extraordinary together: egy hét Bali

Balival kapcsolatban eleinte egyetlen tervünk volt: pihenni. Tengerpartozni, napozni, és ha szembe jön, akkor 1-2 dolgot megnézni. De azért mégiscsak készüljünk fel az útra, olvassunk pár cikket, kérjük ki ismerősök tanácsát, nézzük meg a térképet, mi merre van... A déli rész a nyüzsibb, gyönyörű fehér homokos szörf paradicsom, a sziget belseje felé Ubud körül rizsföldek vannak és érdekes faluk, csak meg kéne azt is nézni... Hol lehet búvárkodni? A Menjangan Sziget tengeri rezervátuma a legjobb hely rá, ez az észak-nyugati partszakaszon van, nem baj ez még belefér... Csak át kéne menni egy kisebb, klasszikusan trópusi szigetre, Gili Air tűnik a legszimpatikusabbnak, de a hajó Bali dél-keleti részéről megy. Így történt, hogy tengerpartozás helyett 9 nap alatt körbe autókáztuk a szigetet, bejártuk kétszer észak-dél tengelyen és áthajókáztunk egy kis szigetre két napra. De nézzük elölről.

Az első nagy döntés, ha az ember körbe akarja utazni Balit, hogy hogyan közlekedjen. A legtöbben taxiznak ide-oda (ugyanis nincsenek hatalmas távok) vagy bérelnek egy sofőrt pár napra. Mi szeretjük az egyéni szabadságunkat, utálunk alkudozni és amúgy is inkább csak kettesben utazunk (mondhatni antiszociálisak vagyunk), így egy szokatlan harmadik módot választottunk: autót béreltünk. Szerencsére a jobb oldali kormányhoz már hozzá voltunk szokva, azonban arra a fajta forgalomra és vezetési stílusra nem nagyon lehet felkészülni, ami Balin van. Az első élményünk a leszállás napján a szállásunk megtalálása. Már az autó, illetve kölcsönzős ember előkerítése is külön kaland volt, de utána jött csak a java: másfél órát ültünk a kocsiban, gyakorlatilag lélegzetünket visszafojtva, hogy tuti ne húzzuk meg a kocsit sehol, senki ne jöjjön nekünk, vagy senkit ne üssünk el. Természetesen mindezt már sötétben, miközben próbáltuk megtalálni a szállásunkat, pontosan meghatározható cím nélkül. A harmadik megkérdezett ember végül elnavigált minket, de azt hittük, sosem lesz vége a napnak…

Ezek az első benyomások Denpasartól délre, Uluwatu környékén értek minket, itt töltöttük az első éjszakát. A főváros alatti apró félsziget az egyik legnyüzsgőbb turista központ. Tele van ausztrál szörf turistákkal, akik speciális szörfdeszka tartóval ellátott robogókkal töltik be az utcákat. Ez az egyik legkeresettebb környék, főleg a 16-26 év közötti fiatalok körében, így tudtuk, hogy ezen a környéken nem akarunk sokáig maradni. A Blue Point Beach, az egyik leghíresebb szörfös partszakasz nagyon közel volt hozzánk, így reggel, az előző esti izgalmakat kipihenve lesétáltunk, hogy megérintsen minket a Bali fehér homokos vakító kék tengeres életérzés. Gyorsan magával ragadja az embert, főleg egy mangós-dinnyés-ananászos gyümölcstál kíséretében.

Innen a szárazföld felé vettük az irányt, Ubud városa a következő nagyobb látnivaló a környéken. Minden útikönyv szerint ez a kulturális fővára a szigetnek, a környező faluk tele vannak szobor faragókkal és különböző kiállításokkal. Itt se találkozni kevesebb emberrel, elképesztően túlzsúfolt utcák és turista tömeg jellemzi Ubud belvárosát. Az apró sikátorok sem nyújtanak megnyugvást, ha az ember nem vigyáz, nagyon könnyen elsodorja egy robogó raj. A város legfőbb látnivalója a közelben lévő Tegalalang rizsföld, és a Monkey Forest. A rizsföld tényleg gyönyörű, de kinézetre mára inkább a turizmusról szól ez a kis föld, mint a rizstermelésről. Nem úgy kell elképzelni, mint egy szokványos turistalátványosságot… Az út menti forgalom sűrűsödése kezdi jelezni, hogy közeledünk a híres rizsföldhöz, ahol mindenki magának oldja meg a parkolás és a rizsföldre bejutás kérdését. Egy apró kávézó mellett pár lépcsőfok ugyan levezet, de utána már mindenki szabad kénye-kedve szerint sétálgat az igen magas, lépcsőzetes rizs ’medencék’ között. Illetve lehet, hogy a helyiek ismerik a biztonságos bejutás titkát, de külső szemlélőként nem egyszerű. Tényleg gyönyörű a hullámos, lépcsőzetes föld, őserdővel körülvéve, azonban a sziget belseje felé még gyönyörűbb, sokkal természetesebb rizsföldekkel is lehet találkozni. Az idevezető úton egy hatalmas tábla jelzi egy Luwak kávéföld bejáratát, ahol minden betérőnek külön vezető jár, aki elmeséli hogyan is születik meg ez a kávé. A Luwak kávé a híres kikakilósok egyik típusa. A Luwak az éjszakai állat neve, akit kávémaggal etetnek, hogy aztán a félig megemésztett végtermék gazdag ízvilágú kávét adjon. A folyamatba inkább ne merüljünk bele, de a kávé tényleg nagyon finom volt, még úgy is, hogy előtte megkóstoltuk a ház 12 különböző teáját, amik között szintén voltak nagyon különlegesek. Láttunk kakaó babot, kávé növényeket, szóval összességében érdemes megállni!

Innen rögtön a Monkey Forest felé vettük az irányt, hogy még sötétedés előtt elkapjuk a majmokat. Ez már egy sokkal jobban kiépített turista látványosság belépővel, kis ismertetővel és térképpel. Az erdő valóban tele van majmokkal, de ez mit sem érne a gyönyörű őserdő és a XIV. sz-i templomok nélkül. Az egész erdő varázslatos, igazi ősi misztikumot sugároz. Gyönyörű kőfaragások, hatalmas fák, és persze a majmok. Az erdő célja, hogy harmóniát teremtsen az élővilág, az emberek és az istenek között. Ha az ember ki tudja zárni a majmokon röhögő turistákat, akkor ez a harmónia egy apró béke szigete Ubud zsúfoltságában. A majmok jól vannak tartva, sok helyi vigyáz rájuk, lehet őket etetni, felmásznak az ember vállára, ha akarjuk, de minden mozdítható tárggyal vigyázni kell, mert egy pillanat alatt eltűnnek mindennel, ami mozog. Azonban érdemes vigyázni, elvégre nem háziállatokról van szó, könnyedén megmutatják nem kicsi fogaikat, ha ember feléjük nyúl… Mi ennyit láttunk Ubudból, biztos vagyok benne, hogy sok rejtett szépsége és érdekessége van, ha van időnk és helyi segítségünk a végig járásra, de mi már másnap robogtunk tovább a sziget északi partja felé.

Három út megy keresztül észak-dél irányban a sziget belső részén, mi a legnyugatibbat választottuk, mert egy cikk szerint gyönyörű a táj arrafelé, és így útba tudtuk ejteni a nyugati parti három híres templom egyikét. Tanah Lot egyike a három, apró földnyelv-szigeten található templomnak, amelyek apályban elérhetőek gyalog, dagályban pedig csak csónakkal. Szerencsénkre apálykor érkeztünk, így körbe tudtuk sétálni az apró, de gyönyörű templomot. Eddig is rengeteg turistával voltunk körülvéve, de itt láttunk először nagy mennyiségű buszos turistát, akik tömegekben mozogtak és igazi lámák voltak. Volt itt szent kígyó megtekintés (természetesen pénzért), szenteltvíz-ivás (természetesen pénzért) és rengeteg műanyag, csilivili kiegészítő, gyümölcskosarak és az úti árusok teljes tárháza. A templom megcsodálása után benyomtunk egy szokásos görögdinnye shake-et (egész héten ezt ittuk…) és elindultunk átszelni a szigetet. Egy, mindössze 150 km-es útról beszélünk, azonban ezt kb 3-4 óra alatt tettük meg. Ez volt az egyik legszebb része az egész szigetnek: apró falvak, ahova nem igen ér el a turizmus keze, gyönyörű rizsföldek, panoráma a vulkanikus hegyekre és buja őserdőkre. Megállás nélkül ámultunk, és eljátszadoztunk a gondolattal, hogy legközelebb meg kell találni rá a módot, hogy Bali ezen, sokkal valóságosabbnak kinéző részén töltsünk időt, hogy tényleg megismerhessük, milyen az élet a szigeten. A nap Pemuteránban zárult, egy kisebb városkában, amit egyetlen dologra szoktak használni: innen indulnak búvár utak a közeli Menjangan Island tengeri rezervátumába.

Ez az északi rész egészen más arcát mutatja Balinak, mint a déli, turistáktól nyüzsgő részek. Pemuterán városa csendes, gyönyörűek a hegyek és a lábuknál megnyúló fehér homokos tengerpart. Mivel a városka egyetlen funkciója a búvár túrák szervezése, így a tengerpartot is kicsit érdekesebbé tették egy apró mesterséges korallzátonnyal. Elég közel van a parthoz, így tökéletes gyerekeknek, vagy egy kis bemelegítésnek a másnapi nagyobb túrához. Mi is így tettünk, kicsit úszkáltunk, sétáltunk a homokban, kagylókat kerestünk (találtunk is:-), ücsörögtünk naplementét nézve majd vacsiztunk. Itt éreztünk először nyugalmat és békét, azt, amit az ember (legalábbis mi) automatikusan egy trópusi szigethez társítana.

Másnap jött az egyhetes út legnagyobb izgalma: elindultunk snorkelezni a Menjangan sziget körüli tengeri rezervátumba. A félnapos túrán összesen négyen voltunk, plusz két helyi vezető, akik vigyáztak ránk egész nap. Két különböző helyen „merültünk”, úgy, hogy közben vezetőink próbálták elkerülni a tömeget. Ugyanis igen, úszó tömeg van késő délelőttre, egyszercsak arra eszméltünk fel a halak varázslatából, hogy egy 15 fős csapat gyakorlatilag keresztülúszott rajtunk. Ezt a kissé félelmetes élményt leszámítva nincsenek rá szavak, hogy mennyire fantasztikus élmény volt. Soha nem gondoltam, hogy élőben láthatok olyat, amit eddig csak dokumentumfilmekben. Nem kellett keresni a halakat a vízben, annyi volt, hogy szinte időnk sem volt jól megnézni az összeset. A két vezető folyamatosan figyelt rá, hogy merre vagyunk, szólt ha valami érdekeset lehet látni, nehogy elmulasszunk bármit is. Így láttunk egy bohóc hal családot, de láttunk ezer más halat is, színeset, különleges formájút, nagyot, kicsit, hosszúkást, mindenfélét. Tényleg nem érdemes írni róla többet, sokkal jobban átadják a képek és a videó az élményt (és még azok sem tökéletesek, mert élőben sokkal színesebb volt). Ha valaki Balin jár, akkor ezt a helyet nem szabad kihagyni!!!

Innen a következő nagyobb megálló a sziget dél-keleti részén fekvő Padang Bai, ahonnan áthajózunk Gili-re, de útközben is sok szépet láttunk. A két nap alatt megaludtunk, a még mindig északi parton lévő Lovinában, ami leginkább a hajnali delfintúrákról híres. Mi ezt kihagytuk, mert nagyon sok rosszat olvastunk róla, hogy inkább hajsza, mint delfinnézés, de így egy egész délutánunk volt a gyönyörű szálláson medencézni, masszázsra menni és gin tonikozni a teraszon. Innen másnap délre vettük az irányt, hogy megnézzük a sziget két legnagyobb hindu templomát és legnagyobb hegyét. Ez is gyönyörű út volt, ám nem problémamentes. Megtréfált minket a googlemaps, mikor egy vékonyka útra navigált, mondva hogy az rövidebb, mint a nagyon kanyargós ’autópálya’. Nos, ez annyira vékonyka út volt, hogy néhol még az út kifejezést is erős rá használni. Gyakorlatilag betonfoltok és föld szakadékok képezték az olyan meredek utat, hogy csak kapaszkodtam és bíztam mindenben, ami létezik, hogy ne törjön ki a kerekünk a semmi közepén. Szerencsére az út második felében kihajtott elénk egy helyi autó az egyik házból, aki azonnal konstatálta, hogy idegenek vagyunk a terepen, és szépen lassan haladt előttünk, még be is várt 1-1 kereszteződésnél. Mire kikeveredtünk a 3km-es útszakaszból laza 30 perc alatt 1000x is elátkoztam a googlemaps-et…

Mindezek után sikerült megnéznünk először a második legnagyobb templomot, Pura Ulun Danu Batur-t, az azt követő két hegyet és a köztük lévő vulkáni tavat, majd elérkeztünk a legnagyobb hindu templomhoz, Pura Besakih-hoz is. Itt már olyan szürke volt az égbolt, hogy szinte biztos voltam benne, hogy nem ússzuk meg zuhé nélkül. Így is gyönyörű volt, sétálva a lépcsőzetes templom együttes különböző részein, el tudtam képzelni, hogy itt miért érzik magukat közelebb az égiekhez. Sajnos közben leszakadt az ég, és még esernyő alatt is szarrá áztunk. Mire visszaértünk a kocsihoz, elállt az eső, gondoltuk a nehezén túl vagyunk, már csak a szálláshoz kell megérkezni 60 km múlva. Azonban egy aznapi nagy szertartásnak köszönhetően kb. 1000 ember és tömérdek autó próbált lavírozni az amúgy is káoszos és keskeny főúton, így komoly türelemjáték volt kikeveredni a forgatagból. De sikerült. Az eső alól is kijöttünk. Még ebédet is találtunk, gondoltuk már nagy gond nem lehet. De kis naivan nem gondoltuk, hogy a szálláskeresés ezúttal még nehezebb lesz, mint eddig bármikor. Az Airbnb-n foglalt szállásunk nemcsak nem adott meg pontos címet, de a szomszéd településre mutatott, így csak egy helyi Resort jóindulatú recepciósán múlt, hogy végül kora estére sikerült megérkeznünk, és magunk mögött hagyhattuk a gyönyörű, de kihívásokkal teli napot.

Pemuteránhoz hasonlóan, Padang Bai falucska sem alkalmas semmi másra, mint hogy innen mennek hajók a közei Lombok és Gili szigetekre. Ennek megfelelően én sem nagyon pazarolnék szavakat az itt töltött kissé nyugtalan estére, a lepukkant szállásra és káoszos utcákra. A lényeg, hogy másnap korán reggel indultunk a hajóhoz, amiről kb 2-3 óra múlva leszállunk Gili Air szigeten, a Gili szigetek legkisebbikjén. Szóval a köztudatban ezek igazán trópusi, békés és fehér homokos apró szigetek, ahova Baliról nyaralni jár az ember. Ezért is választottuk a legkisebbiket, olyannyira, hogy egy óra alatt körbe lehet sétálni. Nem tudom, hogy 6 nap Bali után miért voltak még mindig képeslap élményű elvárásaim, de a kikötés pillanatában eloszlottak. Az apró, omladozó betonstég, kiálló vasdarabokkal, a hátizsákos, bőröndös tömeg és a ’kikötő’-től jobbra látótávolságban lévő szemétgyűjtő partszakasz nem a legszebb arcát mutatja Gili Airnek. Gyorsan magunk mögött is hagytuk, hogy átsétáljunk a sziget másik oldalán lévő szállásunkra. Gyakorlatilag az egész sziget nem más, mint szállodák (vagy olyasmik) és azok éttermei (vagy olyasmik). A kikötői résztől eltávolodva már sokkal idillibb, egy kis Indonéziára jellemző valósággal. Csak két napunk volt itt, de igazán át tudtuk magunkat adni a semmittevésnek. Snorkeleztünk kicsit hátha látunk teknőst (erről híres a környék), de sajnos ez az élmény a legközelebbi látogatásra marad; sétáltunk, medencéztünk, napoztunk és söröztünk. Nagyon jó volt kiszakadni a Bali kissé zsúfolt, mindennap máshol alvós, kocsiban ülős menetéből, és átadni magunkat a tenger látványának.

Mikor visszaértünk Balira szerencsére a kocsink is megvolt még, vigyázott rá az éttermes csávó, akinek cserébe nyomtunk előre egy kis pénzt a kezébe, így indulhattunk is vissza a kiinduló helyünkre, a reptérhez. Kimondottan reptér közeli szállást foglaltunk utolsó estére, Kuta belvárosában, így még ezt a részt is kicsit be tudtuk sétálni, ettünk egy utolsó nasi gorenget, majd búcsút intettünk a Szigetnek.

Most, hogy több mint három oldalt írtam arról, hogy merre jártunk és mit csináltunk, úgy érzem, hogy még mindig nem adtam át Bali mibenlétét. Mintha egy ezerarcú hely lenne, ami azt a felét fordítja feléd, amelyiket te látni akarod. Ha a trópusi, idilli élményre vágysz, elmehetsz a sok csillagos szállodákba, akik kaputól kapuig visznek különböző programokra, nem kell alkudoznod, nem kell parkolóhelyet keresned, és látod a kicsit szebbre kozmetikázott égszínkék szemét a szigetnek. Ha akarod, akkor az egész élmény egy buli, piával, zenével, robogókkal, fiatalokkal és eszeveszett éjszakákkal. Ha akarod, akkor hátizsákkal bejárhatod, és ha megbízol az emberekben, akkor sok mindent el is mesélnek neked, talán még olyat is láthatsz, amit egy átlag turista nem, de talán sokszor többet fizetsz érte, mint kellene. De ezt sosem fogod megtudni. Mi nem igazán alkalmazkodtunk a helyi viszonyokhoz, a saját kocsival, mindennap máshol alvással szembe mentünk a szokásoknak, de így egy kicsit átélhettük egy ritkábban látott arcát, még ha csak elsuhanva, kocsiablakból is. Ettünk olyan helyen, ahol kézzel-lábbal magyaráztunk, hogy adjanak valamit enni, megszoktuk a forgalom sodrását, megtanultuk a helyi szabályokat, láttunk olyan településeket, amit nem érintett meg a turizmus. Ezek mellett ettünk elképesztően sok nasi gorenget (sült rizs), megittunk 8 nap alatt egy liter gint, minden reggel gyümölcstállal kezdtünk, lebarnultunk, fürödtünk, csodáltuk a tájat, a rizsföldeket, ettünk füstölt halat egy útszélén ücsörgő családtól, de nem kértünk idegen vezetést. Mi így néztük meg Balit. Ha visszatérünk talán egy másik arcát is megismerjük majd!

A szöveges után, itt a videó élménybeszámoló:

És mégtöbb kép a link alatt:

első szállásunk (és a többi sem okozott csalódást)

kreatív benzinkút a robogósoknak

Blue Point Beach

és ilyen rákocskák voltak a parton Gergő hatalmas örömére

már első reggel találkoztunk majmokkal, és mások hibájából megtanultuk, hogy amint meglátod, azonnal fogd kezedbe mindenedet

Ubud Palota

az egyik legjobb étkezés a héten

és az ebéd nézője, fent a falon...

Ubud környéki rizsföldek

Tegalalang rizsföld

Luwak állatkák a ketrecben (mivel folyton felébresztik őket, szegény éjszakai állatoknak vszínű nem túl harmonikus a bioritmusuk...)

Cacao bab a kép közepe felé

a Luwak kávék különböző stádiumai

A cég teái és kávéi (volt sáfrányos, gyömbéres, citromfüves, hibiszkuszos, stb...)

Monkey Forest

Tanah Lot

Úton észak felé...

mákföld

Pemuterán, naplementés tengerpart

és a szállásunk

ezek a kis gyíkok minden egyes helyen jelen vannak a szigeten, mindenhol. A szállások nagy részén kívül tudtuk őket tartani, de volt ahol nem sikerült... Nem lettek nagy kedvenceink...

klasszikus Nasi Goreng. Gergő minden nap ezt ette, én csak minden második :-)

Indulás Pemuteránból Menjangan Szigetre

A sziget, nem látogatható temploma

A bal oldali Gergő :-)

Bohóc halak egy fajtája

és egy másik (a videón a harmadik, klasszikus Nemo halat is lehet látni)

Itt egy pici jobban látszik, hogy nem vagyunk egyedül

itt pedig az látszik, hogy milyen elképesztően sok hal van

Ez már Pura Ulun Danu Batur, a második legnagyobb templom

az egyik legszebb panoráma: Batur hegy, mellette a tava és kicsit távolabb Agung, a legmagasabb vulkanikus hegy

Pura Besakih, a legnagyobb hindu templom

Erre a képre érdemes ránagyítani: a villanypózna vezetékeit beszövő pókhálók és hatalmas pókjai

még esőben is töretlenül füstölnek. Egészen finom volt :-)

Hello Gili Air! :-)

Kikötő, a bal szélen, háttérben lehet látni a szemét lerakót

az egyik első teendőnk volt: kókuszt enni/inni. Magának a kókusznak egészen zselés, de mégis harapható állaga volt, nagyoyn frissítő az íze, főleg a kókuszvíznek.

Délutáni apály

mindennapi reggelink

utolsó Gili Air vacsink: a kékek közül a baloldali halat választottuk. Ott helyben grillezték (nem kicsi nyílt lángon), nagyon lelkesen, kevésbé helyesen. (a belseje kissé nyers volt, a külseje kissé szenes, de legalább ettünk Papagáj halat!)