Thursday, September 29, 2016

Sydney

A Sydneyben töltött három napunk meghatározó tényezője volt, hogy megérkezésünk előtt lecsekkoltuk a bankszámlánkat, és kiderült, hogy nagyon jól állunk pénzügyileg. Így a Melbourne-i visszafogottságot kompenzálva, gyakorlatilag három napos gasztro-túrát tartottunk a városban, de azért a nevezetességeket is megnézegettük (néha…) :-)



Késő délután érkeztünk meg, így az első benyomás a Darlinghurst negyedünk sötétedés utáni arca volt, ami nem győzött meg bűbájával. Körbe sétáltunk a szomszédos Potts Point negyed zsúfolt, aztán egyszer csak kihalt utcáit egy könnyed kis étterem után kutatva, de hiába… Végül csak rátaláltunk egy japán étteremre, ami a kicsit barátságtalan utcák után azonnal mosolyt csalt az arcunkra. A Harajuku Gyoza abszolút felidézi a modern XXI- századi rózsaszín, műanyag és már-már túlzottan is vigyorgó Japán kultúráját, főleg mikor a házi sakét töltve üvölt minden felszolgáló lány fülsértően magas hangon valami mantrát. De önmaga szürrealitásában nagyon szórakoztató élmény volt, és ami még fontosabb, hogy príma volt mindegyik ízesítésű gyoza. Nagyon finom japán söröket ittunk, szóval végül sikeresnek ítéltük meg az egész estét, de akkor még úgy éreztük, hogy Sydney-nek nagyon nagyot kell mutatni, hogy felülmúlja Melbourne-t.


Ez első igazi Sydney-i napot a belvárosban, a Hyde park körül sétálgatva kezdtük, megnéztük az Anzac emlékművet - amit itt nagyon komolyan vesznek, akárcsak Új-Zélandon, mert nagyon sok katonát vesztettek el az első világháborúban -, a St Mary’s Katedrálist, majd bevetettük magunkat a város üzleti negyedébe. Csak sétáltunk az utcákon, és próbáltuk befogadni az élményt. Sydney jóval nagyobb és sokkal átláthatatlanabb Melbourne-nél. Nincsenek villamosok, így a tömegközlekedés is kicsit több odafigyelés igényel, és a dimbes-dombos negyedek között igen nehéz eligazodni. Az öböl egyik kikötői részéhez lyukadtunk ki, ahol a tengerészeti múzeum is található. Nehéz volt Gergőt elszakítani a hajóktól és tengeralattjáróktól, de az ebéd ígérete segített… Ezek után a Chinatown-on át vezetett az út a Chippendale negyedbe, ahol várt minket az ebédfoglalásunk. Mikor a Biota után informálódtunk, akkor találtunk rá az Automata étteremre, aminek a PR videója hasonlóan egyedi és érdekes világot mutatott. A gasztro és bár életéről híres negyed egyik legjobb utcája a Kensington Street, ami mintha egy külön kis elit világot szolgálna ki, kicsit mainstreamtől eltérő módón. Az utca sarkán már rögtön egy nagyon híres fine dining étterem áll, a Silvereye, de ha tovább haladunk még érdekesebb dolgok várnak. Egy hatalmas szálloda utcafrontján van egy lazább, bárosabb stílusú hely, mellette pedig a csak menüt kínáló Automata.
Ezek mind egy tulajdonban vannak, de az éttermeket a séfek üzemeltetik, így egyedi és hiteles mindegyik. Velük szemben egy pici sikátor bejáratán egy hatalmas Spice Alley piros felirat hívogat, és a kapun belépve hirtelen egy teljesen egyedi, keleti világ vár. Apró, különböző keleti ízeket kínáló pultok közül lehet választani, ahol leginkább öltönyös üzletemberek, tökéletesen öltözött barátnők ülnek apró kis fa székeken, és pálcikával eszik a kifőzdék tökéletes kínálatát. Megígértük magunknak, hogy ide vissza kell még jönnünk, de sajnos túl messze volt a szállásunktól… Végig sétálva a Kensington Streeten tudtuk, hogy az egyik leghíresebb egysége, az Automata sem nyújthat majd csalódást. Az ebédre és vacsorára is fixen 3 vagy 5 fogást kínáló, indusztriális stílusú étterem nagyon erős felütése volt a következő napoknak, minden fogás tökéletes volt, az italpárosításokban bátran használtak borok mellett más alkoholokat is, és mindezt egy közvetlen, barátságos, de tökéletesen profi hangulatban. Az itteni csapattól kaptunk egy listát borbárokról és koktélbárokról, amit térképként követünk ebben a három napban.

A Chippendale negyedből a hangulatos, igen csak meredek utcákkal bíró Surry Hills negyeden át vettük az irányt, hogy délután kicsit lepihenjünk otthon. Pezsdítő volt látni, hogy milyen aktív, de mégis békés az élet Sydneynek ezen szegletében. Rengeteg kávézó és bár, apró parkok, viktoriánus stílusú házak, napsütés, mintha csak egy film idealisztikus jelenetében sétáltunk volna. Hogy méginkább giccses legyen az élmény, felfedeztünk az égen egy fehér szívet, ami után a repülő éppen a Josh nevet írta… Lemaradtunk az üzenet teljes hosszáról, de valaki éppen egy nagyon nagy vallomást kapott a városban. Mielőtt átértünk volna a saját, Darlinghurst negyedünkbe egészen véletlenül vettünk észre egy apró bárt, ami pont szerepelt ’A’ listán. A TMBTP – This must be the place nevezetű bár (véletlenül rálelni egy ilyen nevű bárra?? vicces) apró, de annál igényesebb itallapja nagyon érdekes borokat és még érdekesebb koktélokat kínált. Mivel az Automatában ebédre végig ittunk egy italsort, így már nem szégyelltünk délután 3-kor koktélozni sem. Mindkettő nagyon frissítő és izgalmas volt, így egyre nagyobb bizodalmunk volt a lista sikerességében. Ezek után már tényleg nagyon vágytunk a siestára, átvágtunk a Darlinghurst negyeden, ami leginkább a meleg közösségéről és kicsit kétesebb éjszakai életéről ismert. Ekkora már rájöttünk, hogy nagyon-nagyon jó helyen lakunk, körbevéve bárokkal és éttermekkel. Estére ki is néztünk két, sétatávra lévő bárt a listáról; ittunk pár pohár bort a Bar Brosé és Love Tilly Devine izgi itallapjáról; ahogy eddig is, most is inkább különlegesebb, természetes vagy narancsborokat kerestünk, amiket meg is találtunk. Nem esett nehezünkre este behuppanni az ágyba. Egy hosszú és aktív nap után Sydney már egészen más arcát mutatta nekünk, mint 24 órával előtte.

Második napunk egy nagyon nagy eseménnyel indult: bálnanéző hajóútra indultunk reggel!!! (ígérem, ez az utolsó bejegyzés, ahol szó esik bálnáról… azt hiszem :-). Szóval, azt talán már írtam, hogy Ausztrália ezen partszakasza (mármint a keleti) egybe esik a bálnák egy migrációs útvonalával, ahol a kis borjakkal úsznak északnak a melegebb vizek felé. Főleg Hosszúszárnyú bálnát lehet látni, akik a felszínhez közelebb úsznak, mint az ámbrás cetek, és önnön szórakoztatásukra szeretnek néha kiugrani a vízből. Erről a látványról nyilván csak álmodoztunk, de bálnákra nagy eséllyel számítottunk még az elmúlt hét sikertelen próbálkozásai után is. És így is lett. A hajó a The Rock nevezetű városrész kikötőjéből indult, ami talán az egyik legnyüzsgőbb, legturistásabb része lehet a városnak. Reggel 9-kor még egészen barátságos volt, de mire 1-kor kikötöttünk már majdnem elsodort a forgatag. Kifutott a hajó, és még a bálna extázis előtt a Sydney öbölben is gyönyörködhettünk. A bálnanézés egészen más élmény volt, mint Új-Zélandon, másfél-két órán keresztül gyakorlatilag folyamatosan bálnákat csodálhattunk, mindössze 10 perces kihagyásokkal. Az nem igazán volt egyértelmű, hogy pontosan hány bálnát is láttunk, de sokszor úsztak, anya és borja egymás mellett, és ami a legnagyobb dolog, hogy egyszer ki is ugrott az egyik. Szerencsére Gergő pont látta az egészet, én sajnos csak az utolsó, visszaesés pillanatát kaptam el, de még az is nagy élmény volt. Elég valóság szagúvá tette a hajóutat, hogy az utasok nagy részét kitevő kínai csoport legfiatalabb és legöregebb tagjai nem nagyon bírták a hullámzást, így diszkrét hányás hangok kíséretében csodáltuk az állatokat. Lehengerlő, milyen közel úsztak hozzánk, nem hinném, hogy ez az élmény valaha is unalmassá válhat…

Ezzel a nagyon nagy adrenalin lökettel indultunk neki az aznapi tervnek: Opera Ház, Royal Botanic Garden, majd hazaséta a Potts Pointon át. Az Opera Ház kérdés nélkül a legikonikusabb épülete Ausztráliának, még akkor is, ha sokak szerint nem is szép. Azonban ott állva a kikötőben, ahol fénylő víz vesz körül, balra a Sydney Híd magasodik, egészen lenyűgöző az Opera Ház, közelről és messziről is. Körbe sétálva a mellette lévő kis földnyelven lévő parkot nagyon sok szögből meg lehet csodálni, de csak úgy, sétálgatni is érdemes a környéken, mert Sydney egy nagyon szép és vonzó arcát mutatja. A Royal Botanic Gardens másik oldaláról a Potts Point városrész kis földnyelvére lehet rálátni. De mielőtt felbaktatnánk ide a nagyon hosszú lépcsőn (ami amúgy Sydney-ben bárhol szembe jöhet), a Woolloomooloo Finger Wharf luxus kikötője és parti sétánya is érdemel egy pillantást. A régi kereskedelmi móló mára az egyik legdrágább és legmenőbb vasárnapi ebéd helyszín, miközben a kávézók előtt felsorakoznak a drágábbnál drágább motorcsónakok. Mi e helyett inkább bevetettük magunkat Potts Point utcáiba, hiszen itt volt a következő két úti célunk. A Monopole borbár is a listán szerepelt, és délután 2-3 révén úgy gondoltuk, hogy itt az ideje egy pohár bornak. De ami még emlékezetesebb volt itt, hogy megkóstoltunk egy Kenguru Tatárt. Mint megtudtuk, vadon élő vagy tenyésztett kengurut is felhasználhatnak az éttermek, de mivel átsütve nagyon rágós a húsa így leginkább a nyershez közeli állapotban tálalják. Ezért szoktak steaket csinálni belőle, medium vagy véres állapotban, vagy, ahogy mi is kóstoltuk, tatárt. Nem csak a hús, de maga az éter fűszerezése is elképesztően jó volt. Innen egy Instagram-on talált helyre vettük az irányt egy késői ebéd gyanánt, méghozzá a Billi Kwong – Chinese Eating House közösségi konyhájába. Egészen véletlenül találtunk rá, de utána olvasva már tudtuk, hogy nagyon különleges helyre tévedtünk. A tulajdonos Kylie Kwong egy inspiráló kínai körutazás után hozta létre az ottani teaházak nyüzsgő életét megidéző helyet, ahol az ausztrál őshonos növények és hozzávalók színezik a kínai klasszikus fogásokat. De, ami a filozófia alapját adja, hogy Közösségi Konyhakényt (a mottójuk celebration, collaboration and community) minden lehetséges termelő vagy beszállító a környékről való, egymás igényeihez alkalmazkodnak támogatva egymást, az étterem pedig feltűntet az étlapján mindenkit, aki részt vesz abban, hogy a végeredmény olyan tökéletességben és ízben kerüljön a vendég elé, ahogy azt közösen megálmodták. Két húsmentes dumplingon teszteltük a koncepció sikerességét, és egy szemernyi hibát nem leltünk bennük. Annak ellenére, hogy mint a gőzölt, mint a sült dumplingban csak zöld fűszerek és növények voltak elképesztően ízesek és tökéletesek voltak. Az egész délutáni borozgatás és eszegetés után ideje volt hazatérni, és jobbnak láttuk kicsit relaxálva tölteni az aznap estét, tartogatni erőnket a holnapra.  

Az utolsó napunkat a városon kívül, a Bondi Beachen kezdtük. Egy laza 50 percnyi buszozással sikerült kijutni a városhoz legközelebbi strandra, ami az ország egyik leghíresebb partszakasza. A Bondi Beach öble tökéletes terep a szörfözőknek, de aki nyugodtan szeretne úszni, az a part oldalában lévő medencében is megtalálja a számítását. A parti sétány mentén végig street artok szórakoztatják a járó-kelőket, azért és a hullámok látványáért strandszezonon kívül is érdemes meglátogatni.

Sydney fantasztikus élményét a legjobbal akartuk zárni. Miután délután mindent utazásra készre pakoltunk, hogy este már nem kelljen semmivel foglalkozni , elindultunk a The Start kaszinó felé. Ne tévesszen meg benneteket a helyszín, valódi úti célunk a Kaszinó oldalában található Momofuku Seiobo étterem, amit 2016-ban Ausztrália legjobbjának választottak. A Momofukut David Chang nyitotta, először New Yorkban, majd a világ pár nagyobb városa után 2011-ben Sydney-ben meg megjelent a híres barack logó. Az, hogy az ország elképesztően burjánzó és előremutató gasztro világában pont egy „világ lánc” helyi tagja lett a legjobb, kérdéseket vethet fel, azonban amit csinálnak az tényleg fantasztikus és előremutató. A nem szégyenlős árú vacsora menü mellett van lehetőség a bárpult mellől szemlélni az éttermet, és megkóstolni apró részleteit a séf világának. Az étterem életébe új lendületet hozott a Karib térségből származó séf, ami számos fogásban tetten érhető volt, még a bármenüben is. Egy kis képeslapszerű papírról választhattunk, plusz két ajánlat, így kóstoltunk meg 7 bármenü fogást, ami igen csak laktató volt. Koncepcióban vagy megvalósításban egészen egyszerű ételek is voltak, mint például a Waldorf saláta, kék sajttal felturbózva, ami nagyon jó kísérője volt az utána következő fogásoknak. A csontos pork chopot (bőrös csontos karaj) eszeveszett puhára készítették, a csonton feldarabolva, hogy nekünk már csak kézzel egyszerűen lehessen falatozni, de a Coconut turnover desszert is meglepően egyszerűen nézett ki. Gyakorlatilag a kifordított kókusz koncepciót követve a nagy piskóta buci kívül kókuszos krémmel volt bevonva, belül pedig barna kókuszforgácsok jelentették a kókusz, amúgy kívül lévő haját. Az egyik legizgalmasabb egy sáfrányos, fűszeres, lime-os hal fej és farok volt. Sikerült a hal legritkábban feltálalt, gyakorlatilag szemét részét úgy elkészíteni, hogy úgy érezhettük magunkat, mintha a tengerparton egy pálmafa alatt ennénk banánlevélről a friss piaci halat. Amúgy is imádok kézzel enni, de egészen vicces volt a Momofoku elegánsabb közegében kézzel széttúrni a tányért halhús darabkák után kutatva… :-) David Chang egyik legikonikusabb fogása a fűszeres csirkés szendvics, amit a Sydney-i Momofuku kicsit a saját arcára formált. Ehhez tudni kell, hogy David Chang úttörőként emel be street food és comfort food elemeket a magas gasztronómiába, halványítva vagy színesítve a határokat konyhai világok közt. Ez a szendvics ennek a törekvésnek egy kézzelfogható megtestesülése, ami elméletben nem több, mint egy rántott csirkecomb filé, hamburger zsömlében, savanyított valamivel (sajnos nem emlékszünk…), de gyakorlatban a csirke fűszerzése, a zsömle állaga, és a töltelék valami elképesztő íz orgiát eredményeznek, amit gyerekként fal még a legmerevebb vagy legelegánsabb vendég is. Szerintem valahogy így érdemes határokat döntögetni… Természetesen az itallap minősége sem maradt el, nagyon komoly 2007-es Savagnint és feledhetetlen 2010-es Grúz narancsbort kóstoltunk többek között. Az itallapot lapozgatva felfedeztünk két szívmelengető érdekességet: egy Dél-Afrikai Hárslevelűt és egy magyar bort, Wetzer Péter Ság fehérborát.


Hát ezzel az élménnyel zártuk a Sydneyben töltött három napunkat. Nem terveztük ennyire gasztro központúnak, de így hozta az élet és egy nagyon meghatározó élmény lett belőle. Nagyon sokat tanultunk szakmailag, érdekes koncepciókat, ízeket, borokat, koktélokat kóstoltunk egy sokarcú városban. Nem vált a barátommá, mint Melbourne vagy San Franciso, de mindenképp tanáromnak tekintem, ahova még van miért visszatérni.

A további képeken leginkább bálnák, borok és ételek láthatók :-)



ez lett a kedvenc japán söröm

Anzac emlékmű egy része

ilyen, nagyon csúnya, fekete fejű madarakkal volt tele Sydney

Chinatown

már csak ezért is vissza kell menni Sydney-e :-)


Automata - minden lámpa egy régi repülőgép motor részéből lett kialakítva

Automata Appetizer (tápióka-parmezán kocka, halbőr)


Gomba és zeller, annyira jó volt mint amennyire egyszerű

 



...és mire leltünk Darlinghurstben?? Kürtőskalácsra :-)



'A' lista

Bar Brosé

Amíg felszabadult az asztalunk a Love Tilly-ben, a szomszédos koktélbárban múlattuk az időt

Ide már csak a név miatt is muszáj volt elmenni :-)

Sydney Híd



Bálna!!!! :-)


ő a pici bálna :-)


 


 

Woolloomooloo Finger Wharf 

Monopole Kenguru Tatárja

Billy Kwong


Bondi Beach




I<3BONDI

 

Momofuku, felirat nélküli bejárat, a nem ismered a logót, meg se találod

Snapper ceviche, macadamia, jalapeno


hal fej és farok

Roti, hajszál vékonyra sütve. Elképesztő.

Spicy Chicken Sandwich 


Pork Chop

az est (számomra a hónap) nyertes bora

Coconut turnover, yuzu-s sake-val

zárásnak sem rossz sós karamellás popcorn

egészen véletlenül vettük észre, hogy az utcánkban lévő szálloda kirakatában szerepel egy díj, amin az Eau de Vie Koktélbár neve szerepel. Tökéletes hely a búcsú koktélhoz, azonban még a recepció segítségével is alig találtuk meg a helyet. Az ajtón semmi más nem szerepelt, mint a látható felirat, majd a folyosó végén egy növény mellett kellett beoldalazni az abszolút Speakeasy bárba. A Melbourne bár anyaegységéről van szó, és nem csalódtunk a minőségben.

érdemes az alsó sorban lévő tálaló eszközökre ránagyítani




No comments:

Post a Comment