extraordinary together: Búcsú Amerikától

Már amikor észak felé mentünk a Highway 1-en eldöntöttük, hogy visszafelé is ezen az úton megyünk, mert ezt akárhányszor végig tudnánk élni. Úgy alakítottuk, hogy két napunk legyen leérni Los Angelesig, ahonnan a gépünk megy. Így volt időnk olyan részeket is megnézni, amit odafelé nem, például a Monterey és SF közötti parti szakaszt, ami két dologról híres: Santa Cruz városáról és a Mavericks hullámról Half Moon Bay-nél. Amióta Kaliforniában autózgatunk az óceán part mentén nagy kattanásunkká vált a szörfözés, mármint annak tanulmányozása, hiszen még sosem próbáltuk. Nyugis estéken megnéztük a Breaking Pointot, a Chasing Maverickset és különböző dokumentumfilmeket a Half

Moon Baynél zajló szörf versenyekről, ahol ezt a híres hullámot meglovagolják. A jelenséget (vagy akár csak megközelítő hullámokat) nem láttuk, de gyönyörű volt a partszakasz, és mókás volt azt tanulmányozni, hogy vajon hol forgathatták a filmet. Santa Cruz is híres a szörfözéshez alkalmas partról, és mellette még az antik vidámparkjáról is, szóval én már nagyon vártam, hogy lássuk. Tényleg szép volt, de tekintve, hogy zárva volt minden (szezonon kívül csak hétvégén van nyitva) inkább csak nagyon hangulatos fotókat tudtunk csinálni, mint érezni a nyüzsgést. Időhúzás helyett gyorsan megkerestük a szállásunkat, hogy az utolsó parton töltött esténken megnézzük a naplementét. Megérte… (Végül másnap este Santa Monica-ban is naplementéztünk a parton, erről készült egy videó is.)

Másnap a délre vezető partszakasz vágtunk neki, ami ezúttal is gyönyörű volt, most kicsit kevesebbszer álltunk meg, mint legutóbb, de így jobban át tudtuk magunkat adni a gyönyörű útnak, és csak élveztük a látványt. Szerencsére ezúttal is gyönyörű időnk volt, és bónuszként kaptunk néha 1-1 pára felhőt a parti szirtek közé, ami nagyon különleges látvány volt. Útközben búcsút vettünk a fókáktól, abban a reményben, hogy majd Új-Zélandon sem lesznek kevésbé cukik és elköszöntünk a Csendes-óceán ezen partjától.

Érdemes tudni, hogy mindez Halloween hétvégéjének szombatján zajlott, amikor is klasszikus amerikai szokás szerint mindenki beöltözik, a felnőttek mulatoznak, a gyerekek cukorkát kéregetnek. Én nagyon kíváncsi voltam, hogy ez tényleg megmozgat-e annyi embert, ahogy a filmekben lehet látni. Egész amerikai utazásunk során (szeptember közepétől) lehetett látni, hogy itt nem veszik

félvállról a házak dekorálását. Az igazán ötletestől a rendkívül ízléstelenig húzódik a skála, tényleg voltak nagyon durvák is. A kedvencem a pumpkin patch-ek voltak, ahol egy hatalmas szalmával körberakott mezőn lehet válogatni a tökök közül, és előtte-utána a gyerekeknek még az ugrálóvárakon is szórakozhatnak. Nagyon nagy volt a kísértés, hogy benézzünk egybe, de már így is tele volt a kocsink, nem fért volna el benne egy hatalmas tök :-). Szóval a több hetes dekorálást, tökvásárlást és faragást koronázza meg a November eleji szombat este, amikor felgyulladnak a tökök, világítanak a pókhálók, a gyerekek jelmezben rohangálnak az utcákon, miközben a felnőttek műanyag pohárból iszogatnak nyugtatót. A LA-i reptér melletti negyedben volt szállásunk, ahol a spanyol ajkú közösség uralja a terepet, de olyannyira, hogy a helyi kisboltban esélytelen angolul kommunikálni. A házigazdáink is nagyon várták, hogy jöjjenek a gyerekek, éppen lelkesen dekorálták a bejáratot, amikor megérkeztünk este 8-kor, mert hogy anélkül nem jönnek be a gyerekek… Nagyon cuki volt a lelkesedésük. De a legjobb akkor is a már említett helyi mexikói kisbolt volt, ahogy Gonzales papa, modellekkel körülvéve feszített a bejárat feletti óriás plakáton. A bolt profilja pékség-delikat-hentes-kifőzde. Zseniális volt, az ajtón belépve egyből Mexikóba jutottál.

Vasárnap amellett, hogy pakoltunk, mostunk és intéztük az utolsó napi teendőket, Gergő figyelmét néha elterelték a ház felett (elég közel) közlekedő repülők. Nagyon közel voltunk a reptérhez, szóval ez abszolút uralta az itt töltött időt J. De már nagyon izgatottan készültünk a hétfőre, amikor is este 9 körül ment a gépünk Fijire. Mivel a szállást el kellett hagynunk napközben, a kocsit meg vissza kellett vinnünk minél hamarabb (reggel 10-től óránként 10 dollár plusz), így délután f3-ra kiértünk a reptérre. Mi kis naivak gondoltuk, hogy a LAX-on, egy hatalmas reptéren csak tudunk mit csinálni a gép indulásáig. Engem az nem lepett meg, hogy csak 5-kor nyitották ki a check in kapukat, de az már inkább, hogy 1db kávézón kívül nulla vendéglátó egység volt a kinti várakozóban. Rendkívül profik lettünk különböző telefonos játékokban, amíg eljött a check in idő, és végre bejutottunk a váróba, ahol gondoltuk végre rengeteg kajálda fog minket várni, és majd ehetünk valami búcsú junk foodot, ha már ennyit vártunk rá. Ehhez képest, életünk legdrágább sörét és pizzáját fogyasztottuk el, mint legolcsóbb opció. No de sebaj, vár minket Fiji!! Könnyes búcsú USA-tól, 10 és fél óra repülés és vár minket a fehér homok földje…

Komolyan szelektáltunk, de így sem kevés a kép, viszont annál szebbek :-) (katt a továbbra)