Big Sur

A Big Sur a Santa Barbara és San Francisco között húzódó partszakasz, ahol a Highway 1 vezet végig, az óceán mentén. Ez a szakasz egyike volt azon uticéloknak, amit biztosra terveztünk. Már L.A.-től kezdve az 1-es főúton jöttünk, így nagyjából gondoltuk, hogy ugyanannak a pályának a híresen szép szakasza milyen lehet, de igazából ezt nem nagyon lehet elképzelni, és a képek sem adják át. Az óceán ereje, végtelen kéksége, a sziklafalak meredeksége és az ezekbe kapaszkodó cédrusok elképesztő látványt nyújtanak 60 mérföldön keresztül.

Láttunk fókákat heverészni San Simeon-nál, láttunk hatalmas sziklákat a szerpentin mentén, óriási cédrusokat, amik a szél irányába nőnek, mintha csak megkövültek volna egy hatalmas viharban; láttunk lenyűgöző erővel bíró hullámokat, egy gyönyörű vízesést egy mesebeli homokos öbölben, éreztünk fenyőillatot és nem utolsó sorban ámuldoztunk és csodálkoztunk. Ez egyik legszebb nap volt az utazás során.  

San Simeon Bay

Kedvenc fókáink, San Simeon

Hwy1, kocsiból fotózva:-)

egy ház, amit elfogadnék :-)

McWay Falls

előtte-utána félórával kék ég

Monterey

Los Angelestől a Big Surig

De rég volt már a Grand Canyon… Túlzottan rabul ejtett a nyugati part kék óceánjával, hatalmas hullámaival és gyönyörű, színes városaival. De nézzük, mi történt, amióta visszatértünk Kaliforniába.

Barstow-ból egyenesen L.A. felé vettük az irányt. Long Beach-en (L.A.-től délre) volt szállásunk két éjszakára, így a terv szerint az első nap Los Angeles-é volt, majd a második nap jött a parti rész, Santa Monica és Venice Beach. Az eddig hallott beszámolók alapján nem vártunk túl sokat L.A.-től, így kicsit kétkedve, de Las Vegas után azért nagy lelkesedéssel vágtunk bele.

Mi mással is kezdhettük volna, mint a Hollywood felirat alapos tanulmányozásával. Neten rákerestünk és találtunk egy elég közeli és jó kilátó részt, de ami még sokkal jobb volt, hogy nagyon szép út vezetett oda. Tényleg megmosolyogtató (pozitív értelemben) akárhányszor meglátja az ember a feliratot a város bármely pontjáról. Bár nem egy ilyen PR fogásnak indult (hanem egy lakópark projekt Hollywoodland felirata volt eredetileg), de nagyon jól sült el. Ezek után a közeli Universal City-t látogattuk meg, de igazából csak az Universal földgömb miatt mentünk, hátha láthatjuk :-). Egyértelmű volt, hogy nem fogunk bemenni, annyira már megismertük a szokásokat, hogy tudtuk, nem pár dollár lenne a belépő (150 volt a legalapabb), na meg egy napból nem is gondoltunk erre több időt szánni, bármekkora filmrajongók is vagyunk. :-) 

De a földgömb ott volt, ettünk Ben and Jerry’s-t és megvolt életünk első valet parkolása (amikor elviszik és visszahozzák az autódat). A szórakoztató parkon kívüli Universal City-t úgy kell elképzelni, mint egy szabadtéri plázaszerűséget. Itt láttunk Bubba Gump rákos éttermet először (tudjátok, Forest Gump halásztársaságának a neve), azt hittük, hogy itt ez egy külön, a filmre hajazó étterem, de mint kiderült az egész nyugati part tele van vele :-).  Ezek után még mindig nem mentünk túl messze, ugyanis a Mulholland Drive eleje közel volt hozzánk. Tényleg gyönyörű házak vannak végig a szerpentin mentén, és nagyon szép a kilátás a városra. Ez amúgy egy kb. 50 mérföldes út, ami kivisz egész Santa Monica-ig, így biztos vannak olyan csöndesebb részei, ahol méglenyűgözőbb házak vannak. Innen már tényleg bevetettük magunkat a kvázi városba. Kvázi, ugyanis Los Angelesnek nem nagyon van belvárosa, inkább negyedei vannak. Mi a Hollywood Boulevard-dal kezdtünk, ahol van a híres Chinese Theater és a csillagok a járdán. Már a parkolás sem volt gyerekjáték, de utána

elég komoly pankrátor műsor ment a japán turistacsoportok között a különböző csillagoknál és lábnyomoknál a kínai mozinál. Ezen a részen Sid (a mozi tulajdonosa volt, itt volt az első nagy, Hollywood-i premier) emlékére hagytak kéz és lábnyomot a járdában Hollywood sztárjai. Nagyon hangulatos lenne, sokkal személyesebb, mint a csillagok, csak kicsit nehéz volt őket nézegetni a tömegben… Elég lehangoló volt az egész élmény a sok turistával, tömeggel és kissé lepukkant környékkel, az idő is kezdett késő lenni, így inkább Long Beach felé vettük az irányt, tudván hogy azért még tartogat szépségeket a város.

Itt érdemes egy külön részt szentelni Long Beach-i házigazdánknak. :-) Airbnb, ahol fizetni kell a szobáért, de mégiscsak egy másik ember otthonában laksz napokig, így elfogadod szó nélkül a körülményeket, szabályokat. Lara, a Long Beachi-i TreeHouse tulajdonosa nem hagyott sok nyitott kérdést. Komolyan, utoljára a fogamzásgátló tájékoztatóját kellett ennyire alaposan elolvasnom, 16 évesen… Tudom, én is tudok kényszeres lenni sok mindenben, sebész édesapám tanított egy-két dolgot a precizitásról, de ez mind lófasz Lara-hoz képest. :-) De a lakás jó volt, és legalább egyértelmű volt, hogy mit, mikor és hogyan használhatunk. :-) Long Beach. Imádtuk. Óceán parton van, de mégis nagyon élhető városnak tűnt, nem csak egy kis nyaraló településnek. Egészen jó kis sörfőzdét találtunk első este, ahol kóstoltunk sokfajta kézműves sört, és nagyon jó BBQ-t vacsiztunk, így másnap újult erővel indultunk neki ismét Los Angeles kérdéses csillogásának.

Amit még semmiképpen nem akartunk kihagyni a városból, az a Rodeo Drive. Hát, nem is igazán tudom, hogy hogyan fogalmazzam meg. Sok, drága negyedben voltam már a világban, de ilyet még nem láttam… Nem csak a kirakatok és a közeg, hanem az épületek homlokzatai is a márkáról szólnak. Talán a Rodeo Drive a brand design csúcsa. Sokkal rövidebb az utcának ez a szakasza, mint az ember gondolná, de az utcát elhagyva a dombok felé a gondolat folytatódik, csak nem márkákat látsz, hanem otthonokat. Szóval ez tényleg nagy élmény mindenkinek, aki valaha is figyelmet szentelt a divatvilág nagy márkáinak. Rodeo Drive a Santa Monica Boulevardba fut bele, így nem volt nehéz döntenünk, hogy merre menjünk tovább.

Santa Monica az a tengerpart, amit minden 90-es években létező ember látott miközben piros fürdőruhás, nagymellű nők futnak a homokban. Ezt tudom, mert olvastam, de igazából ez önmagában egy szép tengerpart azokkal a kis őrházakkal. Nagyon hangulatossá teszi, hogy egy vidámparkkal megtelített móló felé sétál az ember. Még napsütés nélkül is abszolút boldogsággal töltött el az óceán hangja, a madarak, a homok és a szél. Azt hiszem ez az érzés az egyik kedvencem az egész útból. A következő város mindkettőnknek nagy izgalmat jelentett, hiszen Venice Beach utcáin játszódik a Californication sorozat, amit együtt néztünk és szerettünk. Ez a városrész egy mocsaras vidékre épült, tele kis csatornákkal, amiket azóta feltöltöttek, de egy kis részén meghagyták őket. Elképesztően hangulatos volt az egész, néhol láthatóan drága, de

néhol csak egyszerű barátságos házakkal, kis csónakokkal, látszódott az igazi élet és valamiféle nyugalmat árasztott. Ezek után mentünk ki a parti sétányra, amit az útikönyv úgy ír le, mint ahol pantomimesek és bűvészek sora szórakoztatja a nyüzsgő forgatagot. Ehhez képest (bár tudom, hogy már nem nyár közepe van és nem is 2000 elejét írunk, mint a könyv) ennél sokkal lehangolóbb látványt nyújtott. Lehet róla vitatkozni, hogy laza vagy lepukkant, engem valamiért nagyon lehúzott. Pedig nagyon jó kis sétány lenne, és ha csak az első 10 percben lett volna minden utcai ’művész’ árus csöves, lepukkant alkesz vagy drogos akkor az egy dolog, de egy órán keresztül kicsit sok volt. Viszont lehet, hogy csak az én hangulatommal nem stimmelt valami, mert Gergő szerette. De alapvetően ő sokkal jobban vonzódik az elmúlás látványához. Kétség kívül elképesztően jó falfestmények vannak; ez amúgy az egész nyugati partra vonatkozik San Francisco-ig, de itt volt a legtöbb. Nem győztük fotózni a jobbnál jobbakat, ide is nehéz volt választani. Innen már csak Long Beach volt az irány, a szeretett békés város, hogy másnap elinduljunk a Big Sur felé.

Nem akartunk sietni, ezért még a Big Sur előtt megaludtunk egyet Arroyo Grande kis városában, így 

volt időnk megnézni Malibut (L.A.től északra) és Santa Barbara-t. Vasárnap volt, így elég nehéz volt megállnunk Malibuban egy tengerparton, de végül sikerült bejutnunk egy részre, ahol sor szörfös volt a vízben. Kicsit sétálgattunk a homokban, élveztük, hogy nem kell sietnünk. Végig az 1-es úton mentünk, ami amennyire csak lehet a tengerparton halad. Nehéz volt ellenállni a kísértésnek, és nem minden egyes pillanatban megállni és fotózni, de nekem aznap mégis Santa Barbara tetszett a legjobban. Itt már nem csak pálmafa jelentette a növényzetet; minden burjánzott, még így, október közepén is. Virágok, pálmák, zöld fák, óceán, szél és napsütés, talán ennél több nem is kell… Csak még valamit enni… De jééé, pont Harbor and Seafish Festival van a kikötőben!! Szeretem Santa Barbara-t! A fesztiváli kirakodóvásár hangulatában azonnal lecsaptunk két napszemüvegre és egy halas taco-ra meg egy sushi tálra. Sajnos mivel már délután volt így a tengerisünről és osztrigáról lemaradtunk, de így is szép zárása volt a napnak, és kipihenve indulhattunk el másnap a Big Sur kék óceánpartja felé…

Videókért és további fényképekért katt:

<3

Életem egyik leggyönyörűbb őszi erdője (Napa Valley, Atlas Peak)

Champagne Day at Napa

Már tényleg hamarosan szöveges beszámoló is érkezik, de ennél fontosabb, hogy megérkeztünk Napa Valleybe!!!!! :-)

Csak pár kép amíg megszületik a bejegyzés :-)

Vissza a sivatagba

Az IMEX America, Észak-Amerika legnagyobb hivatásturisztikai kiállítása, Gergő ennek a barcelonai változatán volt már többször is a Spoon képviseletében. Így mikor kiderült, hogy a Las Vegasit pont akkor szervezik, amikor mi a környéken járunk, nem volt kérdés, hogy kicsit átalakítva a programunkat egy nap erejéig körbenézünk.

Pasadena-ból indultunk elég korán reggel, így időben odaértünk és viszonylag gyorsan be is jutottunk a már emlegetett Venetian szálloda Sands Expo részébe. Ez egy hatalmas kiállítói tér, ahol különböző országok, városok, nagy szállodaláncok, vagy turisztikai irodák állítanak ki és kötnek potenciális üzleteket. Próbáltuk minél alaposabban körbesétálni a területet, érdekes volt látni, hogy milyen országnak vagy városnak milyen design-ja van... Rengeteg jó volt, mindkettőnknek nagyon tetszett Singapure, de New York vagy Columbia is maradandó volt. Sok hasznos infót szereztünk Napáról és Sonomáról, köszöntünk a magyaroknak és természetesen képviseltük az otthoni érdekeket (CEWI, Spoon). Megérte elmenni, de Gergő számára még mindig a barcelonai kiállítás a csúcs. J

Másnap neki indultunk a Grand Canyon-nak, ami nem volt egy egyszerű döntés. Azt hallottuk, hogy Vegastól 2 órányira meg lehet nézni a kanyont. Bízva ebben az infóban, nem is nagyon terveztük túl a dolgot, viszont ahogy közeledett a nap, utána néztünk, és kiderült, hogy ez a közelebbi része a kanyonnak a Skywalk létesítmény, ahol egy üveg kilátón lehet kisétálni a kanyon fölé. Mindez minimum 84 dollárba kerül, és nem válthatod meg csak a Skywalkra a jegyed, kell hozzá venned ebédet, busztúrát és egyéb fantasztikusan fölösleges szolgáltatást. Ja és külön figyelmeztetnek, hogy magára a Skywalkra nem vihetsz fel semmit, se telefont se kamrát, semmilyen eszközt, csak megvásárolhatod az ott készült profi fotót. Szóval ez az opció nem annyira tetszett… Viszont a Grand Canyon National Park 5 órányira van Vegastól, ott ki tudja mennyi időt töltünk, és onnan még 7 óra Barstow, ahol már le volt foglalva a szállásunk. Ez így egy nagyon hosszú nap… Viszont a Grand Canyon az Grand Canyon, és még mindig ez volt a legszimpatikusabb választás, így nyeltünk egy nagyot és elindultunk.

Az út tényleg marha hosszú volt… Viszont így legalább egy kis szakasz erejéig mentünk a történelmi Route66-en és közben megírtam két blogbejegyzéstJ. Azt már olvastuk, hogy a Nemzeti Parkban külön Village van, de ez tényleg egészen más méretekben működik, mint az eddigi nemzeti parkok. Az egyetlen olyan kanyon a világon, ami látható az űrből is, tényleg olyan, mint egy szakadás a föld felszínén. A Colorado folyó, a szél az eső és a fagy vájta ki a 6-29 km széles kanyont, ami helyenként olyan mély, hogy három Empire State Building is elférne benne. 

A Parkban a központi faluból két utat lehet bejárni. Jobbra a Desert View Drive, amit kocsival is meglehet tenni, így ezzel kezdtük. Itt tulajdonképpen az országút megy a kanyon mentén egy fenyvesben és van 1-2 kilátópont, amíg oda nem érünk a Grandview Pointhoz. Itt vannak kis

ösvények, ahol ki lehet mászni a sziklákra, egészen a széléig, ki mennyire bátor. Ez volt az egyik legélvezhetőbb része a parknak, adott egy kis adrenalint a magasság és a sziklákon való mászkálás. Ezek után visszamentünk a központba, hogy megnézzük a baloldali utat is, amit, mint kiderült, kocsival nem lehet megtenni, csak a negyed óránként közlekedő busszal. Én egy kicsit stresszeltem, hogy inkább el kéne indulnunk haza, mert még nagyon hosszú út van előttünk, de feldobtunk egy érmét, Gergő nyert, így elindultunk busszal ahhoz a ponthoz, ahol a Colorado folyót is látni. Jól tettük, hogy elindultunk, bár csak egy kicsit volt más maga a látvány, mint a többi pontról, de ebből a képből szerintem sosem lehet elég… Szeretném jobban érzékeltetni a látványt, de nem olyan könnyű… Nem véletlenül ez a leglátogatottabb nemzeti park. Itt szószerinti értelmet kap a lélegzetelállító jelző. Gergő szerint megemészthetetlen, a mai napig eszünkbe jut néha, rágódunk rajta, hogy hogyan is lehet megfogalmazni az egészet. Szóval ezt tényleg át kell egyszer élni :-)

Egy laza 6-7 órás út várt ránk haza, amit bár kicsit kínlódva, de gond nélkül tettünk meg. Az utolsó két órában, bár vak sötét volt a Mojave sivatagban, de azért pár másodpercenként felvillant egy-egy hatalmas villám, ami megvilágította a felhőket. Addig mi kis naívak azt hittük, hogy ott ahol a szárazság az úr, úgyse fog esni… Megbeszéltük, hogy mi vagyunk az esőcsinálókJ De nagyon nagy szerencsénkre útközben nem kapott el minket a vihar, csak éjszaka ébredtünk fel rá. Soha életünkben nem hallott egyikünk se még ilyen mennydörgést… De komolyan, egészen megdöbbentő volt. Az éjszakai esőtől a reggeli friss levegőben indultunk útnak ismét az óceán part felé, ezúttal végleg. 

És még pár kép meg egy video:

Ő az utcán pihent egy Los Angelesi autópálya mellett 

South California

Nevadaból izgatottan indultunk el San Diego és California pálmafái és tengerpartjai felé. Én, személy szerint már nagyon vágytam a sivatag után valami barátságosabb és színesebb közegre. Ehhez képest az 5 órás út első 3 óráját a Mojave Sivatagban töltöttük. Gergő szavaival élve, látod, hogy elveszi az életed, ott nincs túlélés. Az autópálya elmegy egy régi szórakoztató park mellett, ami valószínűleg már pár éve bezárhatott, és az elszáradt pálmákon látod, hogy ott nincs esélye természetes élővilágnak. De szép lassan, 1-2 hegyet átszelve elkezdtük érezni az óceán illatát.

Az első esténk nem volt egyszerű, merthogy elfelejtettünk szállást foglalni... Kicsit körülményesen, de végül nagy szerencsével egy airbnb-s visszaírt nekünk rögtön, és még aznap este befogadott minket, így végül, Chula Vista-ban lett szállásunk két éjszakára. Chula Vista San Diego déli részén van, nagyon közel Tijuanahoz. Csak 20 percnyire van San Diego luxusától, de itt elég máshogy élnek az emberek. Kedvenc helyünkké vált a helyi Imperial Beach, amit még aznap este meglátogattunk, és a másnap reggelt is azzal kezdtük. Igazi szörfözős tengerpart, ahogy már a bejárata is mutatja. Este csak az óceán félelmetes, zubogó hangját hallottunk, de reggel más sokkal barátságosabb és lenyűgözőbb látvány várt. Innen Coronado sziget felé mentünk egy hosszú, keskeny földnyelven. Coronado már igazi csillogó turista városka. Gyönyörű szállodák, hangulatos főutca, tele kávézókkal és éttermekkel. Itt már mindenképpen ennünk kellett valamit, mert kimaradt a reggeli. Nem volt könnyű választás, nem akartunk megalkudni, de a pénztárcánkat is figyelembe kellett venni. Végül egy Leroy’s Lounge nevű hely teraszára ültünk be, ami sokkal jobbnak bizonyult, mint ahogy számítottunk rá. Nem ettünk sokat, de pont elég volt korai ebédre, és igazán szórakoztató, intelligens ételek voltak. Mangós, garam masala tojás és langyos paradicsom püré kecskesajttal. Nagyon-nagyon jól esett…

Ezek után már tényleg ideje volt San Diego belvárosa felé venni az irányt. Ez gyakorlatilag a kikötőt és az ahhoz közelebb eső részeket jelenti. Hangulatos, zöld kis szigetek, mellette hatalmas hotelek és irodaépületek majd kicsit New Orleans-t idéző, történelmi gázlámpás negyed. Így az ember 10 percen belül elég sokfajta benyomást kap, de mégis nagyon megragadó. Pont aznap egy autó show volt az egyik utcán, természetesen azt nem hagyhattuk ki… J Gyönyörű és különleges autók voltak de mégjobb volt az utca hangulata. Ezek után kimentünk kicsit a kikötőbe, merthogy San Diego-ban van egy hatalmas katonai bázis egy nagy hadihajó kikötővel. Már messziről láttunk egy anyahajót, ami megközelíthetőnek tűnt. Nagyon hangulatos kikötőben állt egy kiállító térként működő anyahajó, a USS Midway. Ide már nem mentünk be, de körbesétáltuk; nagyon jó és megkapó szobrok vették körül…

Ideje volt visszaindulni Chula Vista felé, mert már muszáj volt keresnünk egy mosodát, aznap elfogyott az utolsó fehérneműnk is a bőröndből. Az első, ami szembe jött velünk wifis volt, így amíg kimostuk a három adag ruhánkat le is tudtuk foglalni a szállást a következő pár napra és kerestünk egy éttermet estére. Természetesen mexikóira esett a választás. Texcoco, ami a bárányhúsról híres. Egy földalatti kemencében hőkezelik a húst, és az abból kicsöpögött szaftos levet is felszolgálják levesként. Gergő egy ilyen hús-leves kombót evett én pedig egy quesadillát. Utólag kiderült, hogy mexikói házigazdánknak olyannyira ez a kedvenc helye, hogy hetente minimum egyszer muszáj itt ennie. Érdemes megemlíteni, hogy amióta a mexikói határ környékén volt lehetőségünk több éttermet is kipróbálni, teljesen új értelmezést nyert számunkra a mexikói konyha.

Másnapra egy laza nap volt betervezve: szépen lassan felcsorogni a parton Los Angeles felé. Pasadena-ban találtunk szállást (ami L.A. észak-keleti része), így a parton csak Newport-ig mentünk. Először La Jolla, onnan Laguna Beach, majd Newport. Mindhárom egyedi és gyönyörű tengerparti város. 

La Jolla-ban megkerestük a híres, parton heverésző fókákat… Úristen, Verocs, Lulu, megőrültetek volna tőlük… Elképesztően édesek voltak, és tényleg nagyon közel lehetett hozzájuk menni. Nyilván ők voltak a fő attrakciók, de önmagában a tengerpart is gyönyörű volt. Elképesztően nagyok voltak a hullámok, a köd és pára keveréke csak még extrémebbé tették a látványt. Innen a lehető legkülsőbb tengerparti úton akartunk eljutni Laguna Beach-ig. Egész nap ilyen ködös-párás volt a levegő, de valahogy semmit nem vett el a látványból. Inkább csak igazibbá tette az egészet…

Laguna Beach elvileg művész kisvárosnak számít, ennek megfelelően egészen más házikók voltak a part mentén, mint a többi városban. Nagyon tetszett, de a legszebb csak most jön. Newport csak 10 percnyire van Laguna Beach-től, és egy régi kedvenc sorozatomban sokat emlegették, így nem is volt kérdés hogy megállunk. Itt látszódott igazán a magasabb életszínvonal, és szerintem az igazán kemény részén nem is voltunk. Lementünk a kikötőkhöz egy kis szigetre. Az a tengerparti város, amiről az ember álmodik… Ahol sétálás közben úgy érzed, hogy most beléptél valakinek az intim szférájába, pedig csak az utcán sétálgatsz. Mindketten elképesztően imádtuk…

Időben felértünk Pasadenába, kisebb nagyobb dugókon keresztül, ahol már csak egy vacsira maradt erőnk. Találtunk a neten egy hot dogost. Nagyon jól választottunk… A Dog Haus-ban nem úgy kell elképzelni egy hot dogot vagy egy hamburgert, mint máshol, egy spéci zsömléből csinálják és ettől lesz különleges. Na meg minden hozzávaló is elképesztően fasza volt. Vacsi után muszáj volt emésztés céljából sétálni egy kicsit. Bár sötét volt, de szép és élhető városnak tűnt Pasadena, egyértelműen érződött, hogy az egyeteme körül forog.

Ezek után egy nap Vegas és egy hosszú nap Grand Canyon következik, de már alig várom, hogy visszaérjünk az óceánhoz! 

a fókák:

mégtöbb autó fotó a fiúknak:-) (katt)

The fabulous Las Vegas

Las Vegasba három nap nemzeti parkozás után érkeztünk. Én már kifejezetten ki voltam éhezve az emberek, épületek és bármiféle civilizáció közelségére, hát megkaptam. A sivatagból érkezve egyszercsak kimagaslik a semmiből Vegas belvárosának hatalmas sziluettje. A város gyakorlatilag mára elkúszott egészen az őt körülvevő hegyek lábáig, de csak középen vannak nagy szállodák és magas épületek, onnan kifele minden egyszintes. Így éjszaka még gigantikusabb a Strip látképe.

Mint már említettem, az arizonai rokonok itt vártak minket Vegasban. Mint kiderült Magdi és Adam már többször jártak itt, és Magdi imádja a várost. Így szerencsénkre volt két útitársunk a két nap alatt, akik sokat segítettek Vegas felfedezésében. A Venetian szállodába volt megbeszélve a találka, mi viszonylag közel laktunk a Striphez, így felkerekedtünk gyalog. Szinte azonnal meg is láttuk a szállodát, így hát gondoltuk, hogy közel van… nem volt. Itt a hatalmas, magas tornyok között óriási parkolóházak és a szállodák labirintusai vannak, így ami közeli épületnek tűnik, messzebb van, mint az ember gondolná (pedig nem vagyunk hülyékJ). A Stripen végig sétálva kaptunk egy kis ízelítőt Vegas életérzéséből. Itt gyakorlatilag nem tudsz kilógni a tömegből, mert nincs olyan ember/stílus/extremitás, amivel nem találkoznál az utcán sétálva.

Sokat hall róla az ember, hogy úgy vannak megépítve a szállodák, hogy nehéz legyen eligazodni, így az egészet végig kelljen járnod. A Stripen gyakorlatilag nincs csak szálloda vagy csak kaszinó vagy csak bár; az egyik nem létezik a másik nélkül. Minden szálloda komplexum egy hatalmas labirintus, így a Venetian belső terében felépített csatornarendszerben kifejezetten nehéz volt megtalálni a lobbyt. Szóval csatornarendszer. Itt mesterséges kis csatornák csordogálnak végig a vásárló és vacsorázó részén a szállodának, ahol gondolázhatsz is, ha úgy tartja kedved. De ha ez nem lenne elég, akkor a plafon ég mintájúra van festve és úgy van megvilágítva, hogy teljes mértékben meglegyen a szabadban sétálás illúziója. Tényleg egészen szürreális élmény… Szóval a Szent Márk téren vacsoráztunk egy olasz étteremben, majd reneszánsz boltívek alatt sétáltunk ki a szállodából. Ezek és a többi európai öreg kultúrát idéző részek bár nyomába sem érnek az eredeti látványnak, de biztos, hogy sok amerikainak nagy élmény, akinek nincs lehetősége máshogy „eljutni” Európába. Már késő volt, így aznap estére már csak a Bellagio tavának zenés szökőkút attrakciója maradt hátra. Tó. Szökőkút költemény. A sivatag közepén…

Vegas belvárosa amúgy valóban úgy néz ki, ahogy az ember elképzeli képek és filmbéli élmények alapján, csak még szürreálisabb. Van a régi Strip, amivel indult Vegas, amikor még a hatalmas villogó neon homlokzatok fejezték ki a monumentalitást. Ezek után kezdett el benépesedni a második, eggyel modernebb Strip, ahol a világ híres épületeinek és kultúráinak másolatai állnak. A New York New Yorkban fel van építve egy egész kis Manhattan, ami egy hullámvasúttal is beutazható, vele szemben egy Eiffel tornyot mászhatunk meg, vagy akár a Luxor piramisának tetejéből világító fénycsóva is mutathatja az utat. Itt van a híres Caesars Palace, a már említett velencei Venetian vagy az olasz Bellagio. Majd mikor ezek már nem voltak elegek, jöttek az újabb stílusú, modernebb építészetet és egy új luxust idéző szállodák, mint az Aria, Encore & Wynn, Vdara… Minden szállodának megvan a maga show-ja. Amiket most láttunk: David Copperfield, Celine Dion, Britney, Cirque du Soleil 4 különböző előadása és még nagyon sok más. Van, ahol múzeum van, van ahol egy kalózhajó show-t játszanak le a szálloda előtti tóban, a régi Stripen óránkét neon show-val szórakoztatnak, és persze mindenhol a kaszinók irányába tartasz.

Második este a Startosphere-ben vacsiztunk, ami a Strip elejét jelző, TV tornyot idéző nagy magas épület, a 106. emeletén egy forgó étteremmel, ahonnan belátható egész Vegas. Bungee jumpingolni és hullámvasutazni is lehet a torony tetején, de azt mi inkább kihagytuk J. A várhatóan nagyon profi étterem valóban az volt: az étel, a kiszolgálás és a kilátás is hibátlan volt. Ezúton is mégegyszer köszönjük Magdiéknak, hogy elvittek minket.

Vacsi után neot show-t néztünk a régi Stripen és kicsit barangoltuk a kaszinóban Magdi vezetésével, hogy pár dollár erejéig mi is kipróbáljunk valamilyen gépet. Nyilván nem nyertünk, de leültünk pár elé, nyomogattunk gombokat és drukkoltunk egymásnak. Így vicces élmény volt, de amikor a reggeliző hely felé menet, reggel 9-kor is ott ülnek az emberek a cigi szagú teremben, és nyomogatják a gombokat, az már egy kicsit lehangolóbb látvány…

Vegas közelében van a Hoover gát, amire mindenképpen érdemes pár órát szánni, ha az ember ott van a környéken. A harmincas években épült gáthoz annyi betont használtak fel, amiből meg lehetne építeni egy két sávos autópályát San Francisco és New York között… Arizona, Nevada és Kalifornia használja fel a termelt áramot és a felhalmozott vizet. A tározó tó szélén látszódik, hogy honnan indult a vízszint, tényleg félelmetes, hogy mennyit csökkent… Amúgy megdöbbentő, hogy a hatalmas sziklák közötti keskeny kanyonba felhúztak egy ilyen komoly beton és vezeték komplexumot…

Erre a napra volt betervezve a Grand Canyon is, de utána néztünk és sokkal több időt vett volna igénybe, mint gondoltuk, meg inkább Magdiékkal töltöttük az időt, tudván, hogy pár nap múlva úgyis visszatérünk Vegasba az IMEX kiállításra. Szóval kicsit később jön majd mégtöbb Vegas és mégtöbb sivatag, de előtte jön két nap csendes óceán és Dél-Kalifornia.