont ugyan olyan szuper lett, mint otthon szokott lenni. Volt a számomra kihagyhatatlan majonézes kukorica (én csak ezt eszem a sonka mellé) és a Vas-megyei fiúknak pedig tökmagolajos krumpli saláta. Ismét neki ugrottam a kalácsnak, ami minden lett csak nem kalács, de Simon hatalmas örömmel ette, szóval nagy mosolyok közt telt a húsvéti ebéd. Volt csoki tojás keresés is - mivel szakadt az eső a lakásba tojta a nyuszi a sok finomságot, de a gyerekek ugyanolyan izgatottsággal rohangáltak körbe, őket egy percre sem zavarta, hogy nem a bokor alatt, hanem a Hot wheels sárkány szájában találják meg a tojást. Nagyon jól kijöttek a srácok, Simon élvezte, hogy tud kivel játszani, és a végére Márk is megszokta őket, hagyta, hogy Erzsi tanítsa angolra, vagy egy órát mellette ült és ismételgette a szavakat. Kicsit se volt fárasztó vagy túl sok, hogy 8an voltunk a lakásban, olyan családias érzete volt az egész ünnepnek. Nagyon jól esett.

Amióta elkezdtem írni, már másnap van, úgy tűnik a ciklon központja elkerült minket, máshol nagyobb pusztítást hagyott. Még egy hét van hátra a szünetből. Már újra csak 5 napot van nyitva az étterem, így holnap végre 4en leszünk 2napot, aztán újra ovi látogatás, pénteken meló és vasárnap csajos este. És utána indul is a második szemeszter…

(még több kép:)

A ciklonra várós mozi délután

Elliot Bayre is újra kijutottunk

A Sage-ben volt egy Aix rosé rendezvény, ez az üveg volt végül a személyzet jutalma :-)

ezek a naplementék még mindig fantasztikusak

Nagyon büszke vagyok a lego rájámra :-D

Jaaaj ezt nem is írtam. A cég egyik szálláshelyén találtak egy kiwit, és ott lehettünk mikor vissza engedték a természetbe! Ez nagyon nagy dolog itt...