Dolgos mindennapok

Egyelőre eléggé megszoktuk és élvezzük a dolgos hétköznapokat. Határozott, három hónapos szerződéssel dolgozunk a Villa Maria Estate Front of House részlegén, tehát felszolgálók vagyunk. A munka megéléséhez hozzá tartozik, hogy mindkettőnk elég régóta nem végzett már ilyenfajta fizikai munkát, így eltartott mire hozzá szoktunk a talpon állás/rohangálás/emelek/ide-oda viszek/pakolok munkakörökhöz, de azt hiszem mostanra, az elég húzós karácsonyi szezon után már megszoktuk.

Hogyan kerültünk ide? Gyorsan átfutva az eseményeket, még áprilisban, a Düsseldorfi ProWein-on, a Heinemannos fiúk közbenjárásával találkoztunk a Villa Maria európai képviselőjével, egy bűbájos, szőke hölggyel, aki nagyon lelkes volt Új-Zélandi látogatásunkat illetően. Írtunk is neki a kiállítás után, hogy tud-e kontaktot adni. Két hónap múlva válaszolt az Aucklandi központ HR manager

elérhetőségével. Aztán neki is írtunk. Majd ismét két hónap múlva válaszolt az F&B manager, hogy szívesen dolgoznának velünk. Innentől kezdve olyan egy hónapba telt megszervezni, hogy mikor is legyen egy Skype interjú. Amerikát járva, hiányos net lefedettséggel ez elég nagy kihívást jelentett, de végül egy Phoenix-i Starbucks kertjében megtörtént. Jó pár hétig ismét nem érkezett válasz, de mint megtudtuk csak azért, mert úgy gondolták, hogy minden rendben, és majd beszélünk, ha megérkeztünk az országba. Így is történt, egy gyors interjú, és november 18-án meg is kezdtük a próbahetünket. Továbbra sem volt biztos, hogy Aucklandben maradunk-e, mert felmerült, hogy a cég Hawkes Bay-i éttermében is szükség lenne erősítésre, de ekkor már csak sodródtunk az árral, remélve, hogy minél hamarabb eldől valami biztos. Most már tudjuk, hogy ez a fajta lassú kommunikáció és kissé kaotikus szervezettség az egész cég (legalábbis a vendéglátás) részére jellemző. Az első hét után kiderült, hogy maradunk Aucklandben, fix háromhavi szerződéssel, kicsivel a minimál bér feletti fizuval (16.50 $/óra). Gyorsan lakáskeresés, költözés, és már bele is cseppentünk a decemberi (nyári-karácsonyi) szezon pörgésének kellős közepébe.

Az itteni központnak (amellett hogy a VM központi borászataJ) 3 nagy szerepköre van: étterem, kóstolóhelyiség, rendezvény központ. Egyértelműen a rendezvényeken van a hangsúly. A céges rendezvények mellett gyakorlatilag bármire alkalmas a terület: koncertek, sátras 400 fős vacsora, esküvő, és amit csak el lehet képzelni. Az első 1-2 héten elég sok időt töltöttem a pohártörölgető szobában, Gergő meg leginkább pakolt a fiúkkal. Nem láttak el minket bőséges információkkal, a legtöbb dologra rájöttünk magunktól (na meg kérdeztünk sokat), és gyorsan beletanultunk. Sokat számított a tapasztalatunk is, tekintve, hogy a kollégáink 70%-a 19-22 év között van, szóval kifejezetten öregek és világlátottak vagyunk a helyi felhozatalhoz képest. Van pár külföldi a cégnél, leginkább angol nyelvterületekről, így mi vagyunk az egyetlenek, akik nem anyanyelvi szinten beszélik az angolt. Mindenki kedves és nyitott, vannak, akik csak felszínesen és vannak, akiket tényleg kezdünk megkedvelni. Majdnem mindenkire igaz, hogy tudnak és akarnak dolgozni amikor kell, nem kell senkit igazán noszogatni, hogy végezze el a dolgát. Szerencsére minket nem ér el a rosszindulat vagy a pletyka, ez az előnye, hogy kicsit kívülállók vagyunk. Az ’egzotikus’ országunkkal és saját nyelvünkkel gyakorlatilag ufóknak számítunk itt, szerintünk az esetek nagy részében jól elmoziznak rajtunk. Szerencsére a legtöbb felettesünk már látja, hogy lehet minket használni, így nagyjából a kellő óraszámunk is megvan ahhoz, hogy jól tudjunk spórolni . Csak a viszonyítás kedvéért: mi egy kicsivel a min. bér felett keresünk, heti 40-50 órával ketten összesen 1400-1600 NZD között. A heti albérlet pénz 340 NZD, egy tele tank 80, egy átlag bevásárlás 40. Ezekkel az összegekkel és azzal, hogy bent kapunk ételt, viszonylag jól félre tudunk tenni a márciusi utazásra.

Tekintve, hogy az étteremben és a rendezvény részlegen is dolgozunk, a napjaink szerencsére elég változatosak. Az étterem, ami igazából Café, 10.00-18.00-ig van nyitva, így maga a munkanap nem hosszú, de a déltől 4ig tartó menet az elég húzós. Ilyenkor nyáron olyan 150-250 vendég fordul meg az étteremben ebben a négy órában.  Minden felszolgálónak megvan a maga kis részlege, amire figyelnie kell, de kisegítjük egymást, ha éppen valaki nem ér oda. Itt az a rendszer, hogy van két ember, aki egész nap hordja a fogásokat a konyhából (commis), a pultban egy ember (aki felveszi a

telefont, fizettet és készíti az italokat, kávékat) és amúgy mindenki végig viszi a saját asztalát. Még nem igazán látjuk teljesen, hogy vajon a rendszer, vagy az ember mennyiség vagy csak az újdonság miatt, de sokszor küzdünk, hogy valóban jó legyen, amit csinálunk, még akkor is ha a nem tökéletes teljesítmény is az élmezőnyben van itt. Nagyon mások itt a szokások, mint amit mi vettünk eddig alapvetőnek. Teljesen elfogadott, hogy ha csak nem vagy elég szemfüles, akkor a vendég hirtelen a pultnál terem, hogy fizessen. Az, hogy figyelünk, hogy ne nagyon legyen üres pohár az asztalon, és hogy kedvesek és mosolygósak vagyunk minden vendéghez, az teljesen eltér az itteni megszokott stílustól, és ezt a vendégek is megjegyzik, és nagyon élvezik. Sokszor mondják, hogy nem tudják hogyan lehetne kifejezni, hogy milyen hálásak. Hát mi tudnánk egy nemzetközileg elfogadott módszert rá, amit itt Új-Zélandon nem sűrűn alkalmaznak. A kávézóban, ha figyelsz, hogy te fizettesd le az asztalod, akkor előfordul, hogy adnak borravalót, de ha pont lemaradsz róla, akkor esélytelen. A rendezvényeken (pl. esküvő) meg mégannyira elképzelhetetlen.

Van pár dolog, amire nem értjük, miért nem szentelnek több figyelmet, de egyelőre figyelünk és levonjuk magunknak a következtetéseket. Ami nagyon tetszik, hogy Amerikához hasonlóan itt is mindenhol automatikusan kapsz szűrt vizet, ingyen. A rendezvény részlegen sokat tudunk tanulni, főleg nagyobb események lebonyolításakor. Minden mozgatható, amire csak szükség lehet. Mindennek megvan a maga helye, amit mindenki tud, így amikor fél óra alatt kell átrendezni az egész kávézó/kóstoló teret 80 fős gála vacsora helyszínné, akkor aki csak elérhető, egy emberként viszi a székeket, az asztalokat, gurítja a pultokat és a polcokat, terít, törölget, stb. Az egész vendéglátás résznek a mozgatórugója elsősorban egy skót F&B igazgató, akivel bárcsak többet dolgoznánk közvetlenül, mert amit eddig láttunk belőle, az nagyon meggyőző. Az első tapasztaltunk a cégnél, a próbahetünkön egy 400 fős, ültetett, 3 fogásos estély volt. Tartott egy beszédet az elején, ahol mindenkinek mindent elmondott, hogy mindenki átlássa a folyamatot, majd mikor lement, megköszönte mindenkinek a közös munkát és elmondta, hogy a cég legnagyobb eseménye csak így, mindenki munkájával tudott sikeres lenni. Nagyon nagy tanulság, nem csak az ő magtartása, hanem általában a csapat egymáshoz való hozzáállása az otthoni viszonyokhoz képest. Önszántunkból beállni a vendéglátás táplálékláncának aljára evőeszközt törölgetni erős perspektívát ad, és sokszor rávilágít saját vezetésbeli hibáinkra vagy akár jó döntéseinkre.

Egyelőre mindig együtt vagyunk beosztva, csak néha fordult elő, hogy nem ugyanazon a részlegen dolgoztunk. Szeretnek párba beosztani minket, mert jól működünk együtt. Egyre jobban meg tudjuk magunkat értetni, de néha, a 10 órát és 200 poharat átlépve nehéz árnyaltan fogalmazni, és néha még angolul beszélni is. Fáradt pillanatokban simán hozzászólok valamelyik munkatársunkhoz magyarul, mielőtt leesne, hogy nem, ez nem az a nyelv. Általában munkából hazajövünk, és pihenünk, csak akkor mozdulunk ki a kényelmes lakókörzetünkből, hogy ha szabadnapunk van. A következő ilyen január 1-2-án lesz, amikor bejárjuk egész Northlandet, majd vasárnap nyomunk egy 13 órás munkanapot. Közben átlépünk 2016-ban, szóval lassan ideje áttekintenem a 2015-ös évet is…

Karácsonyi Secret Santa a fűben 

(a lila pólós, mikulás sapkás az F&B manager:-)