Bár már elhagytuk Marlborought, de úgy érezzük még tartozunk egy bejegyzéssel. Jó pár olyan helyet/képet/élményt halmoztunk fel az elmúlt hetek alatt, ami talán nem töltött ki egy egész bejegyzést, de mindenképpen itt a helyük. Ráadásul egy hónapja vettünk egy új fényképezőgépet (akik értenek hozzá: Canon EOS D700), így egy teljesen új világ tárult elénk. Bár én eleinte húztam a számat a nagyobb kiadásra, de már az első nap be kellett látnom, hogy új korszak kezdődött az életünkben :-)
Marlborough látképe továbbra is lenyűgöző, legyen felhős vagy napos az idő, naplemente vagy bármikor a nap folyamán:
Seddon Valley
a két völgy közötti átkelő sem csúnya...
A Cloudy Bay címkéinek szürke hegyeit tényleg a mindennapi látvány ihlette
Yealands birtok (és Marlborough igazi eszenciája)
Az egyik héten Hobbit maratont tartottunk, és kíváncsiak lettünk vajon mely részeket hol forgatták Új-Zélandon. Kiderült, hogy a jelenetet, amikor hordóban menekülnek a folyón a Pelorus folyón forgatták, ami mindössze egy órányira van Marlborough-tól, így meglátogattuk:
A folyó körül van egy kis nemzeti park is, ahol ilyen vízesésekre lehet bukkanni.
Pelorus Bridge
a folyó csendesebbik fele
Még volt egy rövidke alkalmunk vigyázni a házra mielőtt eljöttünk, így el tudtunk búcsúzni az állatoktól is. Sosem gondoltam magam hatalmas állatbarátnak (mármint, ami a mindennapjaimat illeti) de eléggé megszerettük a kis hülyéket... Na meg persze ilyenkor a nappali hatalmas üvegfala sem ad rossz látványt...
Mini és Peter
itt már vesztésre álltunk, Minit nem hatotta meg...
abszolút uralja az irodai életet
első krumplis lepényem, hazai ízekre vágytunk :-)
reggeli köd és pára a Wairau folyó felett
Gergő egy újságban látta, hogy egy közeli völgyben található egy amerikai létesítmény, két rádióteleszkóp. Mivel helyiek különböző összeesküvés elméleteket szőttek, így a környéket Spy Valley-nek keresztelték el. Amúgy elég impozánsan néz ki a szőlőkkel körbevett két nagy fehér gömb, a közelben még egy gátat is találtunk és nem mellesleg az út is gyönyörű volt:
Picton és Blenheim közötti mocsaras vidék kissé borongós időben:
Nos, a madarak... Amióta megvan az új gép, azóta Gergő egyik kedvenc témája lett az udvarban ugráló és éneklő apró madarak fényképezése, teljesen jogosan, ugyanis tényleg nagyon szépek...
Tui, az egyik kedvencünk
És az éjszakai fotózások...
Munkatársainknak köszönhetően tudtuk meg, hogy Nelsonban pont a szabadnapunkon tartják a Light Festivalt, így nem hagyhattuk ki. A város egy része, kezdve a botanikus kerttel különböző fény alkotásokkal lett feldíszítve, láthatóan a város összes iskolája részt vett a projektben. Voltak igazán emlékezetesek is:
Az utolsó hétfő-keddünket sem otthoni semmittevéssel töltöttük (és nem is pakolással). Hétfőn elmentünk Kaikoura-tól és a fókáktól elköszönni. Igazából csak azt csináltuk, amit eddig mindig: meglátogattuk a kis fókákat a vízesésnél, megnéztük a delfineket a déli öbölben, kirándultunk kicsit, ettünk egy kis take away-es kaját, majd hazamentünk. Szerencsére az elején gyönyörű időnk volt, így láthattunk havas hegycsúcsokat is.
az egyik kedvenc déli szigeti út
Kedden pedig végre eljött az ideje a nagy, várva-várt eseménynek: elmentünk síelni!! Már nagyon régóta terveztük, de úgy tűnik, hogy a 2016-os nyár nagyon enyhére sikeredett, így csak nem akart megjönni a hó. A déli sziget egyik híres pályája a Mt. Hutt volt a nagy vágyunk, de az mindenképp két és fél napos utazás lett volna, nem kicsi kiadással, és az adott, nem túl biztos időjárási viszonyok miatt nehezen szántuk rá magunkat a rizikóra. Így az utolsó szabadnapunkon, amikor egy esős (tehát a hegyekben havas) hét után végre napsütésre ébredtünk, úgy döntöttünk, hogy megnézzük a borvidéktől mindössze egy órányira lévő Rainbow síterepet. Tudtuk, hogy nem életünk pályarendszere lesz, de legalább elmondhatjuk, hogy a déli féltekén is síeltünk. Valóban csak egy értelmezhető pálya volt nyitva, amin nem is volt olyan rossz a hó. Béreltünk felszerelést, csúsztunk párat, csákányoztunk jó sokat (csak az volt) és estem egy hatalmasat. Elképesztően meglepő módon a pálya egyetlen egy kis kávézójában nem árusítottak alkoholt... Nagyon nehezen fogtuk fel ezt a sokkot... De még ennek ellenére is nagyon jó volt hó közelben lenni, síelni és csodás hegyeket látni.
a jeges/deres fű, a reggeli napfényben, olyan volt mintha az egész hegy metál aranyba borult volna...
ez az út egy része... amit már nem a saját kocsinkkal tettünk meg...
...hanem ezzel a kisbusszal :-)
az egy db felvonó... Gergő kénytelen volt megbarátkozni a csákányossal :-)
a felvonó tetejétól másztunk egy kicsit és ez a látvány fogadott: a Nelson Lakes nemzeti park, és jobb oldalon messze a West Coast
És a Rotoiti-től is elköszöntünk...
No comments:
Post a Comment