Day off

days like this....

Immár harmadik hónapunkat töltjük Auckland Mangere Bridge kis külvárosában. A decemberi, elég sűrű napok után a január és a február sokkal nyugodtabb, küzdünk is, hogy feltornázzuk az óraszámainkat 40 fölé… Itt februárban kezdődik a tanév, sokan elmentek a csapatból, iskolába vagy új állásba, így alkalmunk volt párszor búcsúztató néven szocializálódni. A lelkemnek jól esik, hogy már vannak emberek, akikkel tényleg szívesen, önszántamból töltök időt és jó kis spontán, egész estés beszélgetések tudnak kerekedni. Már kétszer is bevetettük magunkat az éjszakába, ami azért itt 8-10 körül kezdődik, és kérdés nélkül indulunk haza 1-2 között (de amúgy minden bezár 3-kor), hiszen másnap munka van , és azért már nem bírjuk úgy a másnapos, alvás nélküli munkát, mint a 20 éves kollégáink… J. 

Az első alkalommal egy klasszikus szórakozó helyre mentünk, tele fiatalokkal, főleg hip-hop, R&B zenével, nem drága piákkal. Nagyon jól esett újra táncolni, főleg a sok esküvő és céges buli táncolós részét végig nézve, már nagyon benne volt a boogie a lábamban. Tegnap, mivel a meleg, Dél-Afrikai főnökünk jövő héten elmegy egy hónapra így még utoljára elkísértük kedvenc helyére, az úgynevezett Family Bar-ba, ami Auckland leghíresebb meleg bárja. Itt is nagyon jót táncoltunk és még Drag Queen-nel is fotózkodtunk. Valószínű sok nagy kihágás már nem lesz, túl sok pénz megy el, és túl nehéz másnap a munka. Megmaradunk a munkaidő utáni iszogatásnál, abból biztos lesz még egy-kettő…

Mindeközben néha kettecskén is kalandozunk a városban, de azért csak óvatosan, még mindig spórolunk, és már nincs sok időnk pénzt gyűjteni. Van Aucklandnek egy belváros közeli negyede, Ponsonby. Először akkor jártunk itt, amikor a SidArt emlékezetesen menüjét ettük végig és már akkor megállapítottuk, hogy ide érdemes lenne még visszatérni, mert a város többi negyedéhez képest itt meglepően sok vendéglátóegység van. Mivel múlthéten elég szép kis készpénz jött össze a borravalókból, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egyet randizni. Gergő elővette szuper erejét és megtalálta a város legjobb hamburgerezőjét, kreatív nevén a Burger Burger-t. A mindössze pár asztalból és egy látványkonyhából (ami gyakorlatilag a pultból lett kialakítva) álló hely egy Ponsonby Central nevű egységben van. Ez egy régi épülettömbből kialakított nyüzsgő kis labirintus, tele különböző cool helyekkel. Az összes hely design-ja és koncepciója az itteni környezetben laza, kreatív és hívogató… Majdnem az összeset nagyon szívesen kipróbálnánk, ekkor állapítottuk meg, hogy anyagilag nagyon jó, hogy nem a városban lakunk… Visszatérve a Burger

Burger-hez, valóban méltó a hamburger a hírnevéhez. Mindössze 6 fajtából választani: beef, lamb, chicken, pork, vege, special. Mindegyiknek más az összetevője, és mind elég komolyan megkomponáltnak tűnik. Én pulled pork-osat választottam ettem, Gergő pedig beef-et. Különböző köretekből lehetett válogatni, amik amúgy egy hamburger bárhoz képest elég színesek voltak, láttunk brokkolit és éreztünk szarvasgomba illatot is. Mi természetesen kumara chips-szet választottunk, akárhányszor elmegyünk valahova, nehéz neki ellenállni, főleg aiolival… Elég gyorsan megkaptuk, és zseniális volt. A finom volt, nem túl édes és nem is túl sok, mindenből pont jó mennyiség volt benne, de nem volt ehetetlenül nagy. Őszintén, egészen simán veri az eddig otthon kóstoltakat, pedig nagyon elfogultak vagyunk a Magic-kel szemben…

A hamburger orgia után jött az est igazi meglepije. FB-on találtam rá a Miann nevű desszert bárra, hívjuk így, mert nem igazán tudok rá más megfelelő vendéglátós kifejezést. Az ötletgazda cukrász házaspár az előző években külföldön dolgozott, majd különböző menő Aucklandi éttermekben jelentek meg pop up szerűen. A honlapon az ennél a bekezdésnél felsorakoztatott nevek már meggyőztek, így nem volt kérdés, hogy Gergőt meglepiből el kell ide vinnem. A nem túl nagy, szintén látvány konyhás hely egész nap késő estig üzemel és nincs semmi más étel, mint desszert. Abból viszont elég sokfajta. Kezdjük a pralinékkal, hát nem volt könnyű kettőt választani, egészen megigézik az embert a színek és a fények… Egy mango-passion fruit-osra esett a választás és egy fekete csokisra (itt a kinézet döntött). Utána a macaronok… természetesen a kedvenc ízeink is fellelhetőek, de innen is csak kettőt ehet választani… ez még nehezebb volt, de na jó, legyen Gergőnek egy macha teás, nekem pedig egy málnás-kókuszos. Ezek után a pultból még lehetett volna választani különböző desszertek, és házi pálcikás fagyik közül, de sokkal csábítóbbak voltak az étlapon szereplő tányérdesszertek… Gergő 1 másodperc alatt kiszúrta a Balloon csodát (dinnye, eper, pisztácia, lime), én pedig nagy tanakodás után a Cranachan pohárdesszertre böktem (dulcey, Talisker whisky, málna, fekete ribizli, dió, zab). Mind a kettő gyönyörű, tökéletesen megálmodott és összerakott desszert volt, egészen különleges harmóniával. A helyen nagy többségben nők voltak, meg is beszéltek, hogy egy ilyen hely abszolút megállná a helyét otthon is.

Mint ahogy említettem az elmúlt hetekben-hónapokban elég sok esküvő és egyéb rendezvény zajlott a cégnél. A legtöbbje nem különösen kiemelkedő, de volt egy esküvő, ami itt az év esküvőjének számít, ami eltemetett menyasszony lelkemet felkeltette álmából és ismét hatalmába kerített az esküvők varázsa. Két híres operaénekes házasodott össze nálunk, fel volt mindenki készítve, hogy nagyon VIP, és nagyon tökéletesnek kell mindennek lennie. Tényleg jó volt egy olyan rendezvényen dolgozni, amit kivételesen profinak éreztünk mi is. De a dekoráció valami egészen gyönyörű volt, ennyit arról, hogy hogyan lehet feldekorálni egy sátrat ízlésesen és mégis fényűzően… 

Még egy érdekesség: a héten írták alá Aucklandben a TPP-t (Trans-Pacific Partnership), ami nagyon felkavarta a kedélyeket bizonyos társadalmi rétegekben. Csütörtökön, az aláírás napján miközben a belvárosban tüntetések és egyéb zendülések zajlottak, addig a Villa Maria-nál békésen készülődtünk rá, hogy az aláírás után az egész társaság majd nálunk ebédel. Ez a Csendes-óceáni térség pénzügyminisztereit jelentette volna, de sajnos a tüntetések miatt túl rizikósnak ítélve az ebéd megtartását a Security, így az ebéd elmaradt… Pedig nagyon izgi lett volna. Szóval így telnek napjaink, már csak három hetet töltünk itt, aztán jönnek mamiék és irány a déli sziget!!! J

Még több kép:

Rotorua - Devil's pool

Múlt héten ismét csavarogtunk kicsit és bejártuk Rotorua környékét. A tót körül ölelő települések, erdők és további tavak mind egy hatalmas, aktív geotermikus terület részei, így igen nehéz választani a sok látványosság közül. Iszapfortyogók, meleg vizű források, gejzíreket és egyéb földöntúli tájakat lehet bejárni. Mielőtt belemerülnénk a részletekbe, érdemes megnézni a videót, hogy lássátok, mi miért is vártuk ennyire izgatottan, hogy végre leérjünk Rotoruára a hétfői munkanap végén.

Gergő már napokkal az utazás előtt bújta a netet, hogy mik közül lehet válogatni, én a könyvet olvasgattam és végül a következőkre jutottunk: megpróbálunk minél többet megnézni az ingyenesen is látogatható izgalmakból, és mellette kiválasztunk egy fizetős parkot, ahol a legszebb a geotermikus világ. Mivel ismét csak egy napunk volt, és a már kinézett helyek is szép kis listát alkottak, így kihagytunk olyan fiataloknak szóló turista csalogatókat, mint a hatalmasra felfújt labdában való dombról legurulás, a felvonózás vagy bobozás. Mindezek komoly 100 dollárokat tettek volna ki, na meg amúgy is, libegő otthon is van, de gejzír nincs.

Nem fecséreltük az időt, már fél 9-kor a Kuirau Parkban sétálgattunk. Minden beszámolóban benne van, hogy az egész várost egy konstans záptojás szag lengi be, ez valóban így is van, de abszolút megszokható. A parkhoz közeledve már messziről lehetett látni a gőzölgő kis tavakat, egészen abszurd látvány egy város közép…  Az egész park tele van kisebb-nagyobb gőzölgő nyílásokkal és fortyogó iszaptavakkal. Tökéletes kezdése volt a napnak, ezek után már tudtuk, hogy tényleg igazak a beszámolók…

Innen a nap legizgalmasabb programjával folytattuk. Sok elkerített geotermikus park van, ahol különböző holdbéli tájakat lehet megnézni, a mi választásunk a Wai-O-Tapu Wonderlandre esett, többek között a Champagne Pool-ról készült képek miatt. J Tökéletes választás volt. Kb. másfél óra alatt olyan sokszínű, izgalmas, hihetetlen és szürreális tájakat jártunk be, amit nem nagyon lehet elképzelni, ha az ember még sosem járt ilyen helyeken. Itt található a Lady Knox gejzír, ami a leírások alapján pontosan 10:15-kor tör ki minden nap. Eléggé kételkedtem benne, hogy a természet valóban lehet-e ilyen pontos, de akkor sem akartunk lemaradni róla, ha már kifizettük a 70 dollárt, szóval időben érkeztünk. A gejzír a parkon kívül van (de jegy nélkül ide sem lehet bejutni), a turisták lelkes csapata már félórával az esemény előtt kezd gyülekezni. Az iPhone 10:13-at mutat, mindenki mozgolódik, tartja a telefont, hogy le ne maradjon a pillanatról, amikor is besétál a park egy munkatársa. És el kezd beszélni… na itt nem lesz kitörés 10:15-kor. Mint kiderült az aktív gejzírt (ami állítólag magától is kitörne, csak nem kiszámítható időpontokban) egy természetes alapú szappanos keverékkel indítják be. Így amikor szép lassan a ki-kibugyogó vízből egyszercsak feltörő vízsugár lesz, kellemes szappanszagot érezhetünk. Nem mondom, hogy nem volt picit kiábrándító ez a mesterséges környezet, de ami ezek után a parkban következett, az mindenért kárpótolt. Láttunk királykék vizet narancssárga parttal, világító tejzöld és türkiz krátertavat, sárga-zöld gőzölgő gejzíreket... A parkban sétálgatva elfog a félelem, hogy az élő földnek milyen ereje lehet, milyen könnyen elpusztíthat mindent. 

Ezek után egy kisebb termálvizű forrást kerestünk fel, hogy végre kiáztathassuk habtestünket. Egy másik, Új-Zélandon túrázó magyar csapat blogjáról (ezúton is köszönjük nektek) lestük le a Kerosene Creeket, ahol egy valóban elég meleg vizű természetes forrásban áztattuk magunkat. Kicsit kételkedtünk a tervben mikor megláttuk, de gondoltuk egyszer élünk, és nagyon jól tettük, hogy bemásztunk. A forró víztől az egész testünk felpezsdült, a 10 perces fürdés olyan volt, mintha órákon át wellness-eltünk volna.

Eléggé kiszívta az erőnket a víz (na meg a napközbeni 35 fok sem segített) de tovább indultunk a Kék-Zöld tavak felé. Rotorua belvárosától 20 percnyire található ez a két tó, az egyiknek valóban kék, a másiknak pedig zöld a színe. Ekkorra már kezdett kicsit beborulni, napsütésben biztos, hogy még lenyűgözőbb látvány lett volna, de így is értettük, miért is kedvelik őket annyira a helyiek. Ekkor még úgy volt, hogy második éjszaka is itt alszunk, de keresünk egy kempinget, hogy kipróbáljuk a kocsiban alvást, így visszamentünk a városba, hogy feltérképezzük a helyzetet. A tóparton ücsörögve a késői ebéd közben, látván a szürke felhőket és a feltámadó szelet úgy döntöttünk, hogy ezt most mégse erőltetjük, lesz még alkalmunk kipróbálni, így inkább gyorsan megnézzük az utolsó helyet, amit Gergő már nagyon régen kinézett, aztán visszavezetünk Aucklandbe.

Rotoruától a Hamurana Springs-szel köszöntünk el. Ez a mérhetetlenül tiszta vizű forrás pár száz méterre a tótól a mélyből tör fel és békésen, csillogón vándorol bele a Rotorua tóba. Sok tiszta vizű patakot láttam már az osztrák hegyekben, de ilyet még soha. A kék és a zöld összes élénk színárnyalata megtalálható volt, valami elképesztő békét árasztva. Láttunk pár pisztrángot is, de maga a forrás látványa is elég volt. Méltó búcsúja volt a régiónak. Már alig várjuk, hogy mamiékkal visszatérjünk, és megmutassuk nekik a legjobb részeket!

Képek: