extraordinary together: Barangolások

Bármennyire is az lenne a legnagyobb vágyunk, hogy egyből bejárjuk Új-Zélandot a gyerekekkel (milyen szuper is lenne egy nagy lakókocsival meg sem állni…), de a valóságban élünk, Gergő dolgozik, Simon eddig suliba járt, így fél-egy napjaink voltak csak barangolni. De szerencsére egy olyan helyen élünk, ahol ez nem jelent kompromisszumot, hiszen akár már 30 percre is gyönyörű partok vannak. Igyekeztem most összeszedni minden olyan helyet, amiről eddig nem írtam, mert azt gondolatam érdemel egy külön bejegyzést.

Farnorth

Kezdjük azzal, ami legutóbb történt. Suli szünet első hétfő-keddjén elindultunk homokdűnéket keresni. Ugyanis Northland északi részének nyugati oldalán, a Tasman-tenger partján található jó pár, kisebb-nagyobb homokdűne. Turistaként az evidens uticél a Te Paki dűnék (Giant Sand Dunes) de az tőlünk 3 órányira van, és mamával is megyünk még arra, szóval mikor elindultunk, első uticélunk a Hokianga dűnék voltak. Azt olvastuk, hogy bár kocsiút nem visz oda, a folyótorkolat másik oldalán vizitaxival át lehet jutni. Szép út vezetett ide, de a legszebb az volt, mikor messziről megpillantottuk az első homokdűnét, a tengerrel a háttérben. Kérdezősködés után kiderült, hogy aki üzemeltette a vizitaxit elhunyt és most senki nem csinálja utána… Szóval az első próbálkozást buktuk. Hokianga után a következő dűne, ami elvileg látogatható Ahipara városánál van. Innen indul a híres 90 mile beach, ami egy hosszú széles homokos part, aminek annyira széles és stabil a partja, hogy régen ez volt az egyetlen út innen északra. Az itteni dűne apálykor egy 30-40 perces sétával érhető el, és onnan még fel is kell sétálni a dűnére. Szóval a fiúk minden eltökéltségével ellentétben itt is meghiúsult a tervünk. De egy kicsit kipróbáltuk a homokon autózást, és láttuk a 90mile beachet… Ekkor jött a nagy dilemma. Feladjuk és hazamegyünk homok szörfözés nélkül (de sok szép látvánnyal gazdagodva) vagy tovább autózunk a Giant Sand Dunes felé. Végül úgy döntöttünk, hogy megalszunk útközben, így ma már nem kell sokkal többet kocsiban ülni, holnap frissen indulunk neki a szörfözésnek, és így lehetőségünk van még megnézni más helyeket is.

Az egyik legkedvencebb élményem 10 évvel ezelőtt a Rarawa beach volt. Ez az északi földnyelv keleti partján van, és a magas gipsz tartalma miatt elképesztően fehér a színe. Tudjátok, vannak azok a helyek, amik nyomot hagynak a lelkeden, nekem az elsők között van a Cape Reinga (ez innen nem messze van, egy világító torony, hamarosan eljövünk mamával) és a Rarawa Beach. A fiúk sikongatva élvezték, próbálkoztak homok szörfözéssel is de nagyon tapad a gipsz miatt, így csak maradt a puszta homokban hempergés… Gyönyörű volt megint itt sétálni… Egy Holiday Park kabinjában aludtunk, egy légteres, közösségi zuhanyzóval és wc-vel. Anno sokszor szálltunk meg ilyen helyen, de a fiúk eddig nagyon el voltak kényeztetve… Nem is értették, hogy hol a WC-nk vagy a konyhánk :-D. Se váltó ruha, se fog kefe, igazi spontán megálló volt, nagyon élvezték.

Szóval másnap reggel már 9re odaértünk az óriás dűnékhez. Hónunk alá csaptuk a body boardokat, és nekiindultunk a mászásnak. Hát ez anno se volt a kedvencem és most sem lett az… A látvány egészen hihetetlen főleg, hogy 1 perce még fenyő és pálma váltotta egymást, most meg homokdűnén mászunk, aminek a tetejéről látni, ahogy elterül a 90 mile beach a Tasman-tenger mentén. Elképesztő… Viszont nagyon nehéz menni ennyire puha homokban, MINDEN testrészed homokos, és amikor a legjobban liheg az ember, a csúcson, akkor ömlik csak igazán az arcába a homok az iszonyat szélben. Na mindegy, szóval a látvány miatt megéri, és miután mindenki megnyugodott, a szörfözést is nagyon élveztük. Ha egyszer felmész a tetejére, utána többször már nem feltétlen kell, középről is eleget lehet csúszni és meg sem fullad az ember a homoktól. Fiúk bátorsága is megjött, én is elfogadtam hogy beterít a homok, így kimaxoltuk a dűne szörfözést…

Utána beterveztünk egy tengerpartot, gondoltam jobb a sós bőr, mint a mindenhol homokos. A Holiday Park kabin falán volt egy fénykép a Spirits Bayről, ami csak 30 percnyire volt a dűnéktől. Nagyon megérte a 20 percnyi földutat, ritkán látni ennyire gyönyörű partot. Az egészet narancs sárga-lila-rózsaszín kagylók apró törmeléke borította, és hozzá a türkiz tenger és a kék ég látványa nem igazán leírható. Mivel ez a nyílt óceánra néz így elég hideg a víz, nagy fürdés nem volt, de arra tökéletes volt, hogy a vastag réteg homokot lemossuk magunkról. Innen már csak haza kellett jutnunk egy ebéd megállóval, és este még egy kis időnk is maradt felkészíteni a lakást mama érkezésére. Nagyon spontán mód alakult ez a két nap, de nagyon jó volt négyen járni a vidéket és látni, hogy a fiúk is mennyire élvezik azt, ami nekünk is az egyik legmeghatározóbb élmény volt anno.

Kerikeri

Kerikeri a legközelebbi szolgáltató város, ha Warehouseba, bankba vagy moziba akar menni az ember, akkor általában erre veszi az irányt. De nem is emiatt írok róla, hanem mert turista szemmel is érdemes bejárni a várost. Amikor először erre jártunk belebotlottunk egy Keri Berry nevű kis helybe, nagyon cuki házikó, egy narancs ültetvény tövében, pici játszótérrel és nagyon hangulatos terasszal. Áfonyából vagy málnából csinálnak fagyit itt helyben, ami nagyon finom és még kovászos kenyeret és finom pékárukat is lehet venni. Tökéletes első megállónak egy kis 10 óraira 😊. Innen csak 10 perc kocsival a város szélén lévő Rainbow Falls, ami pár perc sétával elérhető a parkolóból. Fentről és alulról is meg lehet nézni, nagyon szép vízesés. Ha nem két lusta fiúnk lenne, akkor innen egy órás sétával el lehetne érni a folyó mentén a következő látnivalót (de mivel nyavajognak, ezért mi kocsival mentünk), az első kőházat Új-Zélandon. 1819-ben épült a Missziós állomásként használt épület, gyönyörű kertje van egy igazán cuki kávézóval, kacsák és libák rohangálnak (ha a fiúk kergetik őket), a folyó másik oldalán pedig egy maori kenu van kiállítva. Amikor először voltunk itt, megállapítottuk, hogy ide el kell hozni mamát, mert tényleg tele van csodás virággal a kert. Mikor karácsony után eljöttünk a mamával, jóval többen voltak a parkban, de még így is nagyon hangulatos volt az egész hely. A városban van egy hatalmas játszótér is, amit imádnak a fiúk, és ha akarunk még sokkal több időt is el lehet itt tölteni. De ezekre a helyekre bármikor visszatérnénk…

Közeli partok

Ha az embernek fél-egy napja van, két irányba lehet elindulni. A mainlanden vagy a félszigeten maradva. Russeltől 20-30-40 perces kocsiútra sok híres part van, ahova most már visszajárunk és kompozni sem kell. Egészen közel van a Jacks Bay, ami egy ici-pici öböl a dombok alatt, gyönyörű házakkal körbevéve. Valószínűleg előkelő hely lehet, gondozott fű, nagy fehér fa napozó székek és apró homokos part végig piros virágú helyi fákkal. A fürdésnél ezúttal jobban élvezték a fiúk a dombon való legurulást, de tökéletes kis túra egy suli utáni délutánra.

Innen tovább autózva Rawhiti felé megy az út, és mégtovább a Cape Brett felé, ahol egy híres világító torony áll, és a még híresebb (csak itt helyben az) Hole in the Rock szikla formáció. Kocsival ez elérhetetlen, vagy órákat hajózol, vagy 8 órát túrázol ha meg akarod nézni. De szép az út ameddig el lehet jönni, minden kis öböl egy gyöngyszem, főleg az amelyik a gyalogtóra legelején van.

Oke Bay, csak pár perc a főútról, de meg kell érte küzdeni. Miután felcaplatsz egy hosszú lépcsőn, rögtön indul is le az út, de az a kapaszkodós fajta, ahol inkább mászol, mint lépcsőzöl. Pont dagály volt, így a hullámok elől slisszolva rohantunk be az apró partra, de olyan gyönyörű ez a kis eldugott part, hogy arra nincsenek szavak. Önkénytelenül is emlékeztet, milyen hihetetlen, hogy itt élünk, és nem csak turisták vagyunk ezúttal.

Másik kedvenc helyünk az Elliot Bay, innen 20 percre. Ez a nyílt óceánra néz, így egészen vadabb, mint az eddigi kis öblök és nagyon lenyűgöző. Amikor legutóbb voltunk, akkora hullámok voltak, hogy még a Simon sem akart bemenni (nem mintha hagytuk volna 😊). Van a part mellett egy kemping, ami ilyenkor nyáron tele van, itt már nem csak body boardokat lát az ember, hanem valódi szörfdeszkákat is. Amióta ilyen hullámok voltak, Simon minden nap ide akar visszamenni😊, ehhez kicsit messze van, de biztos, hogy sokat jövünk még…

De indultunk már komppal is, Paihiától északnak. Igazából bármelyik strandra böksz a google mapsen, nagyon rosszul nem járhatsz. Mi Matauri Bay-t céloztuk meg, még nincs túl messze, de már gyönyörű széles világos homokos partja van. Az idevezető út és a part is megéri a kitérőt, de igazából számtalan egyéb part közül lehet válogatni.

Tapeka Point

Ez nem annyira barangolás, mert a városon belül van, de eléggé túrázós és gyönyörű szóval itt a helye. A városból kivezető út egy kis földnyelvre vezet, ez Tapeka, ami még Russel része. Sokat járunk ide strandra, és vezet egy kis túraútvonal a dobtetőre, ez Tapeka Point. Amikor először neki indultunk hárman a fiúkkal, akkor visszafordultunk, mert hamar átláttam, hogy az én kitartásom nem elég hármunknak. De Gergővel könnyedén megugrottuk, és elképesztően megéri. A csúcsról rálátni az egész félsziget russell-i részére, ahogy az öblök körbe ölelik az erdők és házikók váltakozó mintáját. Egy csoda. Sokat sasoltunk hátha látunk bálnát vagy delfint, de sajnos ezekhez még nem volt szerencsénk…

Egyelőre ezeken a helyeken jártunk. De igyekszünk, hogy növekedjen a lista. Egy hét múlva mamával el elindulunk északnak két napra, és végre ismét eljutok a Cape Reingához, arról biztos írok majd… De addig is álmélkodjatok a képekben:

FARNORTH