Texas

Szóval Texas más világ. Az első olyan állam, ahol a határt átlépve rögtön éreztük a váltást. A természet gyorsan átváltozott, végleg elhagytuk a mocsaras, folyós, fás vidéket, és a kiszáradt fű, bokrok és kavicsos-homokos táj lett az úr. Az eddig tapasztalt barátságos és türelmes vezetési stílus fokozatra kapcsol, az autók ide-oda cikáznak a hatalmas autópálya-felüljáró rendszereken. Texas zászlóján található 1 db csillag mindenhol ott van az államban. Falakon, bejáratokon, ahova csak fel lehet festeni. Azt írják Texasról, hogy a nagyság állama. Nagy a területe, nagy a lakossága, nagy a gazdasága. A nagyság érzékeltetése tényleg jelen van mindenhol. A külvárosokban hatalmas amerikai zászló lobog az autókereskedések felett, már az állam bejáratánál is egy 6 méter magas csillag köszönt mindenkit.

Houstonhoz közel léptük át az államhatárt, így rögtön a mélyvízbe csöppentünk. Gondoltuk, ha már nincs időnk valóban megnézni Houstont és a mellette lévő Nasa központot, akkor nézzük meg azt kívülről és utána menjünk át a városon. Így gyakorlatilag körbeautóztuk Houstont, aminek a közlekedésére ha azt mondom, hogy káosz, akkor kevéssé írja le. 4 szintes felüljáró rendszerek, jobbra és balra kijáratok, elképesztően sok autó, amik az eddig megszokotthoz képest nagy sebességgel cikáznak, és mindezt megfűszerezte a helyenkénti 30 másodperces szakadó eső. Mivel New York után béreltünk autót, így ez a fajta nagyvárosi közlekedés eddig kimaradt. Most bepótoltuk bőven, komoly vezetéstechnikai gyakorlat volt.

Houston a 4. legnagyobb városa az országnak. Több mint 30 km-nyi előváros, ahonnan már látszódnak a magasodó üveg felhőkarcolók. Mivel a külvárosát is bejártuk láttuk az elképesztő gazdagságot, az elkerített kis ház parkokat, ahol azt a képzetet adják maguknak, hogy igazából nem is a kőolaj kitermelés szomszédságában laknak. A hosszú előváros, a nagy ranch-ok és marhák sokasága kísértek minket végig a következő nagyvárosig, Austinig.

Valamiért kisvárosként élt a fejemben, pedig határozottan nem az. Texasban egészen máshogy működnek az autópályák a városhoz közeledve. 2x4 sáv, aminek minkét oldalán még megy 2-2 sáv, 1-1 irányban. Ami eddig működött, hogy megláttunk egy Walmartot, benzinkutat vagy valamit és J

rögtön letértünk, az itt most határozottan nem ment... De mert ügyesek vagyunk, így is sikerült bevásárolni, hogy ne éhgyomorra érkezzünk meg az Airbnb-s szállásra. Korán le akartunk feküdni, mert másnap nagy nap volt: mentünk a Franklin Barbecue-ba, ahol - az olvasottak alapján - reggel 7 és fél8 között érdemes beállni a sorba. Mivel New Orleans mellett Franklin miatt jöttünk délre, így elég elhivatottak voltunk. Odaértünk időben, nagyon jó, árnyékos helyünk volt a sorban, olyan 20-25-en voltak csak előttünk. Komoly kis közösségi élet alakul ki az ott töltött 4 órás várakozás során, mi kerestünk magunknak szállást a következő napokra, meg ilyenek. 11-re, mikor megnyitották a kapukat elég szép kis sor alakult ki. Mi kb f12-re jutottunk ebédhez és 12-kor már indultunk is haza. 4 óra várakozás, fél óra evés, kb 3 fontnyi hús. Bekerült a legjobb

gasztronómiai élményeink közé. Teljesen új értelmezést kapott a hús fogalma, szaftos, fűszeres, tökéletes. Mindkettőnknek nagyon nagy élmény volt, hogy eljutottunk oda, amiről évek óta csak álmodozunk. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy vajon mitől válik egy hely ilyen legendává, és vajon tényleg méltó-e erre a felhajtásra. Maga a hely a legkevésbé sincs túlspirázva, tálcán és papíron kapod meg a húst, műanyag evőeszközzel eszel, 5 fajta húsból és három fajta köretből lehet választani, sör és üdítő, ennyi. Mindenki kedves, de laza; lendületesen mozognak, de nem érzed azt, hogy minél hamarabb túl akarnak esni az őrületen. A híres guide szavait használva, megéri a kitérőt!

Miután felhabzsoltunk egy tálcányi húst, hazamentünk kicsit emészteni és pihenni. Nagyon jól esett egy fél napot nem csinálni semmit. Beszélgettünk mamával, sorozatot néztünk, feküdtünk és megterveztük a következő úticélokat. Tudtuk, hogy a következő nap elég hosszú lesz, elindultunk dél-nyugat Texas felé bejárni a Big Bend National Parkot. 

Ez Mexikó határán van, a Rio Grande folyó kanyarulatai mentén halad a park, és a folyó másik partja már Mexikó. Austinból 6 óra volt csak az odavezető út, ami jól megalapozta a környék hangulatát. Végeláthatatlan, civilizáció nélküli síkságok, magas fennsíkokkal körülvéve. Tele volt a tank, volt nálunk jó pár liter víz, kaja és minden, amivel ilyenkor fel kell készülni, de még így is felmerül az emberben, hogy mi történik ha itt lerobban az autó. Szerencsére egész nap nem volt semmi gond. Austin után az utolsó értelmezhető település Fredericksburg volt, ami egy német eredetű, aranyos, gazdag kisváros. olyannyira német eredetű, hogy sok minden volt németül kiírva és kimondottan sok német zászlót láttunk. Őt elhagyva még pár mérföld ranch következett (itt láttunk antilop farmot) és utána a semmi. A több órányi táj alatt csak azt hajtogattunk, hogy ez nagyon durva. Tudtuk, hogy nyugat felé haladva lesznek nagy kihalt távok, de átélni akkor is más. Kicsit aggódtunk is, hogy vajon lesz-e elég időnk bejárni a Big Bend-et és utána még szállást keresni az egyedüli „közel” lévő településen, de a park bejáratánál megnyugtattak minket, hogy abszolút teljesíthető a terv.

Kaptunk egy kis térképet, ahol szerencsére egyértelművé vált, hogy ez egy nagyon precízen kiépített,

autóval is bejárható terület. Jó minőségű utak vittek mindenhova, innen lehet letérni vagy murvás utakra autóval vagy gyalogösvényekre. A mellet, hogy ilyen civilizált kiépítettsége volt, mégis úgy éreztük, hogy a teljes semmi közepén vagyunk, egyedül. Az ott töltött kb 2-3 óra alatt összesen 5-6 autót láttunk. Gyönyörű csúcsok, hegyek, különböző kőzet rétegek, elképesztő méretek. Tényleg lenyűgöző látvány volt, mintha egy érdes sziklahalomra ráterítettek volna egy lepedőt, amit néhol már kilyukasztott az alatta megbújó durva kőzet. Nem értek a geológiához, nem is igazán érdekel, de ennek szívesen utána olvasnák, hogy hogyan alakult ki. A folyóhoz közeli résznél az úton folyton kis nyuszik és gyalogkakukkok szaladtak át és a természet is kicsit zöldebb lett. A parkból

kifelé menet 100 km-es út vezetett a következő nagyobb településig. Az úton, elszórtan a semmiben felbukkant néha egy-egy ház vagy lerobbant lakókocsi. Valamelyiken látszott, hogy már csak magányában omladozik, de valamelyikben éltek. Azon gondolkodtunk, hogy itt, 60 km-re a hegységtől és 100 km-re a következő városig, vajon miből élnek az ember, vagy mit csinálnak? Ennél szerencsére szebb látvánnyal búcsúztunk a naptól, egy pofátlanul szép naplemente mellett haladtunk végig, és szállást is könnyen találtunk.

Lenyűgöző közegben autóztunk végig, de tervezvén a következő napokat, tudtuk, hogy ez csak a kezdete ennek a résznek, most jön Új-Mexikó és Utah, a kanyonok és sivatagok vidéke.