Új-Mexikó és Arizona

Texast elhagyva a következő pár napot Új-Mexikó és Arizona vidékén töltöttük. Illetve ide-oda járkáltunk Texas és Új-Mexikó között, mert először a White Sands National Parkba mentünk, Új-Mexikóba, majd este El Paso-ban aludtunk, ami még Texas.

Mind a három államot határozottan befolyásolja a katonai jelenlét, nem csak a Mexikó határához közeli random útlevél ellenőrzésekből látható, hanem nagyon sok katonai bázis mellett haladtunk el. A legközelebbi és legizgalmasabb pont a White Sands felé vezető úton volt. A GPS-ünk szürkén jelzi az effajta területeket, így általában tudjuk, ha valamilyen katonai objektum mellett haladunk el. Egészen véletlenül egy olyan utat választottunk, ami keresztül ment egy hadgyakorlati terepen, így az út mentén különböző harci járműveket és tankokat láttunk, és még két vadászgép is épp akkor szállt fel.. Gergő nagyon izgatott volt, szerencsére pont én vezettem, így ő tudott élvezkedni. Az egy picit ijesztő volt, mikor egyszercsak az országút közepén jött egy kapu, és minden autót ellenőriztek, hogy honnan jöttek. Mivel mi nem USA állampolgárok vagyunk, ezért pár határozott kérdést is kaptunk szándékainkat illetően, de gond nélkül tovább engedtek minket. Ez már nem az első interakciónk volt rendőr bácsikkal, de erről majd később. :-)

Szóval a nagy izgalmak közepette odaértünk a White Sands-hez. Ezen a vidéken úgy kell elképzelni a sivatagot, hogy bár homokos, de inkább tele van apró bokrokkal, kaktuszokkal és száraz fűvel. Szóval nem az a homokdűnés tájkép. Ehhez képest, a White Sands egy fehér színű, dűnés sivatagi terület. Tényleg úgy néz ki, mintha direkt leszórták volna liszttel a sivatagot, hogy különleges legyen. A magas gipsztartalma miatt hófehér a homok színe, és valószínűleg emiatt az állaga is egy picit stabilabb, mint egy átlagos homoknak. Gyönyörű látvány. Korrekt autóút visz be a dűnék közé, de bármelyikre felmászhatsz, és mindenki a maga kedve szerint sétálgathat a sivatagban. Elképesztően bizarr és lenyűgöző az egész…

Innen El Paso felé vettük az irányt, hogy elfoglaljuk a szállást és keressünk egy autentikus mexikói éttermet. Gergő nagyon tehetséges ebben, így sikerült egy nagyon jó mexikóit vacsiznunk. A várost magát nem igazán láttuk, de egy hegyen át kerültük meg este, ahonnan beláthatatlan távolságban nyújtózott el a város fénytengere. Megpróbáltuk megörökíteni, de esélytelen volt a diszkrét kis eszközeinkkel…

Másnap korán indultunk, mert a végállomás Phoenix, Arizona volt. Új-Mexikón gyakorlatilag csak átsuhantunk, az első nagyobb megállónk Tucson volt, ami már Arizona, és egy másik időzóna. Ezúttal nem csak átautóztunk a városon, mert muszáj volt keresni egy internet kapcsolatot, tekintve hogy elfelejtettük kiírni az esti szállásunk elérhetőségeit.J Tucson szombat napközben határozottan kihalt… Viszont találtunk egy templomkertet, ahol épp valamilyen kis apró fesztivál zajlott, élőzenével és sok ételpulttal, így egy kicsit kiszakadva a road trip menetéből, leültünk kiélvezni két nagyon finom taco-t. Itt sikerült végre lecsekkolnunk a bankszámla összegünket… nem kaptunk szívrohamot, egész tűrhetően állunk J Innen egyenesen Phoenix volt a cél, ahol két éjszakát töltöttünk.

A hétvégi, Phoenix-i programunkat sokminden befolyásolta, de sorszerűen a lehető legjobban alakult. Tucson környékén van a Boneyards, amit mindenképpen meg akartunk nézni, de hétvégén zárva van. Eközben kiderült, hogy vasárnapra kaptunk egy skype interjú időpontot a Villa Mariatól (Új-Zélandi borászat), így az egy estét meghosszabbítottunk kettőre Phonexiben. Már csak azért is, mert a képekből láttuk, hogy az Airbnb-s szállásunkon medence is van. :-) Egy külvárosi lakópark,

kétszintes apró társasházak, amik egy belső medencére néznek. A lakás nappalija gyakorlatilag a szőnyeggel borított terasz, kis fényekkel feldíszítve. Elég hangulatos volt ott borozni este… Házigazdáink Josh és Kevin, operarendező és operaénekes, elképesztően aranyos és intelligens pár. Az egyik legjobb szállásunk volt, és nem csak a relax terasz és medence miatt, hanem mert jó volt velük beszélgetni. Vasárnap reggel csináltak nekünk brunch-ot, kis pezsgővel, szóval igazi otthon töltött vasárnapi érzetünk volt, ami már hiányzott, még akkor is, ha csak három hete jöttünk el otthonról.

A vasárnapot egy medencézős napozással indítottuk. Fújt a szél, így nagyon kellemesen tudtunk feküdni a napon, még szerencse, hogy bementünk másfél óra után, mert így is eléggé lepirultunk mindketten.J Aztán egyszercsak kiderült, hogy tudnánk találkozni az Arizonában élő rokonokkal, Magdiékkal. Nagyon kedvesek voltak, pedig vasárnap, viszonylag későn jött a találka ötlete, de elvittek minket vacsorázni, és kicsit jobban megismertük egymást. Szuper este volt, és végül megbeszéltük, hogy majd Vegasban is csatlakoznak hozzánk. Hétfőn visszafelé haladtunk egy kicsit Tusconba, vagyis igazából a Boneyards felé.

A Bonyards (AMARG) tulajdonképpen egy működő katonai bázis része. Ez a hatalmas katonai bázis

látja el a Mississippitől a nyugati partig és Dél-Amerika légtér védelmét. Nagyon sok hektár terület, amin több mint 4000 gép található. Egy részük aktív, vagy innen viszik őket különböző múzeumokba vagy más országokba, de egy részüket eladják alkatrészeknek. Ez a bázis a Tuscon-i régió második legnagyobb munkáltatója. Szóval nagy méretekről beszélünk. Olyannyira nagyról, hogy Gergő még préri farkasokat is látott a busztúra során. Merthogy ide csak úgy nem lehet bemenni. A szomszédos múzeumban kell megváltani a jegyet, onnan indul a másfél órás busztúra. Megállás nélkül, felszállni is csak komoly ellenőrzés után lehet, és egy leszerelt vadászpilóta mesél végig, a gépekről, a bázisról és különböző érdekes projektekről. Azon túl, hogy még nekem is nagyon érdekes volt, hogy milyen gépet mire használnak, az is lenyűgöző, hogy mekkora piaca van a gépek másodlagos felhasználásának, és hogy az egész bázis efféle funkciója mennyire átgondolt. Szóval abszolút megérte az egy nap várakozást, annak érdekében, hogy ezt megnézhessük.

Ezek után északra indultunk, a nap végére Momunent Valley volt a cél, amivel indítjuk a három napos kanyonok és sziklák túrát. Mivel a kihalt sivatagból a kihalt sziklák felé mentünk, ezért úgy gondoltuk, hogy az út sem fog nagyban eltérni. Abban az egy napban (és az azt követő háromban) megtanultuk, hogy sosem tudhatod, milyen kis távolságokban milyen hatalmasakat tud változni a táj.

A 36 fokos sivatagból két óra autóúttal egyszercsak egy Flagstaff nevű városban találtuk magunkat, egy hegyen, 15 fokban, tele fenyvesekkel és faházakkal. Gyakorlatilag egy kanadai kis faluban is lehettünk volna… Majd 30 perc múlva ismét a sivatagban voltunk. Gyönyörű helyeken mentünk egész nap, azonban estére kezdett beborulni és a sötétedésben el is kapott minket az eső. A semmi közepén. A kanyargós úton. A GPS-en néztük merre megy az út, mert szabad szemmel nem igazán lehetett látni. Mégkevésbé volt jó érzésünk, amikor egy vízátmosásos útszakasznál láttunk kicsúszva egy kocsit… Szóval miután jópárszor leizzadtunk mind a ketten a kocsiban, úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk szállást keresni egy hamarabbi falucskában, mint a cél volt. A Monument Valley felé vezető út Kayenta városából indul, így gondoltuk itt csak lehet majd szállásból választani. Hát nem sokból… Összesen három szálloda, amiből kettő tele. Annyit tudni kell a sztorihoz, hogy eddig bármilyen útmenti motelben max 60 dollár volt egy szoba. Itt, ami tényleg csak egy árnyalatnyival volt tisztább, mint eddig bármi, 180 dollár volt. És még a reggeli sem volt benne. Bár fájt a lelkünk, de az eső, sötét meg késői óra miatt úgy döntöttünk, hogy maradunk. De akkor már vegyünk egy jó hideg sört a benzinkútnál és igyunk egyet. Nem lehet, ez navajo föld, tiltott az alkohol árusítás. Na jó…

Másnap a Monument Valley felé vezető úton átléptünk Utah-ba, ahol a következő két és fél napban 4 nemzeti parkot jártunk be.