New Jersey, az állam

New York után az elsődleges program a családi rokonokkal töltött hétvége volt. Nem igazán tudtuk, hogy merre fogunk menni, és hogy fog kinézni a hétvége, de Jennyvel elindultunk kifelé a városból. Mint kiderült, ez kicsit nehezebb feladat volt, mint általában szokott lenni a helyiek számára, és

ugyan egy órás késéssel, de megérkeztünk Clinton környékére. A cél előtt negyed órával megmutatott nekünk egy kis városkát, ahova nagyon sokat jártak gyerek korában. Mintha egy filmbéli díszletnek megalkotott, színes és kedves kis utcácskáján sétáltunk volna, ami nem illik bele a valóság semmilyen verziójába. Elég nagy váltás volt három nap nagyvárosi nyüzsgés után, de mindkettőnkre ráfért egy kis nyugalom, mielőtt neki vágtunk volna a nagy útnak.

A család nagy szeretettel és terül-terülj asztalkámmal várt minket, sokat beszélgettünk és pihentünk. Ezúton is nagyon köszönjük a sok segítséget, jó volt egy ilyen nagy utat így elkezdeni. Másnap segítettek autót bérelni, ami végül sikerült, egy ezüst Nissan Versa vált az elsődleges útitársunkká. 

A klasszik road trip első napján Princton és Atlantic City volt a cél. Két nagyon különböző világ. Princton igazi elit egyetem, ha nem tudnánk, ránézésre akkor is látszódik. Gyönyörű, régi épületek, hatalmas campus egy aranyos (és láthatóan jómódú) kisvárosban. Az épületek között sétálgatva megérti az ember az amerikai álmot, hogy miért akarja valaki ilyen egyetemre járatni a gyerekét. Szeptember közepe lévén a városka főterén valamilyen egyetemi fesztiválba csöppentünk (nehéz volt ellenállni a sok, kajás pult kínálatának) és az egyetem kolesz részében is minden épületből valamilyen buli hallatszódott ki. (illetve a fiatalok lógtak ki leginkább az ablakon, miközben piáltak J).

Ezek után, már kicsit megszokva az autót másfél órás út vezetett Atlantic Citybe. Sokat hall róla az

ember, régen sok jót és csillogást, ma már talán kevésbé. A két város közötti út előre vetítette a kontraszt mértékét. A szép takaros házakból egyre inkább roncshalmazok lettek, vagy kihalt települések. Az élénkzöld fű lassan megkopott és a GPS már jelezte, hogy közeledik a város. Egyből

a Boardwalk-ot írtuk be célnak, de először a végére lyukadtunk ki, ahol leszakadt mólók, szemetes tengerpart látványa várt, így elindultunk célirányosan a szállodák felé, hátha ott nagyobb élet vár majd minket. Átautózva a városon egy kihalt szellemváros képét mutatta a régen híresen csillogó közeg. Még a működő, turisták által látogatott részek is lehangolóak voltak. Talán ez történik Amerikában a letűnőben lévő csillagokkal. Elpusztulnak csöndben és gyorsan.

Így nem is időztünk ott sokat, inkább délebbre vettük az irányt, hátha arra több jó vár minket. Atlantic City alatt lévő kis félsziget csúcsa Cape May.  A rokonok ajánlották, hogy nézzük meg, igazi

ékszerdoboz, ahova egy bizonyos életszínvonal a belépő. Gyönyörű, néhol igazán giccses házikók és szállodák és a tengerpart. Bár tudtuk, hogy nem a mi utazó pénztárcánknak való hely, de a lelkemnek akkor is jól esett a látványa. Mivel szállást itt nem igazán találtunk, ezért átmentünk a szomszéd kisvárosba, Wildwoodba, ami csúcsszezonban egy szörf város lehet. Tele medencés motellel és egy hatalmas tengerparttal. Mivel már elég késő volt, és rettenetesen éhesek voltunk, így nekünk igazán megváltás volt az ágy, egy quesadilla és egy cheese steak.

Másnap azonnal Washington felé vettük az irányt, de New Jersey sok arcát láttuk így is. A kertek állama hol gyönyörűen kozmetikázott és hibátlan, hol pedig megöregedett és elfáradt.

Egy kis videó Princetonból kifelé: