Mindennapok Russellben

Márk alszik, én meg már napok óta próbálom magam rávenni, hogy írjak. Valahogy mostanában nincs nagyon kedvem, úgy alapvetően a megosztáshoz. A mindennapok utolértek, próbálok töltekezni a helyből, de a kialvatlanság és a magány azért utol-utol ér. Na de hogy megtörjük ezt a spirált, most rávettem magam. Hiszen terápiás jellege is van az írásnak.

Először Gergő csöppent bele leghamarabb a mindennapokba, hiszen már több mint egy hete elkezdett dolgozni. Sage Restaurant a helyszín, Operation and Restaurant Manager a pozi. Az étterem egy csoport, a Lindis Group tagja, Gergő főnöke a Lindis Managing directora. Komoly presztízsű hely a régióban, mindenki ismeri a nevét a környéken. Fancynek számít, tartozik hozzá egy borászat és pár luxus szálláshely is, ez így egyben a Paroa Bay márkanevet birtokolja. Feladata és kihívás lesz bőven vele, de nem látok kétségbeesést a szemében. Egyelőre hétfő-kedden itthon van, a maradék 5 napon reggel 9től este 10ig bent van. Majd ha lesz nagyobb személyzet és tud felvenni helyettest, akkor ez változni fog, már várom mikor lesznek egész napok 4en együtt, hogy felfedezhessük a helyet, amiért otthon hagytunk mindent.

Simon, egy hét pihenő után elkezdte 3 napja az iskolát. Itt egy iskola van, Russel School, 70en valahányan vannak diákok összesen. Szegényem nagyon-nagyon izgult. Már nagyon vártam, hogy végre túl legyünk az első napon, és lássam, hogy kb mi vár ránk. Reggel bemutatták neki Gergő kollégájának a kisfiát, aki kedvesen (nem nagyképűen) hallgatott az apja és a tanára kérésére, hogy legyen kedves Simonnal és figyeljen rá. Ennek köszönhetően 10 perc múlva már nem is igazán figyelte, hogy ott vagyunk-e vagy sem, játszottak együtt a mászókán. Aztán mikor elköszöntünk gyorsan odaszaladt hozzánk egy puszira és rohant is tovább. Nagyon izgultunk érte, de azt azért már lehetett látni, hogy itt nem olyan lesz az oktatás, mint otthon. Kicsöngetés-becsöngetés, matek-nyelvtan-irodalom-tesi-stb egész nap. Ennél sokkal gyerek központúbb, kevesebb elvárással, több kreativitással, csoport munkával, közös tanulással. Nagyon jókedvűen jött ki 3kor a teremből, „anya lett egy csomó barátom”. Én meg könnyebb lettem egy nagy teherrel. Amit egyelőre látunk, hogy valóban kedvesek a gyerekek, akik kicsit furábbak is azok sem gonoszok, vagy kirekesztőek. Indiai származású, londoni nevelkedésű az osztályfőnök (Parag a neve), aki 23 éve él itt. Tanítja őket maorira is, meg jelnyelvre is, hiszen azok is Új-Zéland hivatalos nyelvei. Váltócipőt felejtsd el, sok gyerek már reggel is mezítláb jön a suliba, de ahogy beér, Simon is rögtön leveszi a cipőjét és zokniját. Már tanultnak Diwaliról, a fények ünnepéről: színes Rangoli mintákat rajzoltak krétával és így ismerkedtek a geometriával. Lehet vitatkozni, hogy jó-e, hogy lazább. Lehet, hogy okosabb lesz lexikális tudásban otthon a gyerek, és hamarabb megtanul szépen írni, olvasni és szorozni, na meg az Aranybullát és a Kőszívű ember kínlódásait, de itt meg lehet h több idejük marad még gyereknek lenni, játszani, nem megfelelni. Mi most egyelőre élvezzük, hogy Simon örömmel megy be és nem félelemmel.

Márk ovi kérdése sajnos már nem ennyire evidenst. Itt 5 éves kor alatt nem iskolakötelezettek a gyerekek, így sokkal nehezebb megfelelő óvodát vagy napközit találni. Itt Russellben egyetlen lehetőség van, egy Playcenter nevű intézmény, ami hivatalosan egy szülői jelenléten alapuló hely. És ez is csak hétfőtől csütörtökig van, reggel 9től 1ig. De ha majd Márk kicsit megszokta, akkor heti 1!!! napot itt hagyhatom. Ezen kívül a komp másik oldalán, onnan még 15 percnyire van a legközelebbi ovi, ami lefedi a munkaidőt, és fizetős. Plusz a napi 4x kompozás. Ez így olyan 240ezer ft lenne havonta. Szóval ez sem a legideálisabb, max ha Paihiában (ahol az ovi van) találnék munkát… De ha szerencsém van, akkor jövő tanévre (január végén) megoldják vívódásomat, és az iskola terültén nyílik egy napközi. Még az engedélyt várják, és csak bízunk a januári kezdésben, de ez minden szempontból nagyon ideális lenne. Így addig marad a Playcenter, itt helyben. Ma voltunk először. Összesen 4 gyerek volt Márkon kívül, korban 1-5 éves korig. Nagyon jó lenne amúgy a koncepció, mert pótolná a városból hiányzó játszótereket, de borzasztóan lepukkant az egész. Én nem vagyok egy tisztaság és rend mániás, de egész nap próbáltam rendbe rakni a játékokat, és hát nem szívesen mentem négykézláb a szőnyegen… Volt egy indiai anyuka, majd vele megpróbálok kicsit barátkozni, ők is újak itt. Szóval hát nem szerettem bele a helybe, de Márk a végére feloldódott, és alig akart hazajönni. Hétfő-kedden Gergő itthon van, szval akkor nem biztos, hogy bemegyünk, szerda-csüt elcsellengünk ott 9-11ig, pénteken meg - mint ma kiderült - az iskola területén van egy kis play group, és meghívtak minket, hogy csatlakozzunk. Bármennyire is antiszociális tudok lenni idegen emberekkel, ez most nagyon jól jön. Gergőnek beindult az élete, körbeveszik felnőttek és beszélgetések, engem meg eddig csak a gyerekek. Akik nyilván minden figyelmemet lekötik, de jó lenne kicsit beszélgetni felnőttekkel, meg tapogatózni, hogy itt, hogy működnek az anyukás mindennapok. És a fiúknak is jól jönne még a plusz társaság…

És milyen az élet ezek mellett? Az a mindennapi legnagyobb döntés, hogy melyik tengerpartra menjünk délután, és hogy vajon apály lesz-e, hogy Simon tudjon mászkálni a sziklákon. Ez elég jó. Tényleg gyönyörű minden egyes autóút és tengerpart, egyelőre nem tudjuk megunni a látványt, mint ahogy a kagyló szedést sem :-D A városban van a Long Beach, szerintem ez a legszebb, meg egy másik, kisebb, kicsit eldugodtabb. Bármilyen az idő, a gyerekek alsónaciban és pólóban játszanak a vízben, és a végére mindig tetőtől talpig vizesek és homokosak lesznek. De már megvan a kialakított rendszer, hogy én se kapjak ideggörcsöt, és fantasztikus, hogy mennyire élvezik a hullámokat. Amikor tengerpartozás után rövidnadrágban, papucsban és pulcsiban ballagunk, akkor egészen helyinek érzem magam 😊. Van egy fagyizó, ami nagyon jó suli utáni program, és ma kiderült, hogy egy magyar nő meg a férje csinálják – nagyon szuper volt beszélgetni vele 😊. Már a pékségbe is visszajárunk, és Simon kedvence a Bacon&Egg Pie. Próbálunk minél kevesebbet vásárolni a helyi drágább boltban (FourSquare), és minél okosabban vásárolni heti egyszer a komp másik oldalán lévő nagyobb boltban (Woolworth). Próbáljuk felfedezni, hogy az otthon megszokott, gyerekek által is szeretett alapanyagokat, mivel lehet helyettesíteni. A felvágottak nagyon hiányoznak (a jók iszonyat drágák, és ugye a gyerek nem eszik meg, ami meg a mindennapi kategória az meg szar). De a halrudacska alternatíva az már teli találat. Szerda reggelenként van termelői piac, egy halas, egy kenyeres, egy palántás, egy zöldséges, és nem is kell több. Itt végre van tényleg finom kenyér, ma vettünk először, majd meglátjuk, hogy a gyerekek megeszik-e a kovászos kenyeret :-D Mert ők – velünk ellentétbe – nagyon boldogok a bolti, borzasztóan mű, fehér, élesztős és nagyon puha kenyérrel.

Nagy változás (de mennyire egyszerű amúgy), hogy szelektálok, sőt!! komposztálok! Aki igazán ismer, az tudja, hogy ez nagy elmaradásom volt eddig. Itt közel 800 ft-ba kerül, hogy egy zacskó általános szemetet kidobhass a szeméttelepen, (ami itt van 10 percnyire, és nem, nincs szaga), minden szelektívet meg ingyen bevesznek. A háziak adtak komposzt ládát, ők utána felhasználják a banán töveken. Így gyakorlatilag másfél hét alatt jött össze egy kukányi általános szemét. Szóval nem nagy varázslat, hogy mi vitt rá, kézzel fogható összeg, amibe kerül ha nem teszed…

Madarak veszenek körbe minket, kalifornai fürjek (rákerestem, csak onnan tudom) tanyáznak a kertben, pukeko-k is néha felbukkanak és a tuik éneklő hangja is mindennapos. Ezt imádom. Alig várjuk, hogy lássunk kiwi madarat, itt a félszigeten majdnem 3000 él, szóval nagyon nagy esély van rá, Gergő már látott is egyet, amikor este indult haza az étteremből. Amióta megérkeztünk meg akarom látogatni a szomszéd osztriga farmot, de Gergő étterme is tőlük veszi és múltkor egy egész doboznyit hozott haza, így éjféli osztrigázást tartottunk a helyi chardonnay-vel, egyre ügyesebb vagyok a felnyitásában, ami meglepően nehéz. Mármint az osztriga bontásban, nem a boréban. :-D

Simon, amióta túlesett a suli első napján, sokkal kezelhetőbb, kevesebb a hiszti és az őrület. Márk csak most kezdi. Lehet, hogy ha elkezdünk rendszeresen Playcenterbe járni, az segíteni fog, de az elmúlt egy hetet nehéz leírni. Végletekig próbára tesz, teljesen felemészt az igénybevétele és még annál is többet követel. Remélem hamarosan ő is megbékél ezzel az időszakkal, mert bennem már nincs sok tartalék. De igyekszünk, minden éjszakának úgy indulok neki, hátha ma az ágyamban alszom.

Ezek történnek velünk, és mindeközben nézem a teraszkorlátunk felett az óceánt és a zöld dombokat. De a képek mégtöbbet mondanak!!

Ez egy sima telefonnal fotózott égbolt, egészen lélegzet elállító élőben

Megkóstolta az osztrigát!! És bár a feje mindent elmond, de nem köpte ki!!

A kesztyű az "Sanyi" - ha valaki látta ezt a Bluey részt, tudja h mennyire idegesítő Sanyi :-D

Ez megunhatatlan...

Beleszerettem ezekbe a délutáni fényekbe...

Az apályt mindenki imádja

Ezt is kipróbáltuk, én továbbra is szeretem, de a gyerekek nem érezték..

Azóta lett majdnem még ennyi... nem tudom mit fogunk egy hónap múlva csinálni :-D

Ilyenben is sokszor van részünk mostanában

A fekete pólósok

Az első homokvár

Russell móló

elindultunk autóval a félszigeten

Ez egy part...

A felfedezők