NYC

New York valóban nincs messze, de csak akkor ha nem késik a géped két és fél órát. Így egy kicsit hosszúra nyúlt az utazás, de végül szerencsésen megérkeztünk, vártak minket a rokonok és a szállásadónk is.

Harlem Cenrtal Park felőli részén laktunk, egy nagyobb metróvonal mentén. A New Jerseyben élő rokonok kissé aggódtak a környék miatt, de mára Harlem már nem olyan veszélyes, amilyen régen volt. Az emberek életszínvonala valóban más mint mondjuk a Wall Street környékén, de egy rossz pillantást sem kaptunk a három nap alatt, mindenki kedves vagy semleges volt velünk. Egyszer be kellett mennünk Harlem szívébe telefont venni (erről majd később..), akkor azért kicsit jobban fogtam a táskámat, de akkor sem éreztük magunkat veszélyben. Igazság szerint örültünk is, hogy ezt a részét is látjuk a városnak, valahogy igazibb szaga volt, mint sok Manhattani résznek. 

Szóval különösebb jetleg nélkül neki ugrottunk az első napnak, melyet három kihívásnak szenteltünk:

- bank kártya

- telefon/internet

- autó vásárlás

A bankban gond nélkül ment az ügyintézés, amúgy komolyan, ritkán kaptam ilyen kedves és segítőkész szolgáltatást bármely otthoni bankban. Szóval megszületett a saját bankkártyánk, így már kicsit biztonságosabban tudtunk nekivágni a városnak. 

A telefonkártya is gond nélkül meglett, elmesélte a t-comos srác, hogy ő is nagyon szeretne így utazni, de sajnos még nem nagyon volt new yorkon kívül, ugyanis itt nehéz az élet. Nagy a sodrás, és haladni kell vele, különben eltaposnak. Szóval egy new yorki-i kis élettörténettel, egy helyi számmal és internettel vágtunk neki az autóvásárlásnak.

Tudtuk, hogy nem lesz könnyű menet, de hát mi ügyesek vagyunk, Gergő nagyon sok kutató munkát végzett, megoldjuk. Gergő választása egy Newark-i használt autó kereskedésre esett. Nekem mindig is tetszett ez a hangzású név (Newark... olyan előkelőnek gondoltam), és izgalmas kis túrának tűnt rögtön 3 különböző tömegközlekedéssel eljutni valahova. Metro, vonat, majd busz. Mint kiderült Newark nem az a közkedvelt terület, viszont nekünk tökéletes volt, ugyanis tele volt autókereskedéssel. Megtaláltuk azt a bizonyosat. Hát körülbelül 3 órát töltöttünk ott, a tűző napon (így meglett az utazáshoz szükséges alapszínünk), sikerült is volna egy autót választani, de tekintve hogy magyarok vagyunk, nemzetköz jogsival, olyan drágára jött volna ki a végösszeg a biztosítással együtt, hogy nem érte meg. Lehet, hogy mi voltunk bénák, vagy egyszerűen mások kihagytak valamit a sztorikból, vagy csak rossz helyen voltunk, de nem akart összejönni. Így a bérlés mellett döntöttünk, amiben lelkesen felajánlották Jennyék (itteni unokatesó) h segítenek, így magunk mögött hagyhattunk minden adminisztrációs tevékenységet és belemerülhettünk a város ismeretlenébe,

(ill. a második nap sikerült leejtenem a kinti telefonunkat, ami meghalt, így vennünk kellett egy újat. De kártyafüggetlent. Nagy szolgáltató kizárva. Harlem-i feka árus jutányos ára egy új Samsungra elfogadva. Egyelőre jól működik, reméljük így is marad:-)

Szóval a város. Nem stresszeltük túl magunkat, hogy mindent megnéztük, tudtuk, hogy ez úgyis lehetetlen. Inkább sodródtunk az árral, az aktuális kedvvel és hogy mikor merre visz minket az út. Az első nap délutánjára a sok papírmunka után maradt még egy kis idő, és a metro, ami visszavitt minket megállt a Madison Square Garden-nél, így azzal kezdtünk. Szép nagy épület, de nem igazán van mit rajta nézni, viszont jó indulása volt a város élményének. A Times Square felé vezetett minket, így első nap meg  is volt az egyik legzsúfoltabb része a városnak, és az első amerikai Starbucks kávém is. Tudom nem nagy dolog, de azért mégse hagyhattam ki :-) 

Sok ember, sok fény, hatalmas fénypalkátok, és mindenféle ember az után, amit csak el tudsz képzelni. Ez egész New Yorkra jellemző. Maximális szabadsággal élik meg magukat az emberek, legyen szó utcán való éneklésről, másfajta beállítottságról, durva veszekedésről vagy bármiről. Akinek gondolja van mások elfogadásával azt be kéne zárni New Yorkba egy időre, biztos hozzá szokna... Nagyon izgalmas volt ilyen sokszínű közegben lenni, talán ez is az egyik oka, amiért úgy érzem, hogy erre a városra nem lehet ráunni. Nincs két egyforma ember. Mint ahogy nincs két egyforma negyed sem.

Hazafelé szembe jött velünk egy hatalmas képregény bolt, ahol becsúszott a kosárba egy Watchmen kötet :-) Este, kihasználva még a maradék időnket, visszamentünk a városba, mégpedig egy kis esti panorámát nézni. A Brooklyn Bridge Parkból tökéletes kilátás nyílik egész Manhattanre és a hídra, valóban monumentális és lenyűgöző. Minden nap ezt a képet nézem 4 éve a hálószobán falán, de eszembe se jutott mikor élőben megláttam, annyira megmásíthatatlan látványt nyújt. 

Ezt az látványt magunkba szívva másnap reggel egy másik perspektívából néztük meg a felhőkarcolókat. Fanny tanácsára (köszönjük!!!) átmentünk a komppal Staten Islandre, mely a várostól kicsit messzebb van mint a Szabadság Szobor. Pont jó helyet kaptunk a komp hátsó tatján, így tökéletes látványt kaptunk a városra, majd a Szabadság Szoborra, majd a kettőre együtt. Ahogy távolodtunk, úgy lett egyre látványosabb a barnás-szürkés felhő a város fölött, mint amikor a távolban égett valami de már csak az elmosódott füstje van meg. Ilyen messzeségből a város lenyűgözősége mellett láthatóvá vált az egész méregfoga is. Valószínűleg ez a kettősség tudja egyik pillanatban varázslatossá, másikban pedig elviselhetetlenné tenni.

A komppal azonnal visszajöttük, és bevetettük magunkat a Wall Street környékére. Megnéztük a Bikát - amely a Wall Streetet reprezentálja - vagy igazából a sok turistát, akik éppen fotózkodnak a bikával. De lefényképeztük emberek nélkül a hátát és a farkát, és természetesen mi is kivártuk a sorunkat a fotóért. Megnéztük a központi bankot, meg még sok híres épületet (Gergő jobban tudja...). Gyakorlatilag érthetetlen közelségben tornyosulnak egymás hegyén-hátán az hatalmas épületek, mintha folyamatosan nyújtózkodnának, hogy legyőzzék egymás magasságát. Számomra talán ez volt a legkevésbé maradandó élmény, de Gergő csillogó szemmel kereste a gazdaság és tőzsde életében oly fontos épületeket.

A nyüzsgésben elsétáltunk a két torony helyére. Ott is rengetek ember van, de mintha egy másik atmoszférájú kis sziget lenne a városban. Két hatalmas szökőkút, aminek a pereme tele van gravírozva az ott meghalt emberek nevével. Az egyik névbe láttunk beleszúrva egy fehér rózsát, és mikor Gergő lefényképezte, az egyik biztonsági őr bácsi elmesélte, hogy minden reggel körbemennek és minden név kap egy rózsát, akinek születésnapja van. Nagyon szép. Egy nagyon magas fokú tisztelet övezi az egész helyet.

Mivel este mentünk vacsorázni Jennyiékkel, így már nagyon sok időnk nem maradt, de hazafele még megnéztük NY első felhőkarcolóját, a Flatiron Buildinget, ami valóban egész mókásan néz ki, mintha kivágtak volna egy szeletet egy nagyon régi épületből. De az igazi ok nem is az épület volt, hanem annak szomszédságában az Eleven Madison Park étterem, amit csak kívülről, de megcsodáltunk. Egyszer még lesz annyi pénzünk, hogy visszajöjjünk és be is menjünk :-) És a legviccesebb, hogy másnap az Instagramról kiderült, hogy éppen ott volt Alex Atala is :-)

Este a Soho-ba mentünk vacsizni. Már vártam nagyon a találkozót velük, két unokatesó Jenny és Johnny, az esküvőn szinte semmi alkalmam nem volt velük beszélgetni, pedig nagyon érdekelt, hogy milyen emberek. Jó volt őket egy picit jobban megismerni, és érezni az őszinte kedvességüket és érdeklődésüket. Kicsit tovább sikerült bent maradni a városban, mint előtte, így a hazaút csak Harlemen keresztül volt lehetséges (azon a már említett részen), de majdnem elaludtunk a metrón. Tényleg volt egy őrangyal, aki felébresztett minket, hogy ne Bronxban térjünk magunkhoz...

Az előző esti bor-sör-bourbon kombó után egy picit lassabban indult a nap, de a Central Parkot választottuk kezdésnek. Mint Gergő elmesélte, ez nem egy természetes park, hanem egy hatalmas épített zöld terület. Ezt tudván, kicsit elvesztette a varázsát, de nagyon szép és hangulatos. Egy park. Azt el tudom képzelni, hogy az itt élőknek nagy megnyugvást tud jelenteni, olyan mintha elmennél kirándulni a város szélén lévő erdőbe.

Innen tulajdonképpen csak sétálgattunk a Park keleti felén, elég jó környék... Ebédeltünk egy különleges Mile End nevű deliben, sajnos nekem az ilyen helyekkel vigyáznom kell, túl sok káposztát, uborkát és tormát használnak. :-) De tényleg nagyon jó volt. Utána elsétáltunk a Katz Delibe, mi naívak azt hittük, hogy majd megiszunk egy kávét, csak hogy érezzük milyen a leghíresebb deliben lenni. Hát bementünk, és az egésznek egy ebédszünetet kezdő, tömött menza hangulata volt (mmint ember mennyiség terén), így inkább kihagytuk. De eretnek módon fotózkodtunk vele, majd visszavettük az irányt a szálláshoz, mert még össze akartam pakolni a csomagokat. Ebből inkább egy kis délutáni siesta lett, addigra már azért mindketten jól elfáradtunk a folyamatos sétálástól. Megállapítottam, hogy nem bánom, hogy autóval járjuk be az országot és nem gyalog :-)

Az utolsó esti programnak a magas panorámát hagytuk. A Rockefeller Center toronyházának tetején

lévő Top of the Rock kilátóba váltottunk jegyet. Nagyon okosan tettük, hogy aznap ebéd közben online megvettük, különben ott helyben már csak este 9-re lett volna jegy. Így fel tudtunk menni még viszonylag világosban, és megvártuk amíg besötétedik. A látvány csodálatos volt. Az élmény már kevésbé. Rengeteg ember volt, harcolni kellett egy-egy fényképezésre alkalmas helyért. De a látványért tényleg megérte, csak ismételhetném és fokozhatnám az első estés panorámát leírtakat.

Nehéz volt dönteni, hogy milyen helyen zárjuk az estét. de végük egy pizza mellett döntöttünk. Jani ajánlott két helyet is, mindkettőt kipróbáltuk. Az első egy pizza szeletes volt, ami az önmaga egyszerűségében nagyon jó volt, a másik meg beülős, ahol nagy szerencsénkre pont felszabadult egy két fős asztal. Mi válogathattuk össze a feltéteket, még bele se kortyoltam a sörbe már meg is jött a pizza, nagyon jó volt. Aztán mentünk aludni, mert hát ugye bőröndöt nem sikerült pakolnom, így korán keltünk, hogy még a Union Squeren lévő piacra is legyen időnk.

Reggel egy gyors pakolás, majd piacolás. Leginkább gyümölcs és zöldség terén volt érdekes, rengeteg fajta répa, krumpli, paradicsom és paprika volt. Míg otthon ezekből kapsz egy nagy piacon maximum 3 fajtát, addig itt olyan választék volt, mintha egy prémium éttermi beszállító kínálatát néztem volna. A képek magukért beszélnek....

A nap további része már New Jersey élménykörébe tartozik, így arról majd máskor.

Nagyon megszerettük a várost, de nem is igazán tudom megfogalmazni, hogy mit érzek. Amikor Barcelonára gondolok, akkor melegség tölt el, és a vágy, hogy ott legyek. New Yorkba tudom, hogy vissza fogunk térni, érdekes módon valahogy 3 nap után otthon éreztem magam a városban. Érdekelnek a különböző negyedei, hogy milyen valóban ott az élet, sétálnék az utcákon, végig enném az éttermeket, de élni nem élnék ott. Olyan nagy és olyan sokszínű, hogy valahol biztos magadra találhatsz benne. 

(képek fognak még érkezni, de meg kell találni a megfelelő felületet hozzá:-)