extraordinary together: Első hetek Új-Zélandon

Új-Zéland azóta nagy álmom, amióta WSET felsőn tanultam róla, láttam képeket, kóstoltam a borát és tudtam, hogy ide el akarok jönni. Amúgy mókás, hogy az akkor még csak tanárom András beszámolója alapján szerettem bele az országba, ami miatt most nála, mint főnökömnél mondtam fel, hogy eljöhessünkJ. Sose tudtam megmondani, hogy miért, egyszerűen idehúzott a szívem. Aztán jött az utazás ötlete, először Amerika és utána Új-Zéland. Gondolkodtunk rajta, hogy vajon ne menjünk-e inkább Dél-Amerikába, de miután Gergő rátalált a working holiday vízumra, már nem maradt kérdés. Lassan egy éve tudom, hogy eljövünk ide, de valahogy mindig olyan messzinek és elérhetetlenek tűnt, hogy igazából csak akkor kezdett leesni, mikor a repülő ablakából megláttuk az első szigetet.

A sziget, ami szó szerint a világ másik oldalán van Magyarországhoz képest, kicsit több mint 1600 km hosszú, ami Amerika után valahogy nagyon picinek tűnt, de azért nem is olyan kicsik a távok. A két szigetet igazából 4 részként szokták emlegetni: Northland (a legészakibb földnyelv, ez a legmelegebb rész), Auckland (ami nem a hivatalos főváros, de a legnagyobb város, ahol a belváros nagyon pici, viszont rengeteg külvárosi része van), North Island (az északi sziget nagyrésze) és végül South Island. Akikkel eddig beszéltünk mindenki azt mondta, hogy a déli sziget a leglenyűgözőbb, tele hegyekkel, vulkánokkal és tavakkal. Eddig nekünk az északi is elég csodálatosnak tűnik, de még nagyon keveset láttunk.

Gergő régi barátja, Gábor itt él Új-Zélandi feleségével, Kate-tel, ők vártak minket. Az első hetet náluk töltöttük Hamiltonban, ami Aucklandtől van délre, kb. másfél órányira. Sose lehetünk elég hálásak a vendéglátásukért, nekik köszönhetjük, hogy a hontalan amerikai utazás után kicsit megnyugodhattunk és valahol otthon érezhettük magunkat. Az egy hét alatt leginkább az ügyintézésre helyeztük a hangsúlyt, IRD number (itteni adószám), kocsi vásárlás, bankkártya, telefon. A telefon, bank az gyorsan ment, de az IRD numberrel kicsit megszenvedtünk. Pár hónapja változtattak szabályokat, többször is megtettük a bank-IRD iroda útvonalat. De pár nap alatt végül is sikerült mindent összeszednünk, és a számunk is meglett gyorsan (ez kell az itteni munkavállaláshoz). A kocsi vásárlástól kicsit tartottam Amerika után, de olyan könnyen ment, mint ahogy mindenki mondta. Megnéztünk két kocsit, a második abszolút megfelelő volt, pont jó áron, kifizettük, 10 perc alatt átírattuk és ennyi volt.

Az ügyintézést mellett, sok gyönyörű dologban is részünk volt már az első héten. Elképesztő szerencsénkre azon a hétvégén látogatott el a maori királyhoz Charles Prince angol herceg, amikor pont Hamiltonban voltunk. Gábor egy maori kollégájának köszönhetően mi is ott lehettük a fogadó szertartáson, ahol bármilyen turista bemutatónál autentikusabban láthattuk a maori harci táncot, a Haka-t és a harci kenukat, Waka-kat, amikkel anno a törzslakosok a szigetre érkeztek. Amikor az utazásra készülve néztük a videókat ezekről a dolgokról azt hittük, hogy ez csak egy turista csalogató fogás, de amikor az igazi közegükben, ennyi harcossal és emberrel, akik láthatóan kötődnek hozzá éli át az ember a dübörgő, erőt árasztó törzsi mámort, akkor rájöttünk, hogy ez nem valami kamu, hanem az őslakosok lelkének mélye. Nagyon különleges élmény volt ezt így látni. Ez után Gáborék elvittek minket három tengerpartra is és megnéztük Aucklandet. Az északi szigeten a nyugati partok fekete homokosok és a szörfösök nagy kedvencei. Így nem hangzik olyan jól a fekete homok, de olyan mintha fekete csillámporon feküdne az ember, gyönyörű. Legelőször Raglan-t láttuk, amit még az úti könyv is emleget, mint a szörfösök kedvenc helyét. Gábor, aki megszállott szörfös is ide jön ki legszívesebben, ha ideje engedi. Gergő is kipróbálta, több-kevesebb sikerrel, de azóta is azon ügyködik, hogy vegyünk egy wetsuit-ot, biztos, hogy lesz még következő próbálkozásJ. A keleti partok fehér homokosok és tele vannak kagylókkal. Amikor először láttam a parton ennyi kagylót, előjött a gyermeki lázam a kagylók és csigák iránt, mohón szedtem össze a legnagyobbakat és a

legszebbeket. Waihi Beach volt az első, amit meglátogattunk. A szeles tavaszi időnek köszönhetően még napsütésben is csak kevesen voltak a parton, így még meghatóbb a gyönyörű part látványa. A harmadik strand ahova elvittek minket a környékbeliek kedvenc szilveszterező helyéhez, a Mount Maunganui városához tartozó fehér homokos óceánpart volt. Amellett, hogy a partok, akár fehér, akár sziklásak, ami egészen egyedivé teszi őket, hogy zöld hegyek és domboldalak veszik körül. A növényzet elképesztően buja, mintha összekevernénk egy tavaszi zöldellő erdőt pálmákkal. Az utak nagyon kanyargósak, a Big Sur szerpentinjei elenyésznek az itteni hegyeken átívelő utakhoz képest. A kisebb városok/települések nagyon hasonlóak, mind tiszták, rendezettek és aranyosak. Ami érdekes, hogy nem nagyon vannak vendéglátó egységek a partok mentén, egyelőre még nem tudjuk, hogy azért mert nincs rá igény, vagy egyszerűen még nem tart ott a turizmus. Az autókázás élménye is nagyon különleges, gyönyörű zöldek a dombok, és tényleg nagyon-nagyon sok a bárány és a tehén. Őzek is vannak, de mivel nem őshonosak, csak tenyésztik őket ezért ugyanúgy bekerített legelőn lehet őket látni, de már láma farmot is láttunk.

Az első hét másik nagy kérdése a munkakeresés volt. Mire megérkeztünk már le volt beszélve két interjú, egy a Villa Maria borászatnál, a másik pedig egy Auckland melletti szigeten, a Mudbrick borászat éttermében. A Mudbrick gyönyörű helyen van és egy fancy éttermet üzemeltetnek, de tapasztalatnak nem lett volna több mint egy étteremben dolgozni. A Villa Maria Aucklandi központjában az étterem és a borkóstolók mellett rengeteg eseményt tartanak, a privát gourmet vacsorától kezdve az 1600 fős koncertekig. Mivel velük már régóta emailezünk, a munka is szimpatikusabb volt, így végül a Villa Maria mellett döntöttünk. Így a Hamiltonban töltött hét után vasárnap felköltöztünk Auckaland-be, hogy a próbahéten (3 munkanap) megismerkedjünk a céggel, ők is velünk, és eldőljön a kérdés. Azért írom, hogy kérdés, mert az interjú során felmerült, hogy az

Aucklandi központ mellett a borászat egy másik telephelyén, a Hawkes Baynél lévő étteremben is örülnének nekünk. Így az első héten még nem is tudtunk hosszú távra lakást bérelni, mert vártuk a döntést, hogy Auckland vagy Hawskes Bay. A munka mellett ezzel a várakozással telt az első hét. A próbahetünkön tartották a cég eddigi legnagyobb és legjelentősebb rendezvényét, egy 400 fős sátras ültetett, tányérszervizes vacsorát. Az első napunkon erre segítettünk teríteni, a másodikon pedig felszolgáltunk. Nem kaptunk konkrét feladatot, csak hogy csináljunk mindent, amire a többieknek épp nem jut idejük. Szerencsére abszolút tudtunk magunknak munkát találni, és szerintem mindenki látta, hogy nem kell minket noszogatni. Ami érdekes, hogy a 3 fő felettesünkön kívül szinte mindenki jóval fiatalabb nálunk. De olyannyira, hogy az egyik duty manager, aki rendezvényeket vezényel le az 21 éves, a legfiatalabb, akivel sokat dolgozunk az 19. Talán a legviccesebb kezdő beszélgetés az volt, amikor ez a konkrét duty manager teljes meglepődéssel konstatálta, hogy Magyarországnak külön nyelve van és mi nem angolul beszélünk. Végül eldőlt, hogy Aucklandben maradunk és aláírtuk a munkaszerződésünket február 28-ig. A munkáról majd érkezik egy hosszabb beszámoló is ha már kicsit több lesz a benyomásunk a helyről. A kezdeti zárkózottsághoz képest kezdjük őket megismerni, és lassan ők is elfogadnak minket.

Lassan egy hónapja vagyunk itt és nagyon szeretjük. Amellett, hogy itt találkoztunk az álom fagyinkkal, aminek bubblegum íze van és gumicukrok vannak benne, sok mással is belopta magát a szívünkbe az ország. Imádjuk a természetet, és a dolgok nyugodt menetét. Észrevétlenül kezdtük el magunkat otthon érezni, amin a saját (bérelt) lakás csak méginkább dobott. Egy pici, stúdió szobában lakunk, kényelmes ággyal, saját fürdővel, erkéllyel és egy pici konyhapulttal. Végre kipakolhattam a bőröndöket, belaktuk a lakást, és a héten már kicsit dekoráltam is. Megbeszéltük, hogy a lehető legtöbb szabadnapunkon utazni fogunk, hogy a három hónap alatt annyit lássunk, az északi szigetből amennyit csak lehet. Közben dolgozunk, és hamarosan érkeznek a beszámolók a szabadnapokról is.

További érdekességek: