Az IMEX America, Észak-Amerika legnagyobb hivatásturisztikai
kiállítása, Gergő ennek a barcelonai változatán volt már többször is a Spoon
képviseletében. Így mikor kiderült, hogy a Las Vegasit pont akkor szervezik,
amikor mi a környéken járunk, nem volt kérdés, hogy kicsit átalakítva a
programunkat egy nap erejéig körbenézünk.
Pasadena-ból indultunk elég korán reggel, így időben
odaértünk és viszonylag gyorsan be is jutottunk a már emlegetett Venetian
szálloda Sands Expo részébe. Ez egy hatalmas kiállítói tér, ahol különböző
országok, városok, nagy szállodaláncok, vagy turisztikai irodák állítanak ki és
kötnek potenciális üzleteket. Próbáltuk minél alaposabban körbesétálni a
területet, érdekes volt látni, hogy milyen országnak vagy városnak milyen
design-ja van... Rengeteg jó volt, mindkettőnknek nagyon tetszett Singapure, de
New York vagy Columbia is maradandó volt. Sok hasznos infót szereztünk Napáról
és Sonomáról, köszöntünk a magyaroknak és természetesen képviseltük az otthoni
érdekeket (CEWI, Spoon). Megérte elmenni, de Gergő számára még mindig a barcelonai
kiállítás a csúcs. J
Másnap neki indultunk a Grand Canyon-nak, ami nem volt egy
egyszerű döntés. Azt hallottuk, hogy Vegastól 2 órányira meg lehet nézni a
kanyont. Bízva ebben az infóban, nem is nagyon terveztük túl a dolgot, viszont
ahogy közeledett a nap, utána néztünk, és kiderült, hogy ez a közelebbi része a
kanyonnak a Skywalk létesítmény, ahol egy üveg kilátón lehet kisétálni a kanyon
fölé. Mindez minimum 84 dollárba kerül, és nem válthatod meg csak a Skywalkra a
jegyed, kell hozzá venned ebédet, busztúrát és egyéb fantasztikusan fölösleges
szolgáltatást. Ja és külön figyelmeztetnek, hogy magára a Skywalkra nem vihetsz
fel semmit, se telefont se kamrát, semmilyen eszközt, csak megvásárolhatod az
ott készült profi fotót. Szóval ez az opció nem annyira tetszett… Viszont a Grand
Canyon National Park 5 órányira van Vegastól, ott ki tudja mennyi időt töltünk,
és onnan még 7 óra Barstow, ahol már le volt foglalva a szállásunk. Ez így egy
nagyon hosszú nap… Viszont a Grand Canyon az Grand Canyon, és még mindig ez
volt a legszimpatikusabb választás, így nyeltünk egy nagyot és elindultunk.
Az út tényleg marha hosszú volt… Viszont így legalább egy
kis szakasz erejéig mentünk a történelmi Route66-en és közben megírtam két
blogbejegyzéstJ.
Azt már olvastuk, hogy a Nemzeti Parkban külön Village van, de ez tényleg
egészen más méretekben működik, mint az eddigi nemzeti parkok. Az egyetlen
olyan kanyon a világon, ami látható az űrből is, tényleg olyan, mint egy
szakadás a föld felszínén. A Colorado folyó, a szél az eső és a fagy vájta ki a
6-29 km széles kanyont, ami helyenként olyan mély, hogy három Empire State Building
is elférne benne.
A Parkban a központi faluból két utat lehet bejárni. Jobbra a Desert View
Drive, amit kocsival is meglehet tenni, így ezzel kezdtük. Itt tulajdonképpen
az országút megy a kanyon mentén egy fenyvesben és van 1-2 kilátópont, amíg oda
nem érünk a Grandview Pointhoz. Itt vannak kis
ösvények, ahol ki lehet mászni a
sziklákra, egészen a széléig, ki mennyire bátor. Ez volt az egyik
legélvezhetőbb része a parknak, adott egy kis adrenalint a magasság és a
sziklákon való mászkálás. Ezek után visszamentünk a központba, hogy megnézzük a
baloldali utat is, amit, mint kiderült, kocsival nem lehet megtenni, csak a
negyed óránként közlekedő busszal. Én egy kicsit stresszeltem, hogy inkább el
kéne indulnunk haza, mert még nagyon hosszú út van előttünk, de feldobtunk egy
érmét, Gergő nyert, így elindultunk busszal ahhoz a ponthoz, ahol a Colorado
folyót is látni. Jól tettük, hogy elindultunk, bár csak egy kicsit volt más
maga a látvány, mint a többi pontról, de ebből a képből szerintem sosem lehet
elég… Szeretném jobban érzékeltetni a látványt, de nem olyan könnyű… Nem
véletlenül ez a leglátogatottabb nemzeti park. Itt szószerinti értelmet kap a lélegzetelállító
jelző. Gergő szerint megemészthetetlen, a mai napig eszünkbe jut néha, rágódunk
rajta, hogy hogyan is lehet megfogalmazni az egészet. Szóval ezt tényleg át
kell egyszer élni :-)
Egy laza 6-7 órás út várt ránk haza, amit bár kicsit
kínlódva, de gond nélkül tettünk meg. Az utolsó két órában, bár vak sötét volt
a Mojave sivatagban, de azért pár másodpercenként felvillant egy-egy hatalmas
villám, ami megvilágította a felhőket. Addig mi kis naívak azt hittük, hogy ott
ahol a szárazság az úr, úgyse fog esni… Megbeszéltük, hogy mi vagyunk az
esőcsinálókJ
De nagyon nagy szerencsénkre útközben nem kapott el minket a vihar, csak
éjszaka ébredtünk fel rá. Soha életünkben nem hallott egyikünk se még ilyen
mennydörgést… De komolyan, egészen megdöbbentő volt. Az éjszakai esőtől a
reggeli friss levegőben indultunk útnak ismét az óceán part felé, ezúttal
végleg.
És még pár kép meg egy video:
No comments:
Post a Comment