Saturday, November 15, 2025

Bits and pieces

Most mér hetek óta gyűjtögetem a pillanatok mappába a képeket, apró momentumokat, amik kitöltik a mindennapjainkat. Hiszen olyan nagy történések most nincsenek.

Simon egyre kevesebbet siránkozik, hogy suliba kell mennie, és továbbra is minden nap jókedvűen jön haza. Kicsit beszélgettem a tanárával, aki elmesélte, hogy nagyon szépen fejlődik az angolja, egyre több mondatszerkezetet használ, és nagyon népszerű az osztályban. Sok barátja lett és kedvelik. Nagyon nagy megkönnyebbülés, hogy nem úgy jön haza a suliból, hogy éppen melyik "barátja" mivel szivatta. Múltkor elmesélte, hogy rászólt az egyik barátja (Omakiwi - igen ez a neve:-) mert véletlenül kinevetett (szerinte nem is) egy fiút, aki elesett. Nem tudom, hogy ez a hozzáállás az országra jellemző-e, vagy csak ezen iskolai gyerekeire, de nagy szerencsénk van. Készülünk a szülinapjára, az biztos sokat fog dobni majd a kapcsolatain. De ahogy telik az idő egyre jobban hiányoznak neki az otthoni barátok. És ezzel nincs egyedül…

Márknak még mindig nincs igazán beállt napirendje. Kínlódtunk a playcentre-rel is, mert napokig nem nyitották ki, beteg volt az üzemeltető csaj, de azóta kiderült, hogy titokban mindenki úgy megy és jön ahogy csak akar, már én is tudom a kódot a kulcsos dobozhoz, szóval hoppon már nem maradunk. Csütörtökön is egész délelőtt egyedül voltunk. De a változatosság fenntartása érdekében még mindig szeretjük. Ma megyünk megint playgroupba Márkkal, sütöttem chocolate chip cookiet, hogy kicsit elősegítsem a befogadásunkat😊. Kiderült, hogy megkapták a hiányzó támogatást, és szinte tuti, hogy kinyit az ovi következő tanévre! Ez nagyon nagyon jó hír, az még nagy változásokat fog hozni, ha Márk be tud szokni tényleg egy közösségbe, és én el tudok kezdeni munkát keresni. Aranyos, próbálja ismételgetni az angol szavakat, ha állatos könyvet nézünk, nem ellenkezik, ami mutatja, hogy kezdi érteni, hogy nem úszhatja meg... 

Mostanában kicsit ide is elért a rossz idő, így kevesebbet tudtunk strandra menni, de rájöttem, hogy az egyik kedvenc momentumom, amikor a délutáni fényben apály van a parton. Azzal egész egyszerűen nem tudok betelni. A hétvégén megkapták a fiúk az első szörf deszkájukat (Márknak egyelőre csak förf deszka😊), ami igazából body board. Hatalmas az öröm, főleg Simonnak, akinek jövőhéttől a suliban is elindul az úszás. Az még nem egyértelmű, hogy ez oktatás lesz-e, vagy csak medencézés játszóterezés helyett, de majd kiderül. A naplementés apálynál csak az éjszakai csillagos égbolt a lenyűgözőbb. Érdekes, egyelőre hihetetlen nosztalgiával tölt el, mint ha csak 10 évvel ezelőtt néznénk őket. Nem rég volt a novemberi telihold, mint megtudtam Hódhold, ami az északi féltekén a tél közeledtét jelenti, de a délin pont az ellenkezőjét, a tavaszt jelzi, az erők megújulását. Mindenesetre nagyon nagyon világos volt napokig éjszaka és gyönyörű volt. Állvány hiányában nem sikerült igazán fasza képet csinálni, majd jövőre... 

Örömömet lelem még néha a vacsikban is. Van egy doboz rák a mélyhűtőben, mellé spárga, vagy brokkolíni, azt mindig nagyon élvezem. Múltkor Simon azt mondta, úgy néz ki mintha étteremben lennék (ja, nyilván ezeket csak én eszem…), Márk meg elküldött az asztal legtávolabbi pontjára, mert szerinte büdös volt a vacsorám. :-D Csináltunk tócsnit is, meg Gergő már készül a lángosra is amikor legközelebb itthon lesz. Azóta is hoz haza néha vasárnap este osztrigát, az elég fasza :-)

Most úgy néz ki, hogy majd csak január felé lesz nyitva 7 napból 7-et az étterem, de ha december elejére feláll a teljes személyzet, amit most épít Gergő, akkor itt-ott le lehet majd csípni egy-egy hétvégi napot is. Hiányzik a 4-esben töltött idő. Nagyon várjuk mamát, aki egy hónap múlva jön. Második helyen a konténer áll :-) Elvileg december első vagy második hetére hozzájutunk majd a cuccainkhoz, az izgalmas pár nap lesz, az tuti. 

Addig meg second hand shoppokban (itt nagyon sok van) néha veszünk 1-1 játékot és eszközt. Szereztünk egy nagyon szuper új-zélandos puzzlet, meg egy 3D-s földgömb kirakót is. Az utóbbi leginkább nekem okozott örömöt, de a fiúk is le voltak tőle nyűgözve😊. A bunker építés továbbra is az egyik legnagyobb szám itthon, de az ugrató építés és kardozás/harry potterezés is segít elütni az időt. Egyre többet játszunk a teraszon, főleg majd mostantól, hogy lett végre terasz asztalunk is. Ennek nagyon örülök😊. Készülök a karácsonyra, cardboard DIY dekoráció a kulcsszó, ugyanis abból rengeteg van! Lesz majd kandalló meg minden, már csak azt várom, hogy megjöjjön pár festék és ecset, és nekieshessek a lakás kidíszítésének, hiszen 2 hét múlva már advent első vasárnapja lesz.

Kezdjük egyre jobban felfedezni a környéket, ezekről majd lesz külön írás, mert gyönyörű partokon és vízeséseknél jártunk, még így hogy csak 1-1 napunk vagy félnapunk van rá. Gergő megígérte, hogy erre már a videót is összevágja :-). A december nagyon izgalmas lesz. Megjön a konténer, felmegyünk megnézni a karácsonyi Aucklandet, lesz évzáró, megjön mama, berendezzük rendesen a lakást, szülinapi buli, torta sütést… ilyen mókák várnak ránk.

És szokásosan mégtöbb kép a mindennapokról:

Hónapok óta lapul nálunk egy bontatlan Ruminis kártya játék, amit itt végre kibontottunk, és nagyon jó!!! Tényleg tök fasza, stratégiai játék. Itt éppen egy fekete ninjával játszok :-)

Végtelen mennyiségű sós pite kreációt lehet találni.

Reggeli köd/pára. Nagyon földöntúli látvány volt, a képek nem is adják annyira vissza.  


Márk kedvenc áfonyás muffinjával. Ezzel bármire rá lehet venni :-D

Az egyik kedvenc házam Russellben

Rendeltünk az aucklandi magyar boltból kolbászt. Nem olyan mint az otthoni, de messze veri az ittenieket :-)

Autópálya a teraszon

Anya, rajzolj nekem....

az én terápiám

én kicsit kevésbé élvezem a bunki építést, mint ők :-D

Már hetek óta ki volt táblázva, hogy nov. 8-án Flower Show van a Town Hall-ban. Nagyon cuki volt, a helyi Gardener group büszkeségei és nyertesei voltak kiállítva. Nagyon érdekes volt, milyen nagyon nagyon sok fajta virág van, gyönyörűek voltak. 

És ugyanitt Simon osztályának alkotásai is ki voltak állítva. Az ő általa megtisztított póréhagyma második helyezett lett. És gumicsizmát is díszített meg színes apró papír virágokat is. 

És horgolni is tanul az iskolában... mert Parag szerint fejleszti a kitartást és a figyelmet. Sajnos amióta megtudtam h mindennap kéne csinálnia 20 horgot, azóta nem hozza haza :-D

A délutáni apály <3

Az új szörfdeszka


Első ebéd a teraszon :-)


na, szóval ezzel nem tudok betelni. És el tudjátok képzelni, hogy a telefon a felét sem adja vissza...

Tócsni

vszínű senki másnak nem olyan izgalmas, de nekem nagyon: 10 éve ugyanaz a háttér képem (a térkép amin az amerikai utunkat terveztem), de most lecseréltem erre, és teljesen szerelmese vagyok. Kagyló törmelék amúgy.

Suli udvarán lévő fa, csodás

Ja, ezt majdnem kihagytam: sulibusszal jár haza Simon. Nagyon bírja :-) Előre várom a kiakadást, amikor megtudja, hogy jövőre nem fog, mivel Márkért mennem kell az oviba, így őt is én fogom elhozni :-D

Ez a diszkrét kalap kötelező szegényeknek a suliban

csodás naplementék

Gergő kilátása munka közben :-)

Néha pórul jár Simon :-D


No comments:

Post a Comment