extraordinary together: Marlborough, the land of endless vineyards

Sok helybéli, akikkel az elmúlt hónapok alatt beszélgettünk még soha nem kelt át a két sziget között komppal. Ők, mivel család és munkahely között ingáznak, vagy nyaralni mennek, ezért repülnek, és nehezen is értették, hogy mi miért nem azzal megyünk. Ha nem lett volna a kocsink, még akkor is nehezen lehetett volna meggyőzni róla, hogy ne tegyem meg komppal azt a 3 órás utat, ami állítólag a déli sziget egyik legcsodásabb öblein vezet át. Ezzel a várakozással és egy kék eges napfelkeltével indult a napunk. A Marlborough Sounds öbleinek és helyeinek látványa abszolút nem múlta alul várakozásinkat, a déli sziget igazi mosolygós arcával köszöntött minket.

A komp Picton városába ér be, amit a környék legnagyobb kikötőjének mondanak, holott a városka gyakorlatilag a hegyek tövébe, egy aprócska völgybe épült, ahol a hatalmas kompok uralják a látványt. Innen egy kisebb kerülővel a Queen Charlotte Scenic Drive-on indultunk tovább, hogy minél tovább élvezhessük a part látványát. Kék-zöld fjordok, fákkal borított magas hegyoldalak és homokos öblök váltogatták egymást Havelock városáig, ahol visszatértünk a főútra, hogy bevezessen minket Marlborough borvidék szőlői közé.

Hogy teljes egészében kiélvezhessük a borvidéket, nem mentünk tovább rögtön másnap, hagytunk magunknak egy napot, hogy minél több borászatot meglátogathassunk. Mamiék szabadkezet adtak nekünk, így bevittük őket a sűrűjébe, 1 nap alatt (10-től 4-ig) bejártunk 10 borászatot és kóstoltunk közel 50 bort.

Magát a borvidéket Napához hasonlóan kell elképzelni, Blenheim és Renwick városa között húzódik 2 nagy főút, ami mentén van a nyitott borászatok nagy része. Felkészülés nélkül is szívesen megállna az ember bármelyiknél, egész jól ki vannak táblázva a nagyobb és kisebb nevek is, de időszűkében csak utána néztünk, hogy miket nem lehet kihagyni. Nos, ezekhez jutottunk el, sorrendben:

N°1 Family Estate

Ezt a szállásadó nénik ajánlotta hallván, hogy szeretjük a pezsgőt, és azóta is hálásak vagyunk neki. A francia család tulajdonában lévő borászat kizárólag pezsgőket készít, és – Szentesihez hasonlóan – a környékbeli borászatok pezsgőgyártásában is segédkezik. Van egy kis 10 borászos közösségük, akik hasonló gondolatok és minőségi elvek mentén készítik pezsgőiket és időről időre megosztják egymással tapasztalatikat. Itt két pezsgőt kóstoltunk, amiből az egyik be is csúszott a ’vásárló kosárba’…

Hans Herzog Winery

Ez is egy családi borászat, amit egy VM-es kolléganőnk ajánlott munkaszempontból. Először csak emiatt mentünk be, de ez vált az egyik legmaradandóbb élményé. Egy nagyon hangulatos kis épület, egy bájos bisztró résszel és kerthelyiséggel, de a borok ennél is jobbak voltak. Egészen európai stílusú fehéreket készítenek, ami a 10-20 dollár környéki boltban vásárlós borok három hónapja után igazán üdítő élmény volt. Az egyik legizgalmasabb egy héjon áztatott Pinot Gris volt, amibe teljesen beleszerettünk. Ők nem nevezik narancsbornak, mert nem annak készül, de egészen közel áll hozzá. Komoly viognier-t és fehér házasítást is készítenek Rhone-i fajtákból, ami nem csak a szőlőfajták miatt különleges, hanem mert itt alapvetően ritka a fehér cuvée. Annyit elárulhatok előre, hogy erről a borászatról még sokszor fogunk írni, ugyanis ha minden jól alakul, akkor itt fogjuk tölteni a téli szezont…

Saint Clare

Bár ez nem volt teljesen ismeretlen számunkra, de az egyik leghíresebb borászatot akkor sem hagyhattuk ki. Tökéletesek voltak a borok, de annál is különlegesebb volt az egész étterem-cellar door helyiségnek a berendezése. A fa-beton-réz anyagok kombinálásával egy nagyon modern, de mégis hangulatos teret csináltak, ahol lépten-nyomon családi történetek voltak belevésve az összes bútorba. A szokásos tasting flight mellett volt mód egy pár dollárral többért venni egy kóstoló sort, amivel ki is ülhettünk a kis kerthelyiségbe. Ez a csomag 5 kis üvegcse volt fadobozban, amihez kaptunk kóstoló jegyzeteket is. Nagyon frappáns megoldás…

Villa Maria

Itt nem töltöttünk sok időt, de mégiscsak be kellett néznünk. Az épület ugyanolyan volt, mint Aucklanben, a kert gyönyörű, rendezett és modern, bár a cellar door kicsit egyhangú volt.

Fromm

Ez is egy pici, családi, biodinamikus borászat. Sajnos ők beleestek a hibába, hogy csak az alap boraikat kóstoltatták, amik elég feledhetőek voltak, pedig a szaksajtó szerint gyönyörű tételeik vannak (Decanter címlap).

Te Whare Ra

Ezt Gergő nézte ki, és mint kiderült benne van abban a kb 10 borászos egyesületben, akik apró, családi borászatok, természethű gazdálkodást folytatnak és segítik egymást. Itt a tulajdonos házaspár felesége, egy ausztrál nő fogadott minket. A borok izgalmas és kristálytiszták, a legizgalmasabbak a rieslingek voltak. Itt vált végképp egyértelművé, hogy Új-Zélandon a rieslinget német módra értelmezik. Általában intenzív az illatuk, előbb virágos, utána egy picit petrolos, és vásárláskor figyelni kell az alkohol fokokat, mert leginkább az off dry és semi sweet kategóriában mozognak. A cukor skála két végét nézve több a késői szüretelésű, mint az igazán száraz. Ez minket kevésbé zavart, mint szüleimet, így be is ugrott az off dry-ból egy palack a táskámba.

Clos Henri

Egy Loire völgyből származó család üzemelteti, és ennek megfelelően nem is csinálnak semmi mást, mint Sauvignon Blanc-t és Pinot Noir-t, ezekből is csak 3-3 fajtát. Igazán franciásan elegánsak és kifinomultak voltak, zöldes, fűszeres jegyekkel, nem az a pohárból kiömlő bodza szörp típus. Talajtípus alapján szelektálták őket, és gyönyörűen ki is jött a különbség.

Seresin

Szintén a kicsiny közösség része, egy gyönyörű dombtetőn, a cellar door-ban nem csak érdekes borokat lehetett találni, de egyéb kézműves termékeket is. A borászat logója egy tenyér nyom, mely a kézzel végzett munka filozófiáját hivatott reprezentálni, nagyon ötletes. A borok is szépek és tiszták voltak.

Nautilus

Mivel ennek 1-1 termékét az IFDT-nek köszönhetően ismerjük, reméltük, hogy az amúgy is szupertől már csak feljebb van. A környéken pezsgőiről híres borászat két habzót is berakott a kóstoló sorba, amik valóban méltók voltak a hírnévre, a sor csúcspontja pedig a zászlós Pinot-juk volt. Én magam még fogalmazom, hogy milyen érzelmi kötődésem is van a fajta felé, néhol az egyszerű gyümölcsös jön be, néha az elvetemült földes-bőrös. Ez valahol a kettőnek a tökéletes egyensúlya volt, meg is érte a maga 75$-os árát. Ezek csak a kiemelkedő tételek voltak, összesen 9 bort kóstoltunk, miközben egy fa árnyékában ücsörögtünk és a borokhoz illő sajtokat majszoltunk.

Cloudy Bay

Itt akartuk zárni a napot, de már egy kicsit későn érkeztünk hozzá. Bár már bezárt a hely, de azért egy pezsgő erejéig beengedtek minket. Azonnal tudtuk, hogy másnap még gyorsan vissza kell ide jönnünk, hogy itt vegyünk méltó búcsút a Waipara völgytől. Világító zöld fű, fotelek, dizájnos kinti és benti bútorok, elegáns étlap és fantasztikus borok. Látszik, hogy a LVMH márkacsoport része… De ami ennél is fantasztikusabb volt az a 2005-ös Sauvignon Blanc, amiről senki meg nem mondaná, hogy 11 éves… Érett, komplex és mély bor, picit sem öreg vagy oxidált, abszolút nyertes a sorban, de a pezsgő felhozatal is nagyon figyelemre méltó volt. Mindhármat sikerült megkóstolnunk, egy ’alap’ Perlous NV, ennek a magnum palackos 2005-ös változatát, ami elképesztően érett volt és a személyes kedvenc fajtánk, a Blanc de blancs pezsgő is a poharunkba került a lelkesedésünknek köszönhetően. Igazán kár, hogy a többi, BT-nél felelhető tételek között ezek nincsenek ott, komoly vetélytársai lehetnének bármilyen palackos érlelésű pezsgőnek.

A Marlborough-i kiránduláshoz még hozzá tartozik a másnap is, amikor Kaikoura bálnanéző óceánpartja felé átrobogtunk a borvidék alsó völgyén. Itt egészen más volt a táj, a sivatagos dombok mögül egyszercsak zöld foltokat láttunk. Hatalmas szőlőterületek, miközben minden más kopár és száraz. Itt öntöznek, nem kérdés. Ezen a részen van a Yealands borászat, amit nem csak borai miatt érdemes felkeresni, de maga a terület miatt is. Hatalmas. De tényleg. A kifejezés ’ameddig a szem ellát’ szó szerinti értelmezést nyert, és a szőlőterületeknek csak a hegyvonulat vagy az óceán szab határt. Az egészet körbe lehet autózni, ami különleges élmény. A borok nagy részét a Veritasnak köszönhetően ismertük, nagy vagy ritka tételek sajnos nem voltak nyitva, de abszolút megéri a kitérőt a borászat.

Amit leszűrtünk az elég sűrű egy nap alatt: papa leginkább a pinot noir-t szereti. Mami továbbra is imádja a sauvignon blanc-t. Nagyon jó pezsgőket készítenek a borvidéken, és mára már szinte egyértelmű, hogy a fontos neveknek van. Mindenki nagyon próbál valami érdekesebbet és izgalmasabbat csinálni, mint a világban export piacról megismert klasszikus SB. Ez a klasszikus, mennyiségi SB valószínű a déli völgyből származik. Továbbra is ez a legfontosabb szőlő, de változtatnak a stíluson, lehet érdekességeket találni, sok szőlőfajtával kísérleteznek, és sokan megpróbálnak bizonyos tételekben európai stílust követni. Még egész friss Napa Valley élménye, és számunkra elég meglepő módon nem sokban marad el tőle. Sőt. A nagy nevek és cégek borászatai nem csak borokban különlegesek, hanem élményképzésben is. Általában viszonylag olcsók a kóstoló sorok, amit le is vonnak, ha vásárolsz. Ez nagyon jó üzletpolitika, előfordult, hogy minket is ez sarkallt a vásárlásra. Meglepő a szőlőfajták sokszínűsége, néha egészen érthetetlen is amúgy. A hazai fogyasztók valóban nem a SB-t választják, most épp Pinot Gris lázban ég az ország, de kérdés, hogy van-e létjogosultsága mondjuk egy Arneis-nek, Albarino-nak vagy Verdelho-nak a sorban. Nem is beszélve Tempranillo-ról vagy a Malbec-ről. Biztos kell idő, hogy beérjenek ezek a fajta próbálkozások, kiessenek, amik nem működnek, tökéletesedjenek, amik igen. Kóstoltunk egészen fantasztikus borokat és felejthetőket is. Az is biztos, hogy nem olcsó a jó bor. De ami olyan, az viszont sokat megér…