District of Columbia

Nem csak a híres épületek miatt vártuk a várost, hanem mert Fanny és Gábor várt ott minket. Kb 3 felé érkeztünk meg a városba, szuper szobát találtunk előző este Airbnb-n. Mint kiderült, a metrózás elég drága mulatság arrafelé. Nem fix áras egy út, hanem attól függ, hogy honnan hova utazol, és hogy milyen időszakban. Inkább a biztonságra mentünk, így feltöltöttünk 20-20$-t mindkettőnk smart card-jára, ami amúgy majdnem le is fogyott a másfél nap alatt (úgy, hogy másnap 19 km-t gyalogoltunk, szóval nem vittük túlzásba a kártya használatát). Megtaláltuk a Dupont Circle-t, J

Fannyékat és elindultunk egy mexikói étterembe. Szerencsénkre Fannyék nem lustálkodtak az elmúlt három hétben, felderítették a várost, hogy hol lehet jó áron jót enni, hol vannak finom kávék, és hogy milyen épületről mit kell tudni. Sokkal izgalmasabb volt így az egész ott tartózkodásunk, mintha csak tudatlanul sétálgattunk volna a városban. A mexikói nagyon finom volt, és Fanny határozottságának köszönhetőek még kaptunk egy happy hour-ös margarithát is.

Másnap Fanny dolgozott, de Gábor mellénk szegődött, és Georgetown-nal indítottuk a városnézést.

Egyetemi városrész, hangulatos kis utcácskákkal, és hatalmas egyetemi campus-szal. Körbesétáltunk az egészen, a koleszok körülvesznek egy hatalmas amerikai focipályát, de a kedvenc részem egy tanuló egység (talán egy kolesz vagy tanszék földszintje), de mintha egy modern multi irodaház egyetemi verziója lenne. Barátságos és meleg környezet, nem csak asztalok, de kanapék, üveggel elkülönített tanuló szobák, és a terem közepén egy hatalmas üveg mögötti kandalló tűz. Az egész terem hatalmas üvegfala fákra és a folyóra néz egy kis kiülős teraszon keresztül. Szóval nem rossz tanuló környezet.

Innen sétálva indultunk be a városba a hírességek felé. Elsétáltunk a Watergate Building mellett a Kennedy Center felé és onnan a Lincoln emlékműhöz. Innen indul az eszméletlen hosszú, úgynevezett Mall, mely egy hatalmas zöld terület, ahol egymás után az ország alappillérjeit jelképező épületek sorakoznak. Lincoln – World War II. Memorial – Washington emlékmű (obeliszk) –Kapitólium, ezek két oldalán a parkon túl pedig múzeumok, kormányzati épületek, na meg persze a Fehér Ház. Elég nagy távolságok vannak köztük, az egész Mallt besétálni nagy feladat lett volna, így mi a közepénél (obeliszk) inkább letértünk a Fehér Ház felé. Szép, tényleg nagyon fehér – azt írják, hogy rendszeres újrameszelik, hogy így maradjon -, de valahogy a filmekből én nagyobbnak képzeltem el. De csalódás így sem ért, monumentalitásból ekkora már jutott bőven. Mert igazából ez az a szó, ami a legjobban leírja. Ez a része a városnak szép, és valóban látni kell, azonban a lüktetés nem innen jön. Jó pár blokkal beljebb sétálva sokkal életszerűbb a közeg, így számunka azok a részek hangulatosabbak is voltak.

A Fehér Ház után (nem mentünk be), hogy kicsit megpihenjünk a hosszú sétából, egy ismerős ajánlása megkerestük a W Hotelt és annak Roof Top bárját, ahonnan állítólag fantasztikus a kilátás. És valóban. Napsütés, hideg sör és a kilátás a Fehér Házra és a Mall-ra.  De ideje volt elindulni Fanny felé, mire odaértünk, 19 km-rel zártuk az aznapi sétát. Egész gyorsan ment az elalvás J

Tudtuk, hogy pár napig ez lesz az utolsó város, amire szánunk egy kis időt, innen már igazi, kocsiban ülős road trip következik. Nagyon jó volt Fannyékat látni, nagyon drukkolunk nekik, hogy minden úgy legyen, ahogy szeretnék. Jól éreztük magunkat a belvárosban sétálgatva és tájékozódva, lehet azért, mert az eddig látott amerikai városok közül talán ez a legeurópaibb, nem voltak toronyházak, nem volt befogadhatatlan ember tömeg, látszott a város valódi funkciója, mint a szövetségi kormány székhelye.