Apró kis érdekességek

Mindig olyankor ülök le írni, amikor van miről beszámolni. A sok gyönyörű látnivaló és történések mellett nem marad se idő se gondolat, hogy az apró mindennapi érdekességeket is megismerjétek. Azok a kis apróságok, amik csak akkor fedik fel magukat, ha az ember tényleg egy új helyen él, új szokások, termékek és emberek között. Lehet, hogy érdektelen kis apróságok, de én szeretek rájuk csodálkozni.

Kezdjük a bevásárlással, mert nyilván egy élelmiszer boltban vannak a legszembetűnőbb különbségek. Vannak, amik az ország sajátosságaiból jönnek. Minthogy például itt nem nagyon kapni tartós tejet, csak hűtőset. Vagy hogy sajtot gyakorlatilag csak fél kg-os kiszerelésben veszel, és a legalapabbnak is ezerszer több íze van, mint otthon a legjobb trapistának. Viszont a gyerekek által oly kedvelt rántott sajthoz is sokkal nehezebb megfelelő sajtot venni, és nem is olcsó… Érdekes módon, bizonyos egyéb tejtermékekből viszont nagyon kevés a választék. Egy, az az egy fajta mascarpone felelhető (eddig bármilyen boltban voltam, mindenhol ugyanaz az egy fajta volt), és az jó drága… 360 grammos és 1800 ft-ba kerül átszámolva. Tartós tejszín se nagyon van, csak a nagyon nagy boltokban, és ami a legérdekesebb, hogy szinte nincs semmilyen vegán tejtermék helyettesítő. Amíg otthon külön laktózmentes részlege van egy Sparnak, itt úgy kell vadászni 1-1 terméket. A friss húsok milyensége nem tudom, hogy Új-Zéland specifikus-e vagy általánosan angolszász, de sokszempontból nagyon eltér az otthoni kínálattól. Pl máshogy vágják a csirke combot. Az alsó része ugyanaz (nyilván) de felső combon rajta hagynak egy csontot, amit otthon nem. Nem nagyon tenyésztenek sertést az országban, jóval kisebb a választék, ennek megfelelően szinte sosem találkozni szűzzel a polcokon. Amióta itt élünk, azóta egyszer láttam a helyi boltban, gyorsan le is csaptam rá. Nyilván a marha hús viszont ezerszer olcsóbb és elérhetőbb itt, mint otthon bárhol. Rengeteg grillkolbász fajtájuk van mindenféle húsból, hiszen nagyon-nagyon sokat grilleznek, de mindegyik borzalmasan ízetlen, és ugyan olyan. Ez kifejezetten hiányzik otthonról. Ami szerintem nagyon vicces, és először teljesen hülyének néztem az embereket, hogy egészen máshogy eszik a narancsot, mint mi. A legtöbben meg se pucolják csak random feldarabolják, a jobbik fajta levágja késsel éppen csak a szélét. De azt a narancspucolást, amit én mondjuk 30 éve csinálok, teljes tátott szájjal figyelik. Egyszer megpucoltam és felvágtam egy kiwit amikor itt volt Simon osztálytársa és szegény gyerek értetlenül állt előtte, hogy ez milyen gyümölcs. Mert mint kiderült, ő még életében nem látott így kiwit.

De a kedvencem, ami itt nagyon más tud lenni: bizonyos csomagolások. Imádom, hogy nagyon gyakran használnak zipbag-es visszazárható csomagolást. Pl egy zsemlemorzsához. Vagy a wrap-hoz. Ami kifejezetten hasznos. És legtöbbször nem lesz ettől drágább a termék, az egész ország mindenhez zipbag-es csomagolást használ. Megy bele az uzsonna, a cukor, kekszek, bármi. Ugyanis, ebbe nem hatolnak be a hangyák. Minden másba viszont igen.

Itt a lakosság nagy része nem városban él, és ez azt jelenti, hogy 1-1,5 órát is kell autózni olyan boltig, ahol nem méregdrága minden, és van rendes választék. Így előszeretettel használnak mindenből nagyobb csomagolást, mint amihez mi otthon hozzá vagyunk szokva. A lisztek például 1,5kg-nál kezdődnek, és olajat sem nagyon kapsz 2l alatt. 10 hónap után végre sikerült beszereznünk egy mélyhűtőt, mert nagyon-nagyon sokszor szembe jött velünk az igény, hogy valamit nagyobb mennyiségben vegyünk meg vagy készítsünk el, hogy aztán lefagyasszuk. Már kiflik és krokettek csücsülnek benne, szerintem hamarosan tele lesz…

A pékáruk sem úgy néznek ki, mint otthon (azt a részét hagyjuk is, hogy minőségileg milyen, angolszász ország, nagy csodát ne várjunk…), a frissen sütött kis bucik vagy baguettek ki vannak porciózva, 4-6-osával, nem pedig te pakolod be magadnak. De ugyanez a helyzet a zöldségesnél a piacon. Minden gyümölcs-zöldség előre be van zacskózva kb fél-1 kg-os kiszerelésekbe, és azt veszed meg. Legalábbis itt északon így van.

Amiről sokat szoktunk elmélkedni, mert sokszor szembe jön, munkában és magánéletben is, hogy egészen máshogy állnak itt a szolgáltatás adásához vagy akár megfizetéséhez. Most a Simon osztályában páran szülők tenisz edzőt keresünk, aki a nyári szezonban tanítaná őket suli után, de az fel sem merül, hogy fizessünk. És nem azért, mert nem tehetik meg, mert itt a legtöbben valamennyit tudnának fizetni. Teljesen magától értetődő, hogy önkéntes alapon kell, hogy működjön, na jó, a komp költségét kifizetjük… De minden egyes gyerek sporttal így van. A fél éves foci szezon oktatásért 20 dollárt fizettem. Egy teljes szezonra. És a csapatok edzői teljesen önkéntes alapon csinálják. Ugyan ez van a gimnasztikával, vitorlázással, kisgyerekes programokkal, bármivel (nem mintha ezeken kívül lenne bármi más:-D). És ennek megfelelően azt sem stresszelik túl, ha valami elmarad, mert közbe jön valami. De a kávézót is gond nélkül bezárják, ha valaki lebetegszik, és nehézkes kinyitni. Az a gondolat, hogy csak oldjuk meg valahogy, nem létezik. Se az, hogy menjünk át a falon valamiért. Három napig egyedül voltam a kávézóban, mert beteg volt a kolléganőm és senki nem tudott bejönni helyette, és én voltam a hős, hogy teljeskörűen üzemelt a hely és nem zártam be a konyhát, vagy hamarabb az egészet.

Egy ilyenfajta kis közösséghez tartozni egészen sajátos dolog. Ugye itt két dolog találkozik: kisvárosi zárt közösség és az angolszász távolságtartás. Mostmár ismerek annyi embert, hogy lássam, néha azok is kívülállóak, akik 5-10 éve már itt élnek. Nyilván mindennek két oldala van, én nekem ez extrán nehezen megy. A felszínesség, de nem érdektelenség érdekes árnyalata az, amit kapunk a helyiektől – ez biztos, hogy nem tanulható attitűd. Ha ide akarsz tartozni, akkor mindenképpen involválódni kell annyi közösségi projectben, amennyiben csak tudsz. 2-3 hetente biztos van sütivásár, amivel gyűjtenek valamire, a suliban csinálunk Breakfast clubbot, hogy a gyerekek kaphassanak bent reggelit, és mindenki segít mindenki másnak, hogy a gyerekek eljussanak focimeccsre, vagy a sulibuszhoz, vagy bármi. Vannak napok amikor azt érzem, hogy egyedül én maradok ki ebből, aztán vannak napok, amikor meg éppen tudok kapcsolódni valakihez. Az új élet kezdésében talán ehhez van a legnagyobb türelemre szükség. Legalább is nekem.

Az igazat megvallva hetekkel ezelőtt kezdtem el írni ezt a bejegyzést. Azóta elkezdődött a tavaszi szünet a suliban, és már nagyban készülődünk a Halloweenre. A munkában egyre izgalmasabban telnek a napok, szerencsére kezd felpezsdülni egy kicsit az élet a városban, így vendég is több van. Gergőék is újra nyitottak, és túl vagyunk a tél végi betegség hullámon is. Valamiért elképesztően gyorsan eltelt az elmúlt két hónap. Bár nem történt semmi különleges, de a gyerekeken lehet a legjobban észrevenni, hogy kezdik egyre inkább otthon érezni magukat. Simon annyira szereti a sulit, hogy nem is igazán várta a szünetet és most valahogy szociálisan is jobban megtalálta a helyét, kevesebbet küzd a barátkozással. Márk továbbra is csak két napot jár oviba, de az elmúlt hónapban elképesztő ugrást lehet érzékelni az angoljában. Már nem bújik el mögém akárhányszor hozzá szól valaki, sokkal jobban feltalálja magát nélkülem, és egyre többet halljuk angolul beszélni. Amikor több órát tölt angol nyelvközegben, oviban vagy a babysitterrel, utána rendszeresen észre se veszi, de angol szavakat használ. Egyre többet gondolok arra, hogy mekkora feladat lesz, hogy valójában megmaradjon neki a magyar nyelv, és ne csak törje majd felnőtt korában. Annyira jó hallani, bármikor megszólal angolul. Nagyon nehezen jutott el ide, és még sok nehéz pillanat áll előttünk (mondjuk az egész február mikor elkezdődik a suli), de most először kezd megnyugodni a lelkem, hogy rendben lesz ő is.

Nagyon várom az év utolsó időszakát. Fiúk hatalmas izgalommal várják a Halloweent, utána meg érkezik a december, a 40. szülinapom, mikulás, karácsonyi városi felvonulás, évzáró, mama újra jön, Simon szülinap, karácsony és egy izgalmas nyár. Ezekről mindenképpen be kell majd számolnom nektek. 😊

Addig is összeválogattam pár képet az elmúlt mindennapokról:

Kezdek hozzászokni a festés okozta káoszhoz, de megéri, mert annyira jó őket nézni, ahogy élvezik

Sóliszt gyurma marvel fejek :-)

Whangareiben találtunk egy trambulin parkot, imádják a fiúk és durva h milyen magasról mernek ugrani

Minden reggel ilyen selfiet kapok a fiúktól mikor én dolgozom ők meg hárman neki indulnak a reggelnek <3

az új babysitterünk segítségével Simon kifogta első halát :-)

Rhododendron fa - elképesztő...

Pizzaestek továbbra is a kedvenceink

Gergő szabija alatt sokszor sütött Márkkal

Ezek a rózsaszín virágú fák voltak a kedvenceim télen. Mindenhol ott voltak, és bár a kép nem adja át, de gyönyörű színt adtak a tájnak

Nagyon nagy kedvenc vacsora mostanában a Gyoza. Lehet kapni hozzá tésztát, és a legjobb mellé az alga sali.

Ennek a vendégváró verziója, sushival meg tempura zöldségekkel

ELőkerültek a biciklik, és már Márk is egyre magabiztosabb

hazafelé... <3

Végre megnéztünk Whangarei tengerhez közeli szélét, Whangarei Heads-et. Nagyon szép, itt még akár el is tudnánk képzelni... De azért Russellt nem veri :-)

Mangrove erdő Russell mellett

Food Control Plan-t tanulok éppen, megvolt a éves nagy ellenőrzésünk, és sikerült :-)

Simon megkapta az első wet suit-ját, és az első próbálkozás nem volt nagy siker...  kicsit várunk amíg egy picit melegebb lesz a víz :-D

Opua kikötőjében láttuk meg ez a ráját. 

Ebben a Term-ben a Lorex mesén keresztül tanultak a fákról és a környezet védelemről. A nyíltnapon el is énekeltek egy dalt a filmből, és Simont öltöztették be Once-ler-nek. Felhívnám a figyelmet a profi házi készítésű baltára, iszonyat menő lett!!

bár nemigen ltászódik a képen, de végre láttam delfineket, méghozzá a kávézó teraszáról

Soccer Pricegiving - lezárták a foci szezont, mindenki kapott egy érmet meg kis ajándékokat. 

Whangarei-ben volt az éves rally, amire mi is elmentünk Gergő unszolására. És milyen jól tettük, gyönyörű helyen volt a nézőpont. Egészen hosszan végig lehetett követni az autókat ahogy közeledtek, meg az egésznek olyan jó hangulata volt.